Misikére várva…
22 vasárnap jan 2012
Category Archives: privát
Misike megmutatta az arcát – a 32 hetes magzati ultrahang
05 hétfő dec 2011
Posted in misike, privát, szubjektum
Címkék
Szóval, csütörtökön délután voltunk a magzatunk utolsó ultrahangos vizsgálatán, ami végül is várakozáson felüli sikerrel zárult.
Harmadik próbálkozásra ugyanis végül megmutatta az arcát nekünk a gyermek, úgyhogy most már tudjuk, hogy kire hasonlít…
Az biztos, hogy az orra az tiszta anyja. A korábbi ultrahangon látszott, hogy a füle tiszta apja, szóval jó kis “mix” jött itt össze!
Ezért a képkockáért megérte már az egész, régóta vártunk rá. Persze fontos volt az ellenőrzés szempontjából, hiszen kell a kontroll, hogy minden rendben a babával.
A mérete alapján egyébként egy kicsit az átlag felett van, 32 hetes egy 1 napos korában durván a 33 hetes és 2-3 napos méretnek felelt meg. Ami szintén fontos, hogy elérte a 2 kilós súlyt, ami szintén egy mérföldkő.
Nem is ragoznám tovább, minden részlet látható az alábbi videón, amelyhez ezúton is jó szórakozást kívánok!
Ja, igen, a szemfülesek észrevehetik, amikor a második próbálkozásnál Misike kortyol egyet a magzatvízből nyitott szájjal, sőt, a szemét is kinyitja egy pillanatra!
28 hetesek lettünk!
05 szombat nov 2011
Posted in privát, szubjektum
Címkék
Illetve Misike, úgyhogy ezt egy Babamozi készítésével ünnepeltük. Azt mondják, ez az utolsó hetek egyike, amikor még az ún “4D” ultrahang belátja a gyerek fejét és értékelhető képet nyújt, utána már túl nagy lesz ehhez.
Az alábbi házimozi megtekintéséhez néhány instrukció! A gyerek már “befordult”, vagyis fejjel lefelé feküdt (állítólag innen már nem nagyon fordul vissza), az egyik lábát úgy felhúzta az arca elé, hogy a lábujjai előre hátrafelé néztek (erre szokták azt mondani a kaszkadőrfilmek elején, hogy ezt ne próbáld ki otthon!)!!! Ennek okán a két kezét pedig az arca elé húzta, védekező box-állásba, aminek az lett a következménye, hogy sikerült 4D-ben lefotózni a … fülét!
Ez is egy ilyen 20 perces küzdelem lett, forgás, pörgés, guggolás, forró csoki – minden trükk hatástalan maradt. A lábát végül visszahúzta a helyére, de be is fordult az anyja gerince felé, úgyhogy véget is ért a műsor ezzel a részéről.
A lényeg az, hogy a gyerek jól van, megvan mindene, de ebből elég béna “babamozi” lett.
Mindegy, ez úgy látszik, egy ilyen nap volt. Négy hét múlva úgyis megyünk a genetikai ultrahangra, ott is megpróbálkoznak majd, bár esélyes, hogy akkorra is kitalál valamilyen gumiember-gyakorlatot, csakhogy ne lássuk az arcát…
18 hetesek lettünk!
31 szerda aug 2011
Posted in privát, szubjektum
Illetve csak egyvalaki, a magzatunk. Ezt az ebben a korban szükséges, ún. “genetikai” ultrahanggal ünnepeltük, ami arról szól, hogy ilyen számba veszik a magzat belső szerveit, kezét, lábát, ujjait, így keresve olyan elváltozást, amely genetikai eredetű betegségre utalhat.
Mivel ezeket a genetikai betegségeket a korábbi Koryon-boholy mintavétellel kizártuk, ezért igazából nagy izgalom nem volt, sokkal inkább azért vártuk annyira ezt az ultrahangot, mert már régen jártunk orvosnál és kiváncsiak voltunk a gyerekre, hogy hogy van és mennyit fejlődött.
Új fejlemény, hogy mivel a kromoszóma-vizsgálat során a neme is kiderült, ezért nevet is választottunk neki, ami nem volt túl nehéz, mert elég nagy volt az egyetértés. Mivel a leendő gyermek mindkét nagypapája és dédpapája is a Mihály nevet viselte, adta magát ez a név. (Persze nem V. (ötödik) Mihály lesz, csak simán Mihály.) Így aztán az alábbi videón már így szerepel, következzék Misike 18 hetes magzat korában a mamája hasában, ahogy pörög és forog és bújkál a doktornéni kiváncsi ultrahangos kamerája elöl!
Jó szórakozást!
(Németországból érkező látogatóimnak itt a zenementes, vágatlan videó linkje, amelynek az első 12 perce a fenti videó némi kommentárral és zenével…)
Amikor lever a kór – egy elveszett augusztus margójára…
27 szombat aug 2011
Posted in privát, szubjektum
Amikor visszajöttünk a “nyaralásból”, az egy hétig tartó szürkeségből, vagy ahogy Azim mondta volt: “Hol az ördögbe van a Nap ezen az istenverte tájon?”, szóval, amikor visszatértünk a homályból, hogy az iroda ablakából nézhessük a kint hét ágra tomboló jó időt, nem tartott túl sokáig ez a felhőtlen öröm.
Kedden elkezdett rázni a hideg, fájt a kezem-lábam, gondoltam is magamban, elég volt visszamenni, valamelyik kollégámtól kaptam egy csodás welcome-influenzát. Aztán szerdán úgy nagyjából elmúlt. Csütörtök reggel aztán kitört parasztbecsület, úgy elkapott egy 38 fok körüli láz, hogy alig bírtam lenyomni. Csütörtökön-pénteken már szabin voltam, bíztam benne, hogy kikúrálom magam.
Ha kiváncsi vagy egy igazán eszelős szívatásnak tűnő betegség történetére, kattints bátran a továbbra! Continue reading »
Nyugodj békében GabeR!
23 kedd aug 2011
Posted in privát
Nemrég kaptam a sokkoló hírt, hogy régi ismerősöm, segítőm és társam az egyesület vezetésében elhagyta ezt a világot. Súlyos betegség és hosszú szenvedés után augusztus 13-án hunyt el. Temetése e poszt élesítésének perceiben zajlik (még nem tudom, hogy leszek-e olyan állapotban, hogy elmenjek).
HBTT 2007
GabeR 2006. májusában lett az egyesület tagja, akkoriban már gyakran bringázgatott velünk. Ősztől pedig elkezdődtek a gyalogtúrák, amelyeket részben GabeR szervezett nekünk, de ha nem is ő találta ki az úti célt, ő beletett 2-3 geoládát, amit útba ejtettünk. Nagyon kellemes gyalogtúrák voltak ezek, sok olyan helyen jártunk, ahol még sosem azelőtt és szinte mindegyiken részt vettünk eredményesen és szép emlékekkel hazatérve (kivéve azt az egyet, amit úgy csináltam végig, hogy reggel belerúgtam az asztal lábába és estére nem bírtam levenni a cipőmet a túra végén).
GabeR a geocaching felől érkezett hozzánk, mivel sok-sok geoládát bringával derített fel anno. Deklaráltan nem vett részt versenyeken, az nem az ő stílusa volt, viszont szívesen jött a happys bringatúrákra, a Rómain a klubokba, de ő volt a biztos pont a Gázló TT-ken is az Augusztin-tanyánál lévő ellenőrzőponton. Az egyesület egyik legaktívabb tagja volt akkoriban. Lehetett rá számítani, komoly ember volt.
HBTT 2009
Sokat beszélgettünk, minden témában otthon volt, hihetetlen élettapasztalata révén mindig hozzá tudott szólni, tudott nekünk, fiataloknak olyan okosságot mondani, újszerű nézőpontot megvilágítani, amire esetleg mi magunk aligha lettünk volna képesek. Ennek ellenére sosem tűnt olyannak, mint kortársai, akik felbukkantak az egyesület körül és megpróbáltak minket erősen, néha erőszakosan, gyakran öncélúan befolyásolni.
GabeR sosem tett ilyet. Önzetlen volt és ezt nagyra becsültük. Szerettük.
Később, amikor sikerült rávennem, elvállalta az FB elnöki tisztjét. Távozásommal az egyesületből ő vezette át az interregnumon a szervezetet, hogy az törvényesen folytathassa tevékenységét. Ezért nagyon hálás voltam neki. Lemondásom után együtt túráztunk a befagyott Tisza-tavon és sok-sok témában értettünk egyet az egyesület jövőjét illetően – immár nélkülem.
Az utolsó fénykép legyen az, ahogyan talán mi, heppibájkos barátai emlékezni fogunk rá; 2009-ben a Happy-Sen senior csapat tagjaként mégiscsak elindult egy versenyen, nem is akármelyiken, a 24 órás váltón. Talán így, egy ilyen bringás fotóval méltó a búcsúzást zárni egy volt bringástárstól.
24 órás váltóverseny - 2009
Álljon itt zárásként az, amit a hbse.hu oldalán írt magáról bemutatkozásképpen:
Gyerekkoromban – ez nem tegnap volt
– apám megtanított biciklizni. Mindig volt biciklim, és néha használtam is.
Aztán apám a fiaimat is megtanította biciklizni, nekik is mindig volt gépük, néha használták is.
Aztán eléggé megnőttek, és a 90-es évek elején kaptak egy-egy mountit – és ennek örömére végigmentünk a Duna-túrán (Hainburg-Passau). A következő évben egy 3 hetes, 1000 km-es Olaszország túra következett, majd két évvel később egy hasonló Holland kör.
2000-ben, egy szerencsés kimenetelű betegség után szoktam rá újra a kerékpárra, jövök-megyek télen-nyáron, városban, erdőben, hegyen-völgyön.
2004 közepe óta pedig rákaptam a geocaching-re (persze ha lehet kerékpárral), azóta GPS van a kormányomon, a túrák pedig többnyire (bár nem feltétlenül) a geoládák felé irányulnak.
GabeR imádott utazni, remek fotós volt, különböző távoli tájakon készített remek képeit megőrizni nekünk a Flickr.
Nyugodj békében GabeR!
Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #7-8-9
15 péntek júl 2011
Posted in privát, szubjektum
A Hochtortól lefelé vezet az út a déli oldalon, egészen a Heiligenblutba vezető út becsatlakozásáig süllyed. A lefelé haladó oldalon is megálltunk egyszer, ugyanis szép kilátás nyílt a kopár hegyekre. A körforgalomtól indul el felfelé kapaszkodás, a bal oldalán a pazar kilátással a karintiai Mölltalra, a csodálatos kis falura, Heiligenblutra. Az első szép kilátást biztosító hely a Schöneck, talán nem véletlenül ez a neve. Idáig vezetett az első etap.
Schöneck után egyre magasabbra jutunk fel, az utolsó részen, itt már többször felbukkan a Glockner-vonulat, de mi sajnos nem sokat láttunk belőle. A Glocknerhausig 2132 méter magasra kapaszkodik fel az út, az itt lévő nagy parkolóban volt a Giro d’Italia idei királyetapjának befutója. A Glocknerhaus arról nevezetes, hogy itt szállt meg Sissi, amikor erre járt. A másik érdekesség, hogy innen nyílik kilátás a Pasterze gleccser vizét felfogó duzzasztóra, a Margaritzensee-re (ez később még kap szerepet, érdemes figyelni!).
A Glocknerhaus után már tényleg nincs sok hátra, az utolsó 250 méter szintkülönbséghez kell a gázpedált nyomni. Ezen a szakaszon egy szép kis patak található, ahol szép időben érdemes elidőzni, illetve az út egy részét egy vasbeton tető védi a lehulló kövektől és a lavináktól(?). Ebből a félig-meddig alagútból kibukkanva szinte váratlanul ér az ember a Kaiser-Franz-Josef-Höhe-re, a 2369 méteren lévő végcélhoz. Bekanyarodunk a 4(5?) emeletes parkolóházba és már meg is jöttünk. Ott vagyunk. Visszafogott öröm.
A látványról, a benyomásokról részletes poszt készül.
Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #3
12 kedd júl 2011
Posted in privát, szubjektum
Címkék
ausztria, ausztria_2011, fusch, grossglockner, nyaralás, privát
Az első pihenő után folytattuk utunkat felfelé. A Hochmais nevű helyen nem álltunk meg, igazából nem volt értelme a térdig érő ködben. Következő megállónk a már 2260 méteren lévő Alpine Naturschau nevű megálló volt. Ez egy, az alpesi természetet bemutató kiállítás, maga a kiállítás azonban átépítés miatt le volt zárva, úgyhogy csak a kristálykiállítást tudtuk megnézni.
A parkoló egy nagy hegy tövében van, a tetejét látni sem lehetett, az északi oldalát pedig méteres jég borította. A parkolóból egy kisebb dombocskán át vezet egy sétaút, ahol az alpesi növényeket mutatják be. Sajnos nem volt túl sok látnivaló ezen megállóban sem, tekintettel a ködre, viszont az látszott, hogy innen még ugyanolyan kitartóan vezet felfelé az út, mint ahogy az eddigiekben.
Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #1-2
11 hétfő júl 2011
Posted in privát, szubjektum
Címkék
ausztria, ausztria_2011, fusch, grossglockner, piffkar, privát
Majdnem három év kellett hozzá, hogy újra nekivágjunk a mumusunknak, a Grossglockner Hochalpenstrasse-nak. Emlékszem, három évvel ezelőtt milyen lelkesek voltunk, mert fogalmunk sem volt rá, mi vár ránk (de leginkább az autóra). Mára ez kristálytisztává vált, és minden évben költöttünk az autóra (ez talán csak 2009-re nem igaz, de akkor az esküvőre költöttünk), úgyhogy most nyugodt szívvel vágtunk neki az útnak, az autó készen állt technikailag. Mentálisan az utasok is készen álltak, bár nyugodtan mondhatjuk arra, aki két hete a webkamerákat nézi naponta többször, hogy kicsit túlzottan is rápörgött a témára…
Amikor szerdán még otthon a masszív esőzést (néha havazást) ígérő időjárásjelentést nézegetve felvetettem, hogy le kellene fújni az utat, áttenni későbbre, akkor Móni közölte, hogy “most már megyünk és kész!”. Hát, lehet egy ilyen erős akaratnak ellentmondani? (Nem.)
Így aztán az első napon egyből a lovak közé csaptunk és megindultunk a Ferleiteni kapu felé. Bár a felhők alacsonyan voltak, abban bíztunk, hogy feljebb kitisztul, de ez utólag csak olyan volt, mint amikor a síkvidéki hülyegyerekek abban bíznak, hogy a hegyek nem meredekek, pedig de.
Naszóval, olyan jegyet vettünk +4 ojróért, amiben benne van a “szomszédos” Felbertauern-völgy alagútjának ára (10 helyett csak ennyibe kerül), úgyhogy ezzel el is dőlt, hogy visszafelé arra jövünk, csinálva egy durván 200 kilométeres hegyitúrát.
Ferleiten után egy 13 kilométeres, 9.7 százalékos folyamatos emelkedő várt ránk egészen a Fuscher Törlig. Ez persze sok-sok kanyarral van megtörve, de azért valahogy mégiscsak fel kell jutni 1145-ről 2428 méterre…
Az út építő gondoltak a síkvidéki versenyzőkre, és sok-sok megállót építettek, amelyek közül néhány egy tematikus park megállóit képezi, amely tematika szerint megismerhetjük a magashegyi élővilágot, a természetet, a hegyeket, az út építésének történetét – sok érdekes dolgot tudhatunk meg az alpesi életről.
Az első szakaszunk Piffkarig tartott, ahol némi kuplungszag érződött, azonban többet soha, úgyhogy némi technikai megálló (kiállítás – wc – hűtőmágnes) indultunk is tovább. Erről itt a videó:
A szűk kanyarokkal tarkított, folyamatosan meredek útról elvileg gyönyörű kilátás nyílik a fuschi völgy tetejére, amelyet meredek sziklafalak zárnak le háromezres csúcsokkal, amelyek túloldalán helyezkedik el a Grossglockner, ezeket a csodálatos hegyeket azonban egyáltalán nem láttuk a néhol 10-20 méteres látótávolság miatt.
A Piffkarnál lévő parkolóban megálltunk egy technikai szünetre, majd indultunk tovább…
Ausztria 2011: Utazás
15 szerda jún 2011
Posted in privát, szubjektum
Címkék
Nos, az utazás érdekes volt. Mivel dolgunk volt a Shopping City Südben (igen, bevásároltunk), ezért Vöslau felé kellett mennünk. Még Magyarországon történt, hogy megálltunk egy pihenőben, amikor furcsa égett szag csapott fel… Hmmm, mi lehet ez? Nem találtuk semmi okát a szagnak, úgyhogy mentünk tovább, amikor egyszercsak elhallgatott a rádió, kikapcsolt az iPhone-transzmitter és a hűtőtáska is. Ekkor lenyúltam megigazítani a szivargyújtó csatlakozóját, mire az olvadt csokiként kikanyarodott a lyukból. Ahogy lenéztem egy fémdarab éppen vissza akart esni a lyukba, gyorsan odanyúltam. Na ezt nem kellett volna, mert az öt milliméter átmérőjű gyűrű alakú fémdarab egy öt milliméter alakú kört nyomtatott a középső ujjam hegyére. Ezzel a két nappal korábban vásárolt szivargyújtó elosztó látványosan kilehelte a lelkét. A következő pihenőben a biztosítéktáblát nézegettem, de nem jöttem rá, hogy melyik a szivargyújtóé. Aztán miután elindultunk, rájöttem, hogy az egész középkonzol (rádió, klímavezérlő, szivargyújtó) van egy biztosítékon, úgyhogy a következő benzinkútnál (ami kapóra jött, mert elkezdett szakadni az eső) kicseréltem a biztosítékot, minden rendben volt.
Innen már szépen haladtunk tovább, amikor az út feletti kijelző balesetet jelzett: rendőrök tereltek, egy teherautóról hatalmas vasbeton tetőgerendák potyogtak le, szerencsére egy sáv szabadon maradt.
A határon már nem ellenőriztek, úgyhogy gyorsítottunk és mentünk tovább. A SCS-hez elég későn érkeztünk, Móninak nem nagyon sikerült visszacserélni a februárban tévesen vett kisméretű ruhát, úgyhogy addig bepakoltunk a kocsi hátuljába egy kis OMO mosóport meg némi Almdudlert. Visszamenve a boltba, kitalálták, hogy nem annyi a visszavételi idő, meg nem ennyi az ár, hanem mostani áron adnak egy utalványt. Igaz, az csak másnaptól érvényes, úgyhogy ezt most eltesszük szépen a vitrinbe – majd legközelebb elköltjük.
Ezután az apróbb incidens után szigorúan a lovak közé csaptunk és az A2-esen haladtunk dél felé, majd elfordultunk az S6-ra, amely Semmering mellett suhant el. Ezen a részen rengeteg alagút van, jó szórakozás, de azért nagy figyelmet igényel. Ezután következett az A9 autópálya, amelyet később a 320-as útra cseréltünk. Radstadt után elértük az A10-t, majd a 311-esen értük el a völgyet, ahol először Bruck, majd Fusch kerül az utazó útjába, így megérkeztünk Fusch an der Grossglocknerstrasse-ba (egyszerű név).
Ez összesen 674 kilométer volt (a kilométeróra szerint, a GPS szerint kevesebb).
Itt álltunk meg 2008-ban is...
A visszaúton másik útvonalat választottunk, a 311-en elértük az A10-t, Salzburgnál lett belőle A1, Bécsnél az elkerülő A21 és S10 és tovább a határig az A4. Ez valamivel rövidebb, de monotonabb, elég sok felújítással. Júliustól pedig őskáosz várható az A1-en, érdemes messziről elkerülni!
Az utak minősége elfogadható volt, az autó is jól működött, visszafelé vált egyértelművé, hogy a fékből kikopott a hegyen a szaggatottság, aminek örülök. 130-as tempót tartva sikerült 8 liter körül tartani a fogyasztást, ami rendben van szerintem.
