Címkék

, ,

A jövő évi F1-autókat elkezdték tesztelni tegnap Barcelonában. A mellékelt képen egy BMW látható Robert Kubicával a sofőrülésben. Mit mondhatnék? Amellett, hogy a FIA és a csapatok egyaránt a költségcsökkentésről dumálnak, ehhez képest radikálisan megváltoztatják az aerodinamikát, a jellemző méreteket, a recés gumik helyett slick lesz… Megint azok a csapatok járnak jól, akik rá tudnak költeni egy zsák pénzt a szélcsatornás tesztekre és egyéb fejlesztésekre. Nem értem, hogy jön ez össze.

Jobb lesz azonban, ha megszokjuk a látványt, hiszen előbb-utóbb az összes csapat hasonló autóval fog dolgozni. Tudniillik a jövő évi szabályok szerint a hátsó légterelők az eddigieknél keskenyebbek és jóval magasabbak lesznek, míg az első szárnyak kiszélesednek, és a pilóta menet közben is állítani tudja majd annak dőlésszögét. A karosszériáról minden légterelő elemet el kell távolítani, vagyis jövőre biztosan nem lesznek az autókon különböző szarvak, Dumbó-fülek és hasonlók.

A mellékelt képen alul egy 2008-as Ferrari látható slick gumikon, így könnyebb összehasonlítani őket.

Szerintem ezek az autók egészen egyszerűen rondák. Pont.