Ezt a mixet nagyon jól megcsinálták az HBO-nál. Egy jó darabig nem is értettem, hogy miről megy a beszélgetés, aztán persze leesett…
HBO mix: nagyon tetszik!
20 hétfő feb 2012
20 hétfő feb 2012
13 hétfő feb 2012
(családi recept)
Hozzávalók:
A krumplit héjában megfőzni, utána karikákra vágni. (mint a rakott krumplihoz) A rizst megfőzni. (majdnem teljesen puhára) A gombát vöröshagymán megpárolni és a rizzsel összekeverni, borsozni, sózni.
A húst szeletelni (ne vastagra), sózni, majd lisztbe forgatni és hirtelen átsütni. (kevés zsíron) A tepsit kizsírozni, majd a krumpli felét lerakni. Rátenni a ½ mennyiségű gombás rizst, tejföllel meglocsolni. Utána a hússzeleteket rárakni, majd a maradék gombás rizzsel betakarni. Ismét meglocsolni a tejföllel. Tetejére a krumpli másik felét rakni. Végül jó sok tejfölt elsimítani rajta, megszórni törött borssal és sütőben átsütni. (A rétegek között is zsírral locsolni) Túl sokáig nem kell sütni, miután minden már előre van párolva.
Lehet ráreszelni sajtot a sütés vége felé.
A bors és hagyma ízlés szerint, de fűszeresen jó, miután ez egy szerb ételrecept.
Jó étvágyat!
22 vasárnap jan 2012
18 péntek nov 2011
Posted in fotó, ojjektum, szubjektum
Eladósorba került 2009-es beszerzésű Sony Alpha 200K típusú fényképezőgépem. A gép a korának és a használatnak megfelelő, sértetlen, működőképes állapotban van. Mielőtt megkérdeznéd az eladás okát (ha nem vagy az Azsodotnet rendszeres olvasója), elmondom; azért eladó, mert megvettem az új fényképezőgépemet, egy Sony Alpha A55V-t.

04 péntek nov 2011
Címkék
04 péntek nov 2011
Címkék
69/2008. (XII.10. Főv.Kgy. rendelet
Budapest Főváros szmogriadó-tervéről
A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, valamint a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokat tartalmazó 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 15/B. § előírásainak megfelelően Budapest Főváros szmogriadó-tervét a következők szerint rendeli megállapítani.
I. Általános rendelkezések
1.§ (1) A szmogriadó-terv célja, hogy meghatározza a környezetveszélyeztetést okozó légszennyezettség kialakulása esetén az emberi élet és egészség megóvása érdekében szükséges intézkedéseket, azok elrendelésének és végrehajtásának szabályait.
(2) A rendelet hatálya Budapest Főváros közigazgatási területén, azokra a természetes és jogi személyekre, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki, akik (amelyek) tevékenysége, létesítménye terméke levegőterhelést okoz vagy okozhat, illetve akinek avar és kerti hulladéka keletkezik tekintettel a (3) bekezdésben foglalt kivételre.
(3) E rendelet területi hatálya nem terjed ki
a) az M0 jelű elkerülő út Budapest Főváros közigazgatási területén áthaladó szakaszaira;
b) Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében, a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Szépjuhászné útja – Budakeszi út – Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Nagyrét utca – Máriaremetei út – Hidegkúti út – Budapest közigazgatási határa.
(4) A (3) bekezdés b) pontjában meghatározott cél érdekében az ott meghatározott útvonalakra szóló mentességet Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosai a lakóhelyet vagy tartózkodási helyet igazoló hatósági igazolvánnyal (lakcímkártyával) igazolhatják.
2.§ A rendelet alkalmazásában:
(1) Szmoghelyzet: ha kedvezőtlen meteorológiai viszonyok között, több forrásból származó szennyezőanyag-kibocsátás következtében a légszennyezettség tartósan és nagy területen meghaladja egy vagy több légszennyező anyag tájékoztatási vagy riasztási küszöbértékét. Ha a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 3. számú mellékletében (továbbiakban: Határérték-rendeletben) feltüntetett legalább egy légszennyező anyag koncentrációja az ott meghatározott időtartamban, az ott meghatározott tájékoztatási vagy riasztási küszöbértéket a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (továbbiakban: KDV-KTVF) adatai alapján meghaladja, szmogriadót kell elrendelni. A szálló porra (PM10) vonatkozó tájékoztatási és riasztási fokozat elrendeléséhez és megszüntetéséhez az Országos Meteorológiai Szolgálat (továbbiakban: OMSZ) által kiadott meteorológiai előrejelzése is
2
szükséges.
(2) A szmogriadó fokozatai:
a) tájékoztatási fokozat, amelyben a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság különösen érzékeny (gyermek, időskorú, beteg) csoportjaira, elrendelésével együtt azonnali és megfelelő tájékoztatást kell adni; a szálló por (PM10) esetében a korlátozással járó (a riasztási fokozathoz tartozó) intézkedés elrendelésének lehetőségéről a riasztási fokozat elrendelését megelőző nap 18 óráig előzetes tájékoztatást kell adni.
b) riasztási fokozat, amelyben a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt jelent a teljes lakosságra, elrendelésével együtt azonnali intézkedéseket kell elrendelni.
(3) Szmogriadó fokozatainak elrendelése: tájékoztatási, vagy riasztási fokozatát akkor kell elrendelni, ha három mérőállomáson, egy időben mért légszennyező anyag koncentrációja meghaladja a Határérték-rendeletben rögzített tájékoztatási vagy riasztási küszöbértéket és teljesülnek a Határérték-rendelet további feltételei.
(4) Szmogriadó fokozatainak megszüntetése: a hozott intézkedések megszüntethetők, ha a Határérték-rendeletben megjelölt légszennyező anyag (kivéve ózon) koncentrációja valamennyi fővárosi monitorállomáson 3 egymást követő egyórás átlagában, illetve szálló por (PM10) esetében egy nap 24 órás átlagában nem lépi túl a riasztási küszöbérték számszerű értékét és teljesülnek a Határérték-rendelet további feltételei. Ózon esetében az adott fokozat megszüntethetőségének feltétele, hogy a megszüntetés előtti 36 óra alatt az ózon koncentráció egyik fővárosi monitorállomáson sem lépi túl az adott küszöbértéket.
(5) Avarnak, kerti hulladéknak minősül a kertészeti munkálatok végzése során keletkezett növényi maradvány, mint például: fűkaszálék, lomb-, ág-, gally-, szár-, gyökérmaradvány, levél, szár, nyesedék, (a továbbiakban együtt: avar és kerti hulladék).
2/A. § (1) A szmogriadót, annak fokozatát és az adott fokozathoz e rendeletben meghatározott intézkedéseket a főpolgármester rendeli el és szünteti meg.
(2) A főpolgármester e rendelet szerinti intézkedéseit a Magyar Távirati Irodához eljutatott sajtóközlemény útján, valamint a Fővárosi Önkormányzat honlapján hirdeti ki.
(3) A főpolgármester folyamatosan gondoskodik a budapesti légszennyezettséggel kapcsolatos aktuális tájékoztatásról
a) a Fővárosi Önkormányzat honlapján,
b) a Főpolgármesteri Hivatal munkaideje alatt az Ügyfélszolgálati Irodán,
c) a Fővárosi Közterület-felügyelet 24 órás Ügyeleti Szolgálatán (továbbiakban: Ügyelet) keresztül.
(4) A szmogriadó-fokozatok megszüntetésének időpontját a főpolgármester a Magyar Távirati Irodához eljutatott sajtóközlemény útján, valamint a Fővárosi Önkormányzat honlapján hirdeti ki.
3
II. Szmoghelyzet kialakulásának megelőzése
3.§ (1) A szmoghelyzet kialakulásának megelőzésének érdekében a gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló 7/2002. (VI. 29.) GKM-BM-KvVM együttes rendelet 9. számú melléklete alapján, a rendszámtáblán sárga színű, hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott (a továbbiakban: kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó) gépjárművek forgalma tilos október 20-tól, március 8-ig tartó időszakban a (2) bekezdésben meghatározott területen.1
(2) Az (1) bekezdés szerinti közúti közlekedési korlátozás területe az Árpád híd – Róbert Károly körút – Hungária körút – Könyves Kálmán körút – Lágymányosi híd – Dombóvári út – Sárbogárdi út – Hamzsabégi utca – Budaörsi út – Alkotás utca – Krisztina körút – Vérmező út – Margit körút – Bem József utca – Bem rakpart – Árpád fejedelem útja – Lajos utca – Pacsirtamező utca által határolt terület, kivéve a Budai alsó rakpart.2
(3) Az (1) bekezdés tilalma alól mentesül a (2) bekezdésben meghatározott terület3
a) lakosainak gépjárműforgalma, akik jogosultságukat a lakóhelyet vagy tartózkodási helyet igazoló hatósági igazolvánnyal (lakcímkártyával) igazolhatják;4
b) BKV Zrt. autóbuszainak és belszolgálati járműveinek forgalma;5
c) FKF Zrt. kommunális szemét szállítására, az utak locsolására, tisztítására szolgáló járműveinek forgalma;6
d) a Rendelet 10. § c-g) pontokban meghatározott kivételeinek forgalma.7
1 Külön rendelettel lép hatályba.
2 Külön rendelettel lép hatályba, majd a 3 évig hatályos szabályozást a következők szerinti váltja fel: „(2) Az (1) bekezdés szerinti közúti közlekedési korlátozás területe megegyezik a Rendelet 1.§ (2) bekezdés szerinti területi hatályával.”
3 Külön rendelettel történő hatályba lépést követően 3 évig marad hatályban, majd a 3 évig hatályos szabályozást a következők szerinti váltja fel: „(3) A (1) bekezdésben meghatározott tilalom alól mentesül az Árpád híd – Róbert Károly körút – Hungária körút – Könyves Kálmán körút – Lágymányosi híd – Dombóvári út – Sárbogárdi út – Hamzsabégi utca – Budaörsi út – Alkotás utca – Krisztina körút – Vérmező út – Margit körút – Bem József utca – Bem rakpart – Árpád fejedelem útja – Lajos utca – Pacsirtamező utca által alkotott Hungária-gyűrű és Budapest Főváros közigazgatási határa közötti terület
a) lakosainak gépjárműforgalma, akik jogosultságukat a lakóhelyet vagy tartózkodási helyet igazoló hatósági igazolvánnyal (lakcímkártyával) igazolhatják; (e szakasz hatályba lépéstől számított 5 évig marad hatályban)
b) BKV Zrt. autóbuszainak és belszolgálati járműveinek forgalma; (e szakasz hatályba lépéstől számított 5 évig marad hatályban)
c) FKF Zrt. kommunális szemét szállítására, az utak locsolására, tisztítására szolgáló járműveinek forgalma; (e szakasz hatályba lépéstől számított 5 évig marad hatályban)
d) a Rendelet 10. § c-g) pontokban meghatározott kivételeinek forgalma.”
4 Külön rendelettel történő hatályba lépést követően 3 évig marad hatályban.
5 Külön rendelettel történő hatályba lépést követően 3 évig marad hatályban.
6 Külön rendelettel történő hatályba lépést követően 3 évig marad hatályban.
7 Külön rendelettel lép hatályba.
4
4. §
4/A.§ (1) Az avar és kerti hulladék tekintetében Budapest Főváros közigazgatási területén az ingatlan tulajdonosoknak, használóknak a következőképpen kell eljárni:
a) elsősorban helyben komposztálni kell,
b) másodsorban a háztartási hulladéktól elkülönítetten, a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltató (Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.) által forgalmazott, erre a célra szolgáló zsákban gyűjteni, melyet a közszolgáltató elszállít,
c) elégetni kizárólag a következő együttes feltételek esetén megengedett:
ca) 2011. november 30-ig,
cb) március 8. és április 30. valamint október 1 és november 30. között,
cc) ünnepnapok kivételével hétfőtől-szombatig,
cd) 10 és 15 óra között.
ce) Az égetés tilos a 3.§ (2) bekezdésben meghatározott területen (Hungária-gyűrűn) belül, továbbá közterületen, valamint egészségügyi-, szociális-, gyermek-, ifjúsági-, nevelési- és oktatási intézmények, nyitott sportlétesítmények, szabadidőközpontok és egyházi intézmények 100 méteres körzetében, azok működésének időtartama alatt.
d) elégetni tilos.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó rendelkezést megszegi, az szabálysértést követ el, mely 30 ezer forintig történő bírsággal sújtható.
III. Szmogriadó elrendelése és megszüntetése
5.§ (1) A főpolgármester a külön jogszabályban meghatározottak szerint
a) a tájékoztatási fokozatot rendel el a 2. § (2) bekezdés a) pontjában, valamint a 2. § (3) pontjaiban foglalt feltételek teljesedése esetén,
b) riasztási fokozatot rendel el a 2. § (2) bekezdés b) pontjában, valamint a 2. § (3) bekezdésben foglaltak fennállása esetén.
(2) A tájékoztatási, illetve a riasztási fokozatban megtehető intézkedésekre a 8-10. §-okban foglaltak az irányadók.
(3) Az e rendelet szerinti intézkedések a tájékoztatási fokozat elrendelése esetén a kihirdetését követően azonnal, a riasztási fokozat esetében a kihirdetését követő nap 6 órától lépnek életbe.
(4) A riasztási fokozat időtartama alatt és kizárólag a gépjárművek használatára vonatkozó intézkedésekre vonatkozóan – az azt megszüntető intézkedés hiányában – a korlátozó intézkedések időtartama:
a) légszennyező anyagtól függetlenül minden nap 6 órától 22 óráig tart, kivéve az ózon eredmények miatt elrendelt korlátozáskor;
b) ózon légszennyezettség esetében minden nap 10 órától 18 óráig tart.
A további korlátozások időtartama – az azt megszüntető intézkedés hiányában – folytonos.
5
6. § A szmogriadó elrendelését megalapozó – a KDV-KTVF és az OMSZ által szolgáltatott – adatok folyamatos gyűjtését és a főpolgármester felé történő továbbítását az Ügyelet látja el.
7. § (1) A főpolgármester a 2. § (4) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén szüntetheti meg a szmogriadót, a 2/A. § szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítésének biztosításával.
(2) A szmogriadó megszüntetésére irányuló főpolgármesteri döntésről a Főpolgármesteri Hivatal (továbbiakban: FPH) tájékoztatja az Ügyeletet.
IV. Tájékoztatási fokozathoz kapcsolódó intézkedések
8.§ (1) A főpolgármester az adott szmogriadó-fokozat meghatározott feltételeinek teljesülését követően, ahhoz képest
a) szálló por (PM10) esetében: 5 órán belül
b) további légszennyező anyagok esetében: 1 órán belül ad tájékoztatást a 2/A.§ (2)-(3) bekezdéseiben foglaltak szerint.
(2) A főpolgármester a tájékoztatási fokozat elrendelése esetén:
a) tájékoztatja a lakosságot, tekintettel további jogszabályok szabályaira;
b) felkérheti a fővárosi kerületek jegyzőit, hogy fokozottan ellenőrizzék az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének esetleges tilalmát;
c) felkérést adhat ki a szmoghelyzet további romlását megelőző intézkedésekre (a lakosság és a légszennyezők önkéntes önkorlátozó intézkedéseire), különösen kérve:
ca) a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendelet 3. számú melléklete alapján, a rendszámtáblán fekete és piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek használatának szüneteltetését;
cb) a fővárosi úti célok eléréshez az egyéni gépjárműhasználat mérséklését, lehetőség szerint szüneteltetését, a közösségi közlekedés igénybevételének előnybe részesítését;
cc) a gépjárművek indokolatlan – álló helyzetben történő – alapjárati üzemeltetésének lehetőség szerinti mérséklését;
cd) a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőit – hivatkozva azok társadalmi felelősségvállalására – kibocsátásuk csökkentésére;
ce) kén-dioxid, szén-monoxid, vagy szálló por (PM10) szint miatt elrendelt fokozat esetén a kérés kiterjed a szilárd- és olajtüzelésű berendezések (ha egy háztartásban létezik földgáztüzelési mód, akkor a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák) használatának mérséklésére;
cf) az ózonszint miatt elrendelt fokozat esetén a kérés kiterjed az üzemanyagtöltő állomások használatának – elsősorban 10-18 óra közötti – mérséklésre, továbbá – a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőit is érintően, ózon prekurzorok és nitrogén-oxidok kibocsátásukat tekintve – a szerves oldószer felhasználással (szénhidrogén-kibocsátással) járó tevékenységek (például festés, mázolás, bitumenolvasztás) mérséklésére, lehetőség szerint szüneteltetésére.
6
V. Riasztási fokozathoz kapcsolódó intézkedések
9.§ A főpolgármester a riasztási fokozat elrendelése esetén:
a) tájékoztatja a lakosságot, tekintettel további jogszabályok szabályaira;
b) elrendelheti a gépjárművek Budapest főváros közigazgatási területén való használatának korlátozását, tekintettel azok rendszámtábláján található környezetvédelmi plakett színére: a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek közlekedésének tilalmát;
c) elrendelheti, illetve kezdeményezheti a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőinek más energiahordozó, üzemmód használatára kötelezését, vagy a kibocsátás csökkentését, vagy az üzemeltetés felfüggesztését;
d) felkérheti a fővárosi kerületek jegyzőit, hogy fokozottan ellenőrizzék az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének esetleges tilalmát;
e) felkérést adhat ki a szmoghelyzet további romlását megelőző intézkedésekre (a lakosság és a légszennyezők önkéntes önkorlátozó intézkedéseire), különösen kérve:
ea) -
eb) a fővárosi úti célok eléréshez az egyéni gépjárműhasználat szüneteltetését, a közösségi közlekedés igénybevételének előnybe részesítését;
ec) a gépjárművek indokolatlan – álló helyzetben történő – alapjárati üzemeltetésének lehetőség szerinti mérséklését;
ed) a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőit – hivatkozva azok társadalmi felelősségvállalására – kibocsátásuk csökkentését;
ee) kén-dioxid, szén-monoxid, vagy szálló por (PM10) szint miatt elrendelt fokozat esetén a szilárd- és olajtüzelésű berendezések (ha egy háztartásban létezik földgáztüzelési mód, akkor a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák) használatának mérséklését;
ef) nitrogén-dioxid szint miatt elrendelt fokozat esetén a kérés kiterjed a gázfűtésű berendezések használatának mérséklését;
eg) az ózonszint miatt elrendelt fokozat esetén a kérés kiterjed az üzemanyagtöltő állomások használatának – elsősorban 10-18 óra közötti – szüneteltetésére, továbbá – a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőit is érintően, ózon prekurzorok és nitrogén-oxidok kibocsátásukat tekintve – a szerves oldószer felhasználással (szénhidrogén-kibocsátással) járó tevékenységek (például festés, mázolás, bitumenolvasztás) szüneteltetésére.
eh) Budapest főváros közigazgatási területén közlekedő gépjárművek vezetőit, hogy haladási sebességüket 20 km/h-val csökkentsék, kivéve, ahol 30 km/h vagy kisebb a megengedett legnagyobb sebesség.
7
10. § Az e rendelet 9.§ b) pontja alapján hozott forgalomkorlátozás alól mentesülnek:
a) a helyi, helyközi és távolsági közúti közösségi közlekedés – valamint a személytaxi-szolgáltatás – gépjárművei;
b) -
c) a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjárművek, valamint az ilyen gépjárművek által közrefogott járműoszlop;
d) a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek és ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjai és családtagjaik DT betűjelű rendszámmal ellátott gépjárművei;
e) a külön jogszabályban meghatározott betegszállító járművek, valamint a kórházi és járóbeteg-ellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek;
f) orvosok gépjárműve és orvosi ügyeleti gépjárművek;
g) a mozgáskorlátozott személy – illetőleg az őt szállító személy – járműve, amennyiben úti célja Budapest Főváros közigazgatási területén van vagy csak azon keresztül közelíthető meg, ha a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából látható;
h) a kommunális feladatukat végző, külön jogszabályban meghatározott olyan gépjárművek, amelyek – műszaki felépítésüknél fogva – csak a mentőszolgálatban, vérellátó szolgálatban, halott-szállításra, úttisztításra (közterületek tisztán tartása, locsolása, valamint közutak, repülőterek hó- és síkosságmentesítése, só- és homokszórása), a lakosság vízellátására, a kommunális hulladékszállításra, a kéményseprőipari közszolgáltatásra, a villamos- és gázenergia-, távhő-, melegvíz-, ivóvíz-, szennyvízhálózatok, a távközlési szolgáltatás, a közműjellegű vezetékrendszerek (különösen a termékvezeték, a közúti forgalomirányító, a közúti közösségi és vasúti közlekedés vezetékei) hibabemérésére és – elhárítására használhatók, továbbá azon szervezetek következő feladatukat végző járművei, amelyek jogosultak pénzfeldolgozási tevékenység, vagy egyetemes postai szolgáltatás végzésére;
i) az elromlott jármű vontatását vagy a közúton elromlott jármű hibaelhárítását végző és figyelmeztető jelzéssel jogszerűen felszerelt járművek;
j) a fővárosi és pest megyei élelmiszerlánc-felügyeleti szerv és feladatukat a főváros végző magánállatorvosok gépjárművei a fővárosi és pest megyei élelmiszerlánc-felügyeleti szerv igazolásával;
k) a Magyar Honvédség, a törvényben meghatározott rendvédelmi szervek gépjárművei;
l) a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a KDV-KTVF, a fővárosi ÁNTSZ-ek, valamint Budapest Főváros területén működő közterület-felügyeletek azon gépjárművei, amelyek műszaki felépítésüknél és jogszabályi felhatalmazásuk által látják el a közterületek rendjéhez, tisztaságához és jogszerű használatához kapcsolódó ellenőrzési feladatukat;
m) az élelmiszer-áruszállító gépjárművek célforgalma;
n) Magyar Rádió Zrt., Magyar Televízió Zrt. és Duna Televízió Zrt. közszolgálati műsorszolgáltatók, továbbá a Magyar Távirati Iroda Zrt. gépjárműveinek célforgalma.
8
VI. Vegyes és záró rendelkezések
11. § (1) A Rendelet 9. § b)-d) pontjaiban foglalt korlátozások betartását a közlekedés tekintetében a – vonatkozó jogszabályok szerint – a BRFK és/vagy további kijelölt hatóságok, a helyhez kötött légszennyező pontforrások tekintetében a KDV-KTFV, az avar és kerti hulladék nyílt téri égetési tilalmának tekintetében a 4/A. § betartását kerületi önkormányzat jegyzője jogosult ellenőrzi.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott hatóságok az elrendelt korlátozások megszegőivel szemben eljárást kezdeményeznek.
12.§ (1) Ez a rendelet – a (3 és 4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A Rendelet 4/A.§ (1) bekezdés c) pontja és annak alpontjai 2011. december 1-jén hatályukat vesztik.
(3) A Rendelet 4/A.§ (1) bekezdés d) pontja 2011. december 1-jén hatályba lép.
(4) E rendelet 3.§ (1)-(2) bekezdésének hatályba lépéséről külön önkormányzati rendelet rendelkezik.
(5) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a füstködriadó-tervről szóló 48/2003. (IX. 19.) Főv. Kgy. rendelet, valamint az azt módosító 31/2006. (VI.12.) Főv. Kgy. rendelet.
dr. Tiba Zsolt s. k.
dr. Demszky Gábor s. k.
főjegyző
főpolgármester
Forrás: Budapest Portál
04 péntek nov 2011
Posted in ojjektum
Címkék
Szmogriadó – elrendelték a riasztási fokozatot
Tájékoztatás a budapesti levegő szennyezettségről – ma reggel 6 órától életbe lépnek a riasztási fokozat intézkedései Budapesten
A kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye 2011. november 2-án a főváros három, 2011. november 3-án négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3), ezért a vonatkozó jogszabályok alapján Tarlós Istvánfőpolgármester 2011. november 4-én reggel 6 órától – további intézkedésig – a szmogriadó riasztási fokozatát rendeli el, amely visszavonásig érvényes.
A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag mennyiségének fokozatos növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb – már rendkívüli légszennyezettségi – helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg.
A riasztási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, mely felett a rövid idejű expozíció veszélyt jelent az emberi egészségre, és amelynél azonnali intézkedéseket kell tenni. Riasztási fokozatot akkor kell elrendelni Budapesten, ha három fővárosi mérőállomáson, egy időben mért légszennyező anyag koncentrációja két egymást követő nap átlagaiban meghaladja a riasztási küszöbértéket és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható.
A kisméretű szálló por (PM10) légszennyezettségi állapotot folyamatosan mérő műszerek ellenőrzött fővárosi adatai alapján, a legutóbbi négy, egymást követő nap 24 órára számított átlagos koncentrációi az alábbiak – a kiemeltek esetében meghaladva a tájékoztatási küszöbértéket (75 µg/m3), illetve a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3):
|
Dátum |
Gilice tér |
Széna tér |
Teleki tér |
Pesthidegkút |
Kőrakás park |
Kosztolányi tér |
|
|
µg/m3 |
|||||||
|
2011.10.31. |
85,0 |
55,2 |
100,2 |
68,0 |
74,7 |
55,5 |
|
|
2011.11.01. |
93,9 |
64,6 |
109,1 |
69,8 |
83,5 |
65,8 |
|
|
2011.11.02. |
94,8 |
76,4 |
122,3 |
85,4 |
95,8 |
75,8 |
|
|
2011.11.03. |
87,8 |
89,3 |
117,1 |
95,2 |
96,6 |
90,3 |
|
|
Dátum |
Honvéd-telep |
Erzsébet tér |
Gergely utca |
Budatétény |
Csepel |
Káposztásmegyer |
|
|
µg/m3 |
|||||||
|
2011.10.31. |
70,9 |
75,5 |
84,0 |
62,4 |
76,7 |
80,0 |
|
|
2011.11.01. |
77,2 |
86,8 |
95,5 |
69,3 |
# |
91,9 |
|
|
2011.11.02. |
91,3 |
103,7 |
91,0 |
77,5 |
113,7 |
94,3 |
|
|
2011.11.03. |
110,5 |
112,8 |
99,1 |
82,0 |
107,6 |
93,9 |
|
# Adatok rendelkezésre állása csak:54,2 %
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint – bár a szálló por koncentrációjában bizonytalan mértékű csökkenés valószínű – a mai napi átlagában több helyen a tájékoztatási szint fölött alakulhat, néhol a riasztási küszöbérték közelében lehet a koncentráció.
Fenti mérési eredmények és előrejelzés alapján Tarlós István főpolgármester
– a tájékoztatási fokozatban már elrendelt avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének tilalmának fenntartása mellett – elrendeli:
– a gépjárművek Budapest főváros közigazgatási területén való használatának korlátozását, tekintettel azok rendszámtábláján található környezetvédelmi plakett színére: a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek közlekedési tilalmát;
– azon helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőinek más energiahordozó, üzemmód használatára kötelezését, vagy a kibocsátás csökkentését, vagy az üzemeltetés felfüggesztését, akik szilárd- és/vagy olajtüzelésű berendezéseket működtetnek.
A gépjárművek használatára vonatkozó korlátozó intézkedések időtartama minden nap 6 órától 22 óráig tart. A gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, az elrendelt korlátozás megszegőivel szemben – százezer forintig terjedő – bírságot szabhat ki.
A rendelkezés nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében, a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Szépjuhászné útja – Budakeszi út – Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Nagyrét utca – Máriaremetei út – Hidegkúti út – Budapest közigazgatási határa.
A forgalomkorlátozás alól mentesülők körét a Budapest Főváros szmogriadó-tervéről szóló 69/2008.(XII.10.) Főv. Kgy. rendelet 10. §-a határozza meg.
(http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=szmogriadorendelet )
Tarlós István főpolgármesterköszönetet mond azoknak a budapestieknek, akik felismerték a helyzet komolyságát, és továbbra is korlátozzák autóhasználatukat (különösen a rendszámtáblán fekete és piros színű, hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek üzembentartói) – a közösségi közlekedést részesítve előnyben –, illetve az ipari pontforrások, kémények azon üzemeltetőinek, akik társadalmi felelősségvállalásuk megnyilvánulásaként önkéntesen korlátozzák a helyhez kötött légszennyező pontforrásaik kibocsátását.
Budapest vezetése továbbra is számít a fővárosiak együttműködésére abban, hogy a fővárosi szmoghelyzet további romlása elkerülhető legyen, ezért Tarlós István főpolgármester ismételten felkéri a lakosságot és a légszennyezőket önkéntes önkorlátozó intézkedéseire, különösen kérve:
– a fővárosi úti célok eléréshez az egyéni gépjárműhasználat mérséklését, lehetőség szerint szüneteltetését, a közösségi közlekedés igénybevételének előnybe részesítését;
– a gépjárművek indokolatlan – álló helyzetben történő – alapjárati üzemeltetésének lehetőség szerinti mérséklését;
– a szilárd- és olajtüzelésű berendezések (ha egy háztartásban létezik földgáztüzelési mód, akkor a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák) használatának mérséklését;
– a helyhez kötött légszennyező pontforrások azon üzemeltetőit, akiket a korlátozás nem érint – hivatkozva azok társadalmi felelősségvállalására – kibocsátásuk csökkentésére.
A kisméretű szálló por koncentráció növekedése jellemzően az általános őszi, téli meteorológiai helyzet és a közlekedési, az ipari, a lakossági (fűtési) eredetű terhelés együttes következménye, de a kialakulásához hozzájárul a különböző építkezések hosszabb átmeneti hatása is, továbbá globális hatások is lehetnek.
Budapest esetében – a környezetvédelmi hatóság 2004-ben közzétett adatai alapján – az inkább közlekedési eredetű szállópor-kibocsátás több mint 75 százaléka a gépjárműforgalom eredménye. A közlekedési eredetű levegőszennyezés (magában foglalva a szállópor-szennyezettséget is) a forgalmas utak mentén élő lakosság körében nagyobb mértékben fejti ki a káros hatásait. Az ipari kibocsátás (például erőművek, szolgáltatások) részaránya mintegy 10 százalék, továbbá a lakosság egyedi fűtéskibocsátása is gyakorlatilag mintegy 10 százalékot eredményez.
A kisméretű szálló por a levegőben előforduló folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecske, melynek mérete a 0,001-100 mikrométer (μm) közötti tartományba esik. A szálló por veszélyessége összefüggésben van annak szemcseméretével, így a 10 mikrométernél kisebb részecskék (PM10) veszélyesebbek az egészségre, mint a nagyobbak.
A 10 mikrométernél nagyobb porrészecskéket a légutak természetes védekező működése (csillószőrös hámja) kiszűri, a kisebb méretűek lejutnak a mélyebb légutakba (tüdőhólyagokba). A kisméretű szálló por hatását befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele. A porrészecskék baktériumokat, vírusokat, gombákat, valamint toxikus anyagokat kötnek magukhoz, és elősegítik azok bejutását a szervezetbe.
Az egyik legkárosabb porforrás az aktív dohányzás, ami a passzív dohányosok egészségét is komolyan veszélyezteti.
Lehetséges egészségkárosító hatások: izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját, köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt többen fordulnak orvoshoz, valamint nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma.
A por belégzése a légzőszervi betegek állapotát súlyosbítja (különösen asztma, hörghurut esetében), csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben.
Veszélyeztetett népességcsoportok: légúti és keringési betegségben szenvedők, csecsemők, gyermekek és időskorúak, aktív és passzív dohányosok.
Javasolt elővigyázatossági intézkedés: elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat.
Az érintett útszakaszokat a Budapest és vonzáskörzete részletes interaktív stratégiai zajtérkép térinformatikai rendszer nappali közúti konfliktustérképe narancssárga és piros színnel jelöli a következő elérhetőségen:
http://terkep.budapest.hu/website/zajterkep_html/zaj_index1.htm
A megnövekedett (gyakorlatilag a tájékoztatási küszöbérték fölötti) koncentráció esetében elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók (gyermek, időskorú, beteg) kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást.
A frissülő információk a Budapest Portálon (www.budapest.hu) és a Fővárosi Önkormányzat twitter oldalán is elérhetőek: http://twitter.com/budapestfovaros
További tájékoztatás:
Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján (a Fővárosi Önkormányzat támogatásával):
http://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=atmenv&pid=legszennyezettseg&mpx=0&pri=0
http://www.met.hu/levegokornyezet/legszennyezettseg_elorejelzes/
Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat honlapján:
mérési eredményekről:http://www.kvvm.hu/olm/map.php?id=Budapest
információkról: http://www.kvvm.hu/olm/info.php?id=5
Budapest Főváros szmogriadó-tervéről szóló 69/2008. (XII.10. Főv.Kgy. rendelet:
http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=szmogriadorendelet
A szmogriadóval kapcsolatban további tájékoztatást a Főpolgármesteri Hivatal munkaideje alatt az Ügyfélszolgálati Irodán (tel: 327-1504; e-mail: ugyfelszolgalat@budapest.hu), munkaidőn kívül a Fővárosi Közterület-felügyelet 24 órás Ügyeleti Szolgálatán (tel: 301-7535) adnak.
Budapest, 2011. november 4.
Szűcs Somlyó Mária
kommunikációs igazgató
04 péntek nov 2011
Címkék
|
A környezetvédelmi osztály jelzés
(kód)
|
A környezetvédelmi osztályt meghatározó jellemző
|
|
0
|
- katalizátor nélküli, Otto-motoros,
- a jóváhagyási előírások szerint nem minősített Dízel-motoros,
- ENSZ-EGB 83.00-83.01/A vagy 49.00-49.01/A előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott Dízel-motoros;
|
|
1
|
- katalizátoros, nem szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros;
|
|
2
|
- katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros [kivéve a 4. osztályba sorolt
ENSZ-EGB 83.02/B. előírás (Euro-II.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott gépjárművet]1;
|
|
3
|
- az ENSZ-EGB 83.01/C, vagy 49.02/A előírás (EURO-I.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott,
Dízel-motoros;
|
|
4
|
- az ENSZ-EGB 83.02/B. előírás (Euro-II.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott – katalizátoros, szabályozott keverékképzésű – Otto-motoros1,
- az ENSZ-EGB 83.02/C, 83.03/C, 83.03/D, 83.04/C, 83.04/D, illetőleg a 49.02/B és 51.02 előírások (EURO-II.) szerinti jóváhagyási jellel ellátott Dízel-motoros;
|
|
5
|
- tiszta gázüzemű- vagy elektromos meghajtású, illetőleg
- hibrid (a gépjárművet meghajtó elektromos-, valamint Otto- vagy Dízel-motorral is ellátott)
hajtású(9);
|
|
6
|
- katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás A. szintje2 szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros (EURO-III);
|
|
7
|
- az ENSZ-EGB 83.05 előírás C és D jóváhagyás (A)2, illetőleg a 49.03 előírás I. jóváhagyás3 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott Dízel-motoros (EURO-III);
|
|
8
|
- az ENSZ-EGB 83.05 előírás C és D jóváhagyás (A)2, vagy 49.03 előírás I. jóváhagyás3 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (EURO-III);
|
|
9
|
- katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás B. szintje4 szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros (EURO-IV.);
|
|
10
|
- az ENSZ-EGB 83.05 előírás C jóváhagyás (B)4 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (EURO-IV.);
|
|
11
|
- az ENSZ-EGB 49.03 előírás II jóváhagyás5 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (EURO-IV.);
|
|
12
|
- az ENSZ-EGB 49.03 előírás III jóváhagyás6 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (EURO-V.);
|
|
13
|
- az ENSZ-EGB 49.03 előírás IV jóváhagyás7 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (EEV)8
|
|
14
|
- a 692/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 5.) (10)
|
|
15
|
- a 692/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 2. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 6.)(11)
|
14 péntek okt 2011
Két nappal az operációs rendszer frissítése után ma az új készülék is megjelenik.
Jellemző a piacra, hogy csak az USA-ban egy nap alatt eladták az elővételre félretett egymillió darab készüléket! Ebből is látszik, hogy a piac hasonlóképpen értékelte az új modellt, mint ahogy én, pozitívan! A fanyalgókat pedig a súlyuknak megfelelően kell figyelembe venni, vagyis kevésbé.
A meglévő modelltől az alábbiakban tér el (ennyivel tud többet):
Hardver:
Szoftveres exkluzivitás:
Handras természetesen a nyitási napra útra kelt és Londonban megpróbál venni egy új iPhone 4S-t. Kalandjai követhetőek a honlapján (elvileg).
07 péntek okt 2011
Címkék
Sorban érkeztek a tegnapi napon az indokolatlanul fiatalon elhunyt Steve Jobs emlékét magasztaló megemlékezések. Nagyszerű méltatások ezek mind.
A teljesség igénye nélkül következzék itt néhány!
Az első az abcnews nekrológja, amelyben érdemes megfigyelni, hogy milyen szuperlatívuszokban beszélnek róla. És érdemes belegondolni, hogy tényleg, mennyire megváltoztatta az életét az embereknek az Apple vezére, amikor elkészítette az iPodot, az iTunest, az iPhone-t, az iPadet és a rengeteg, innovatívabbnál innovatívabb fogyasztói terméket.
Aztán itt a CNN videonekrológja, amely legnagyobb pillanatait, a vállalat mérföldköveit, a keynote-kat idézi fel. Az első Mac, amikor látszik, hogy ő maga is szinte rajong termékéért, vagy a visszatérés az iMac-kel. Az iPod, amely forradalmasította a zenehallgatást, és magát a zeneipart is. A kicsi farmerzsebből (tényleg, az mire való?) előhúzott iPod nano, és a forradalmi (mai szemmel nézve hétköznapi?) iPhone. A kategóriateremtő iPad, amely óriási sikert aratott, vagy a nagyot ugró iPhone4 a Facetime-technológia bevezetésével megteremtve az elérhető és egyszerű videótelefonálást. Íme a videó:
Az In Focus, a nagyképes blogot “feltaláló” Alain Taylor is külön gyűjteményben emlékezett meg Jobs életéről és munkásságáról, az alábbi linken megtekinthető. Hasonlóan a magyar Appleblog is képsorozattal emlékezett.
Innen emelném ki az utolsó, megható képet, az egyik utolsót talán Jobsról, amikor az utolsó keynote-ja után, idén júniusban a nézőtéren őt váró feleségéhez ment oda.

De nemcsak videóüzenetek érkeztek, a kollégák és meghatározó személyiségek azonnali közleményeikben önzetlenül méltatták Jobs tehetségét, sikereit. A 9to5mac válogatása következik angolul.
Apple posted the following statement on their website:
Apple has lost a visionary and creative genius, and the world has lost an amazing human being. Those of us who have been fortunate enough to know and work with Steve have lost a dear friend and an inspiring mentor. Steve leaves behind a company that only he could have built, and his spirit will forever be the foundation of Apple.
Below are pieces of remembrance from some of the people surrounding Steve Jobs.
Statement issued by Apple’s Board of Directors:
We are deeply saddened to announce that Steve Jobs passed away today.
Steve’s brilliance, passion and energy were the source of countless innovations that enrich and improve all of our lives. The world is immeasurably better because of Steve.
His greatest love was for his wife, Laurene, and his family. Our hearts go out to them and to all who were touched by his extraordinary gifts.
Steve Jobs’ family have provided the following statement:
Steve died peacefully today surrounded by his family.
In his public life, Steve was known as a visionary; in his private life, he cherished his family. We are thankful to the many people who have shared their wishes and prayers during the last year of Steve’s illness; a website will be provided for those who wish to offer tributes and memories.
We are grateful for the support and kindness of those who share our feelings for Steve. We know many of you will mourn with us, and we ask that you respect our privacy during our time of grief.
CEO Tim Cook just issued the memo below internally to the company:
Team,
I have some very sad news to share with all of you. Steve passed away earlier today.
Apple has lost a visionary and creative genius, and the world has lost an amazing human being. Those of us who have been fortunate enough to know and work with Steve have lost a dear friend and an inspiring mentor. Steve leaves behind a company that only he could have built, and his spirit will forever be the foundation of Apple.
We are planning a celebration of Steve’s extraordinary life for Apple employees that will take place soon. If you would like to share your thoughts, memories and condolences in the interim, you can simply email rememberingsteve@apple.com. No words can adequately express our sadness at Steve’s death or our gratitude for the opportunity to work with him. We will honor his memory by dedicating ourselves to continuing the work he loved so much.
Tim
Bill Gates offers his condolences (via AllThingsD):
I’m truly saddened to learn of Steve Jobs’ death. Melinda and I extend our sincere condolences to his family and friends, and to everyone Steve has touched through his work.
Steve and I first met nearly 30 years ago, and have been colleagues, competitors and friends over the course of more than half our lives.
The world rarely sees someone who has had the profound impact Steve has had, the effects of which will be felt for many generations to come.
For those of us lucky enough to get to work with him, it’s been an insanely great honor. I will miss Steve immensely.
Google’s Sergey Brin just posted this statement on Google+:
From the earliest days of Google, whenever Larry and I sought inspiration for vision and leadership, we needed to look no farther than Cupertino. Steve, your passion for excellence is felt by anyone who has ever touched an Apple product (including the macbook I am writing this on right now). And I have witnessed it in person the few times we have met.
On behalf of all of us at Google and more broadly in technology, you will be missed very much. My condolences to family, friends, and colleagues at Apple.
Mark Zuckerberg posted this:
Steve, thank you for being a mentor and a friend. Thanks for showing that what you build can change the world. I will miss you.
AT&T released the following statement:
We are saddened by the passing of Steve Jobs. Steve was an iconic inventor, visionary, and entrepreneur, and we had the privilege to know him as partner and friend. All of us at AT&T offer our thoughts and prayers to Steve’s wife, family, and his Apple family.
Disney CEO Bob Iger:
Steve Jobs was a great friend as well as a trusted advisor. His legacy will extend far beyond the products he created or the businesses he built. It will be the millions of people he inspired, the lives he changed, and the culture he defined. Steve was such an “original,” with a thoroughly creative, imaginative mind that defined an era. Despite all he accomplished, it feels like he was just getting started. With his passing the world has lost a rare original, Disney has lost a member of our family, and I have lost a great friend. Our thoughts and prayers are with his wife Laurene and his children during this difficult time.
And the note to Disney employees:
Dear Colleagues:After a courageous fight, Steve Jobs has lost his long battle against cancer. It’s almost incomprehensible that such a force of nature could ever be subdued, much less stilled. With his passing the world has lost a rare original, Disney has lost a member of our family, and I have lost a great friend.
An incomparable innovator, Steve influenced two separate centuries and forever changed what we believe is possible. Inspired and inspiring, he worked tirelessly to surprise and delight people – launching entire industries built from his imagination and his ability to make us all want to come along for the ride. I know we are all proud that he was part of our Disney family, honored that he entrusted the creative brilliance of Pixar to our keeping, and grateful for his support, advice and friendship.
Steve once shared his views on life with college graduates in a commencement address that, true to his style, set a new standard. He said, “Your time is limited, so don’t waste it living someone else’s life…have the courage to follow your heart and intuition. They somehow already know what you truly want to become. Everything else is secondary.”
That’s how Steve lived, who he was, and how I will always remember him.
Our thoughts and prayers are with his wife Laurene and his children during this difficult time.
Bob
“Think Different.”Sent from my iPadPresident Barack Obama via The White House Blog:
Michelle and I are saddened to learn of the passing of Steve Jobs. Steve was among the greatest of American innovators – brave enough to think differently, bold enough to believe he could change the world, and talented enough to do it.
By building one of the planet’s most successful companies from his garage, he exemplified the spirit of American ingenuity. By making computers personal and putting the internet in our pockets, he made the information revolution not only accessible, but intuitive and fun. And by turning his talents to storytelling, he has brought joy to millions of children and grownups alike. Steve was fond of saying that he lived every day like it was his last. Because he did, he transformed our lives, redefined entire industries, and achieved one of the rarest feats in human history: he changed the way each of us sees the world.
The world has lost a visionary. And there may be no greater tribute to Steve’s success than the fact that much of the world learned of his passing on a device he invented. Michelle and I send our thoughts and prayers to Steve’s wife Laurene, his family, and all those who loved him.
Chief creative officer John Lasseter and president Ed Catmull for Walt Disney and Pixar Animation Studios:
Steve Jobs was an extraordinary visionary, our very dear friend and the guiding light of the Pixar family. He saw the potential of what Pixar could be before the rest of us, and beyond what anyone ever imagined. Steve took a chance on us and believed in our crazy dream of making computer animated films; the one thing he always said was to simply ‘make it great.’ He is why Pixar turned out the way we did and his strength, integrity and love of life has made us all better people. He will forever be a part of Pixar’s DNA. Our hearts go out to his wife Laurene and their children during this incredibly difficult time.
Apple has invited those wishing to share their thoughts, memories, and condolences to email rememberingsteve@apple.com
Adobe Cofounders John Warnock and Chuck Geschke,
“We met Steve Jobs about 3 months after we started Adobe. He called us and said: ‘I hear you guys are doing great things – can we meet?’ He came over to our tiny office in Mountain View and saw the early stages of PostScript. He got the concept immediately and we started about 5 months of negotiations over our first contract. Apple invested $2.5 million into Adobe and gave us an advance on royalties. This allowed us to help Apple build the first LaserWriter. Without Steve’s vision and incredible willingness to take risk, Adobe would not be what it is today. We owe an enormous debt to Steve and his vision.
We have always had great admiration and respect for Steve. The world is a better place because of him, and his absence will leave a huge hole in the world of technology.
We will miss him greatly.”