A Discovery utolsó útja a levegőben

2008-ban (huh, de régen volt) már írtam az amerikai űrsiklókat a leszállási hely és Cape Canaveral között szállító Boeing rendszerről. Az akkor ismertetett szállítási rendszer a minap ismét főszerephez jutott, amikor az űrben utoljára járt űrsiklót a végső nyughelyére, a Washington D.C. közelében lévő repülési múzeumba szállította. Az űrsikló fenekére először rátették azt az aerodinamikai…

Misike arcai – képek nem először és nem is utoljára

Bár Misikének fut a saját oldala, ahol minden kép és információ elérhető, azért engedtessék meg, hogy néhány képet kiemeljek itt is, hiszen annyira jól sikerült egy-két pillanatot elkapni, hogy igazán elégedett vagyok! Tegnap már nem bírtam magammal, előszedtem a régi masinát (milyen jól jött ismét), aztán fotózgattam egy kicsit Misikét, aki nagyon szépen fejlődik, igazi…

Néhány változás…

Egyrészt a vodpod.comot beolvasztotta magába egy másik oldal, ami viszont nem nagyon akar működni, úgyhogy némi kutakodás után rájöttem, hogy a wordpress.com blog megkajálja a Flickr slideshow-t, úgyhogy nem kell a 3rd party beszállító bizonytalansága… A kutakodás közben ráakadtam a formokra is, úgyhogy mostantól újra üzemel az “Írj nekem!” oldal, Pali, megírhatod az emailcímed, mert…