Mókuslesen

Szombaton reggel korán felkelni eléggé extrém-sport kategória, ezúttal azért tettem meg ezt, mert két kolléganőm férjével mókuslesre mentem a Margitszigetre. Remélem, nem árulok el titkot ezzel, bár egyik kolléganőm szerint ez egy titkos helyszín és zárt körű társaság, amelybe ilyen könnyen (egy emailben kéréssel) bebocsájtást nyertem… Nos, elég rendesen belehúzott a tél szombaton reggel, volt vagy…

Földrengés!

Wow, érdekes volt, még sosem éreztem földrengést, most sikerült először átélni. Anno a berhidai földrengés idején nem is tudom, hol voltam, pár évvel ezelőtt volt egy, amit Újpesten is lehetett érezni, de akkor sem éreztem. Nos, ez a mai 4.8-as összejött. Ültem a székemben a számítógép előtt, egyszercsak éreztem, mintha lágyan mozogna alattam a szék,…

Legnépszerűbb képeim 2010 végén…

Már tavaly év végén is lementettem azt a dinamikus szettet, amit egy külső oldal generál a legnépszerűbb képekből. A mostani sorozatból készítettem egy full HD videót, be is illesztem ide, de néhány gondolat a képekkel kapcsolatban. Ezt a szettet megnézve persze erősen torzulhatnak az adatok, hiszen a be nem került képek egyre inkább leszakadnak a…

Mediabox-csere

Ma a UPC szerelője kicserélte az egy kicsit több, mint kétéves mediaboxot, ami tegnap reggel beadta a kulcsot. A karakteresen búgó és szépen melegedő Philips helyett kaptunk egy … cisco-t! Nem is tudtam, hogy a cisco gyárt ilyet. No mindegy. Ennek lyukacsos a teteje és egyelőre alig hallani a hangját. A váltás vesztesége a mediaboxban…

Sétatúra az Urak Asztalára

Szerdán sétatúrázni voltunk Mónival kettesben a Visegrádi hegység egyik csúcsán, az Urak Asztalán. A sétatúrázás szókapcsolatot egyébként azért találtam ki, hogy jól jellemezzem azt a fajta mozgást, amelyet ilyenkor folytatunk. Régebben nagyon sokat jártunk a HBSE-vel gyalogtúrázni. Nekem (és nyilván nekik is) az volt a bajom, hogy nem nagyon bírtam a tempójukat. Pontosabban szólva, nem…

2010 in review @azso.net

The stats helper monkeys at WordPress.com mulled over how this blog did in 2010, and here’s a high level summary of its overall blog health: The Blog-Health-o-Meter™ reads Wow. Crunchy numbers A helper monkey made this abstract painting, inspired by your stats. The average container ship can carry about 4,500 containers. This blog was viewed…