Hétvégi összefoglaló: Parlament, Bazilika, Starbucks, Erődtúra

Mozgalmas hétvége volt, gyorsan írok egy-egy mondatot a négy említésre méltó programról, és igyekszem a héten mielőbb feltölteni a képeket és részletes beszámolókat írni (bár tudom, hogy frissen lenne a legjobb, hogy ne rakódjon rá semmi, de akkor lehet, hogy itt ülnék a gép előtt reggelig). Szombaton megint rossz idő volt a változatosság kedvéért, úgyhogy…

Csütörtök esti fotóséta a belvárosban

Csütörtök délután, Móni ötlete alapján körbesétáltuk budapesti belvárost. Persze éppen volt nálam fényképezőgép, úgyhogy hívhatjuk akár fotósétának is a mutatványt. A Lánchídnál kezdtünk, sikerült az eddigi talán legjobb HDR fotómat elkészíteni, itthon magam is meglepődtem.Íme. Ezután a pesti korzón sétáltunk végig, kívülállóként megfigyelve a vendéglátóipari egységek kavalkádját (a latintól a countryn át a reggae-ig volt…

4 éves azso.hu

Kötelező megemlékezni róla, hogy négy évvel ezelőtt került bejegyzésre az azso.hu domain, bár a blog létezett korábban is, de azt gondolom, hogy az az év, 2006 volt az online megjelenésem több szempontból is. Az egyik a saját-domaines blog, a másik a Flickr.com pro account, gyors egymásutánban követték egymást az események. Annak idején ez egy meghatározó…

Makró-szessön…

Ahogy a művelt német mondja… Hogy mondjam magyarul? Passz. Mindegy, na ezt a cselekményt folytattam tegnap este (szigorúan munkaidő után), amelynek során egyrészt megörökítettem az új laptopokat, másrészt 2 kolléganőm 4 különböző orchideáját. Abszolút házibarkács módon, egy fekete kartonpapír előtt. Semmi strobist infó, meg hasonló profi dolgok, csak a megérzés, két IKEA-s lámpa, játék a…

Bréking: Itt az iPhone hiba!

Kollégámmal dokumentáltuk az iPhone 4 hibáját iPhone 3GS-n, úgyhogy hajlok arra, hogy a hiba nem a készülékben van, hanem a szoftverben, azaz még egyszer, szerintünk a hiba az iOS4-ben lehet! de őszintén szólva nem értek hozzá, bármi lehet… Korábban nem tapasztaltuk ezt, de mivel mindkettőnknek frissítve van a telefonja, nem tudjuk kipróbálni, hogy előtte csinálta-e…

Bréking: Új Flickr interfész!

Így estére időzített a Flickr, elérhetővé tették az új dizájnjukat! Most fáradt vagyok már ahhoz, hogy hosszan ecseteljem, de nekem úgy tűnik, hogy elég komolyan belenyúltak. Sok jó dolgot látok már most rögtön és még ki tudja, mi jöhet… Majd készítek egy bővebb posztot, de egyelőre azt kell mondanom, a régi nagyon masszív volt, az…

Fotóséta: Városliget (de főleg a Műjégpálya környéke)

Na, ezt utálom a legjobban, amikor elszáll a WordPress, a mentett vázlat meg üres… Na, fussunk neki mégegyszer! Szóval, kijőve a Szépművészeti Múzeumból, megállapítottuk, hogy remek időjárás van, a beígért viharok, esők sehol, úgyhogy akartunk még kezdeni valamit a délutánnal kicsit. Így aztán lesétáltunk a Széchenyi-fürdőig (ettünk egy igen vacak kürtős kalácsot), majd bementünk a…

Fotóséta: Szépművészeti Múzeum

Móni kivégezte az egyiptomi könyvét, úgyhogy vágyott egy kis egyiptomi kiállításra. Nos, ez szó szerint teljesült, a Szépművészeti Múzeum gazdag egyiptomi kiállítását ugyanis a várható felújítási munkálatok miatt korábban felköltöztették a pincéből egy kisebb terembe, úgyhogy a 4000 művet számláló kiállításból kb. 100 mű látszik. Teljes csalódás. Abba pedig ne is menjünk bele, hogy a…