A hangsúly a későbbön van, ugyanis az lett volna a cél, hogy az iPhone-s fotók pontos gps-koordinátáikkal besegítsenek abban, hogy a Flickr-n pontosan bejelöljem a képeim készítési helyét. Alaphelyzetben nincs ezzel túl sok gond, mivel az összes kipróbált, fizetős program (Mobile Photos, Flickup, Flickit Pro, de a hivatalos Flickr app is) tud olyat, benne fotózok, adok neki nevet és már tölti is az aktuális lokációs adatokkal, ami nagyjából megegyezik a kép készítésének helyével.

A felsorolt program egyike sem tudja azonban azt, hogy később is kiadja a földrajzi adatokat a képből, amelyben pedig benne vannak azok. Az azonnali feltöltéssel a legnagyobb probléma az, hogy külföldön ez nagyon-nagyon drága szórakozás lenne (és most ne is menjünk bele abba, hogy a T-Mobile-nak miért nincs valamilyen országokon átívelő, kedvező adatroaming ajánlata, mint ahogy ez Európában több szolgáltatónál létezik)…

Ja, a nyertes program a FlickStackr, a fejlesztő oldala ide kattintva érhető el. Kicsit bugos a program, de legalább feltölti a geokódokat.

A nap híre amúgy iPhone fronton az, hogy Handras szerint “szeptember végén” jelenik meg Mo-n az iPhone 4. Már nagyon várom. A tegnap bejelentett új funkciók is egyértelműen afelé mutatnak, hogy a készülék egyértelműen kell nekem. Elkezdtem nézni a videót, ami bemutatja a funkcióit, de annyira elkezdtem sóvárogni, hogy leállítottam. Ez a készülék lesz a csúcs, kijavítva a 3GS hibáit, hiányosságait és további fejlesztési potenciállal rendelkezik.

iPhone 4 – kell!

A helyszínen szép számban jelentek meg a fotósok és a tiszteletünkre a felújítást vezénylő igazgató (sajnálom, de vagy lemaradtam a bemutatkozásról, vagy nem, de nem tudom, ki volt az pontosan) köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy átvette a felújított szárnyat és holnap megkezdődik a felújítás következő szakasza, amelynek során a lovardát hozzák rendbe, ugyanis a kormány döntésének értelmében a kastély lesz az EU-elnökség fél éve alatt az ide látogató miniszterek tanácskozási helyszíne.

A mostani HVG-ben lehet éppen olvasni (ma reggel akadt pont a kezembe az újság), úgyhogy az online cikk még zárolva van, de a lényeg röviden, a szkeptikusok (ők vannak többen) szerint lehetetlen a kastélyt olyan állapotba hozni, hogy alkalmas legyen a protokollrendezvények lebonyolítására, ráadásul Gödöllőn nincsen 4-5 csillagos szálloda, amelyet a protokoll szerint az ideérkező vendégek számára akkor is fent kell tartani, ha sosem veszik igénybe.

Az igazgató biztosított bennünket, hogy csodát fognak művelni, és érdemes lesz jövő nyáron az elnökség lejárta után visszatérni, amikor a nagyközönség számára is megnyitják a most felújítandó épületrészeket.

Én kétlem, hogy sikerülni fog a mutatvány (a tél egy gonosz évszak), de ennek ellenére azt kívánom a rendkívül lelkes és nagyon szívélyes igazgató úrnak, hogy sikerüljön a csoda! – ahogy ő is mondta. Remélem, hogy az eddig végzett fantasztikus munka méltán megérdemelt babérjait nem fogja ez a politikai akarat által erőltetett rohamtempó megtépázni. Nem lenne szép dolog.

Fotók és részletes élménybeszámoló érkezik hamarosan, most be kell érnetek ezzel az egy telefonos képpel!

Idei nyaralásunk meglehetősen rövidre, intenzívre és természetesen jóra sikeredett. Ehhez mindenképpen fél siker volt az úticél, Ausztria kiválasztása. Ausztria nagy kedvenc. A jó úticélok kiválasztása innen már gyerekjáték volt. A rövid idő nem szabott túl nagy lehetőségeket, így egyértelműen a közeli célpontok kerültek a látókörbe, így jutottunk el Puchberghez.

Első célpontunk azonban nem ez volt, hanem a Hazajáró rovat egyik hiányzó “láncszeme”, a lébényi román stílusban épült templom. Erről majd lesz külön szócikk, most egyelőre maradjunk a nyaralás témakörhöz jobban passzoló szubjektív részeknél.

Szóval, nem lehet osztrák autópálya-matricát venni a városban (legalábbis ahol régebben lehetett, ott most nem sikerült), úgyhogy pénteken azzal nyitottunk, hogy autópálya-matricát vásároltunk. Volt egy kisebb tömeg a benzinkútnál, jó magyar módra egymást akadályozták a sietős terepjárós menedzserek, éhező gyereküket dupla sajtos toasttal csitítgató merdzsósok tolongtak és állták el egymás útját. Érdekes látvány volt.

Lébény

Lébényt megcélozva akadálytalanul suhantunk a pályán, semmilyen rendkívüli esemény nem volt. Nemsokára a Lébénybe vezető alsóbbrendű úton voltunk, ami legalább 30 évet jelent visszafelé az időben. A templomot egy kocsmában elfogyasztott kávéval cserkésztük be, úgyhogy álmosak legalább nem voltunk. A templomban éppen asszonyok díszítették az oltár környékét, úgyhogy gyorsan meg is kaptuk a felvilágosítást, hogy ha gyorsan körbenézünk, akkor nem kérnek belépőt, de felhívhatjuk a hivatalos vezetőt is, ha gondoljuk. Nos, arra nem igazán akartunk időt fordítani, hiszen felkészültünk a templomból kellőképpen, úgyhogy gyorsan körbementünk bent, aztán már mentünk is. A referenciaképet nagyjából sikerült elkészíteni, bár annyira közelről lehetett csak fotózni, hogy kicsit hordóhatása lett… A templom egyébként nagyon jó állapotban van. Méretét illetően nagyobbra számítottunk, és a tornyok tetején a tető borzalmasan néz ki. Nem illik rá. Készül majd róla külön poszt.

Körbefotózás után a távozás mezejére léptünk. Megállás nélkül hasítottunk tovább a határon (hogy miért nem rakják rendbe az aszfaltot ott, azt nem tudom), majd Forchtenstein felé vettük az irányt.

Utunk itt a Fertő-tóhoz közel, Eisenstadt (Kismarton) mellett vezetett, jártunk erre tavaly. Még mindig csodálatos vidék.

Forchtenstein magyar neve Fraknó (továbbiakban így hívom,  mert rövidebb), az Eszterházy család birtoka és tulajdona.  Legfőbb úticélunk a falu fölé magasodó, tiszteletet parancsoló kinézetű vár megtekintése volt.

Itt rögtön be is csúszott az egyetlen komolyabb malőr a Navigon szoftverébe, felvitt minket a hegyeken át egy Güterwegre (ami Ausztriában a mezőgazdasági út a földek között, de jellemzően jobb állapotban van, mint Magyaroszágon a frissen felújított utak nagy része), ami meglehetősen kacskaringós és meredek volt, miközben a falun/városon keresztül vezetett a szerpentinen a rendes út. Nem tudom, miért csinálta, de mindegy, túléltük.

Kultúrsokk

A várhoz érve leparkoltunk, ettünk egy szendvicset és elindultunk megtekinteni. Mindenképpen ettől a pillanattól volt egyértelmű a teljes kultúrsokk, ami innentől kezdve kb. még két napig megállás nélkül ért minket.

Kezdhetnénk talán azzal, hogy a vár felé haladva egy tábla szúrt szemet, ami egy MTB-útvonalat hirdetett lefelé a hegyről. Hol vagyunk mi még ettől!

De igazából a sokk a várba lépéskor vágott teljesen mellbe minket, már eleve egy szokatlan dolog, hogy egy vár nem rom, de az, hogy mind a mai napig magántulajdonban van, az elég érdekes dolog számunkra, (nem is olyan) messziről hüje magyarok számára. Pedig a vár magánkézben van. Megkímélték a történelmi viharok, nem foglalták el a törökök, nem foglalták vissza a Habsburgok, senki sem robbantotta fel, stb. . Túlélte a modern korok viharait is (az, hogy az oroszok nem fosztották ki, az egy külön sztori lehet, de erről nem is nagyon beszélnek), úgyhogy szépen rendberakva, de sokkal inkább karbantartva magasodik a vidék fölé. És nem hevert a föld alatt 300 évig, mint mondjuk a visegrádi királyi vár.

Az éles szeműek a soproni Tűztoronyból is kiszúrhatják, akárcsak a mögötte magasodó Schneeberget is, amellyel később foglalkozunk.

Szóval, a vár elképesztően gyönyörű. Kicsit borsos a belépő, de ez csak a magyarországi múzeumbelépőkhöz és várromokhoz szokott hozzám hasonlatos bugrisoknak magas, valójában nem az. A belépő áráért kapunk egy kiadós kiállítást, amelyen végig németül és magyarul van minden kiírva, így megtudhatunk mindent a saját nyelvünkön is, illetve egy magyar nyelvű vezetett túrát a vár másik oldalán kialakított termekben, illetve a fegyvertárban. Minden nagyon profi. A kiállítás bőséges, jó állapotú, gazdag. Egyszerűen szavakkal leírhatatlan, amit ott éreztünk! Talán úgy tudnám megfogalmazni  (és ez érvényes az Ausztriával kapcsolatos általános véleményemre), hogy vajon mit csinálnak másképp, hogy ennyire másképp, jobban néz ki/működik náluk minden? Minden! Vajon hány év(tized?)nek kell eltelnie, hogy úgy működjenek a dolgok Magyarországon, mint Ausztriában?

Nem tudom. Én úgy tippelem, hogy Magyarországnak testvérek között is van vagy 50-80 év lemaradása. Ez a lemaradás a legrosszabb, ami létezik, a fejekben van. Van nekünk sok szép modern dolgunk, autónk, autópályánk, meg csúcstechnikás mindenünk, de egyre jobban úgy érzem, hogy sokkal inkább a külsőségekre hajtó ország vagyunk, szemben a normális menettel, amikor a belső értékekre építve megteremtenénk a sziklaszilárd alapokra épülő értékrendet, közösséget, várost, megyét, országot.

A mi kis Magyarországunkkal az a baj, hogyha megkapargatjuk a felszínt, akkor alatta csak papírmasét találunk és felszínre törni akaró ellentéteket, míg mondjuk Ausztriában sokkal inkább a felszínre rakódott kosz alatt kősziklát, nemes ásványokat és kincseket találunk. Melyik az erősebb?  Ez a kérdés!

Persze tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül mi vagyunk a hibásak azért, mert itt tartunk, de 20 éve ez már csak rajtunk múlik. És 20 évvel a rendszerváltás után még mindig úgy megyünk ki Ausztriába, ahol zöldebb a fű, tisztább a levegő, tükörsimák az utak és nem térünk magunkhoz.

Visszatérve a látnivalóhoz, Fraknó vára gyönyörű. A vár megtekintését mindenkinek csak ajánlani tudom. Ilyen példás állapotban régen láttam műemléket. Lehetne ilyen sok végvár és főúri központ nálunk is, ha a történelem másképp alakul.

A vártól továbbmenve az út felkapaszkodik a Rozália-hegység tetejére, ahol a Rozália-kápolna áll. A város felé egy füvesített hegyoldal néz (volt annyi eszük, hogy egy ideális kilátódombról kivágták a fákat és befüvesítették), onnan gyönyörködtünk egyet a panorámában. Látszik a vár (sajnos néhány modernebb épületet rondán melléépítettek), de ellátni a Fertő-tóig és egy jó távcsővel Sopron jellegzetes tornyai is kivehetőek.

Innen utunk Puchbergbe vezetett, de milyen út volt ez! Kifogástalan minőségű országút. Egy helyen meg kellett állnunk a sorompónál, mert jött a vonat. A sorompót a vasutas, a bakter nyitotta fel. Egy szépen felöltözött, rendezett kinézetű bakter. Kézzel. Érted, bakter!

A vidék hibátlan, természetesen. Relatív gyorsan értünk Puchbergbe, ahol a Triebl panzióban szálltunk meg. Ez a városból kicsit kifelé, a hegy felé (Losenheim, Schneebergdörfl) van, talán még egy kicsit így is nagy a forgalom, de nem vészes. A szoba elfogadható volt, bár a tévének nem működött a távirányítója (két napot kibírtunk így is), illtve az ágynak volt vége. Ez azért gond, mert egy 170 centis ágyon csak úgy férek el, ha a végén lelógatom a lábam, márpedig ha vége van, akkor nem tudom ezt megtenni.

Mindegy, összességében egy nagyon kellemes kis szállás volt, de nem sokat időztünk a szálláson, nem azért mentünk. Kocsival elmentünk megnézni a vízesést Losenheimben, a  várat és nézegettük a hegyet, ahogy hatalmas felhőbe burkolózik sejtelmesen…

Esti sétánk után már igazán nem kellett sokat altatni, annyi malőr csúszott be csak, hogy a fürdőszobában a lámpa lekapcsolása után a hálózati aljzat is áramtalanítódik, úgyhogy a fényképezőgép akksija így eléggé mínuszosan vágott neki a másnapnak…

Persze ez az öt, ez relatív, sőt, szubjektív, hiszen ott van a fennmaradt rom Vértesszentkereszt, vagy több rom is található pl. Somogyváron, Székesfehérváron, de vannak kisebb, fennmaradt Árpád-kori templomok, mint Csempeszkopácson, Árpáson, Nagybörzsönyben… Ráadásul egy kakukktojás az ötből, hiszen azt a XX. században építették.

Ennek ellenére, ez az öt nagy román stílusban épült bazilika volt az, amit szerettem volna idén meglátogatni, emlékezni a dimenzióira és összehasonlítani.

Érezni a rom halálos ürességétől az éppen zajló keresztelő életigenlő pillanatát, nos, ez egy templomokon átívelő, felemelő érzés volt. Érezni a régmúlt idők, letűnt korok pillanatait – felemelő érzés.

Egyébként a téma nincs teljesen kimerítve, vannak csodálatos román stílusú épületek Erdélyben, Németországban, Franciaországban, ha valahogy eljutok majd oda, akkor mindenképpen meg fogom látogatni ezeket.

Hamarosan még több fotóval térünk vissza a témában!

De miért rom?

A vár története a szokásos nógrádi sztori, a kitartó olvasók már nyilván kívülről fújják: tatárjárás után épült, Csák Máté, utána pedig királyi birtok. Utána pedig a törökök, akiknél a vár története nagyjából véget is ért.

Buda várának 1541-es török általi elfoglalása után megnőtt a hadászati jelentősége, az arany- és ezüstbányákkal rendelkező felvidéki német-ajkú városokat védelmezte. Csekély létszámú helyőrsége sokszor csapott össze a környékbeli falvakat fosztogató „pogány” lovasportyázókkal.

1544-ben nevezte ki Várdai Pál esztergomi érsek a vár kapitányává Szondy Györgyöt, aki megpróbálta a katonai szempontból már elavult végvárat megerődíteni. Ali budai pasa 1552 nyarán vonult fel a vár ostromára hatalmas seregével. A helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt. A korszak leghíresebb versmondója, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikájából ismerjük a háromnapos viadal részleteit. Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felső várba, melynek kaputornyát a törökök tüzérsége hamarosan földig rombolta. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái, végül a harmadik napon halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondy kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres közelharcban. A rommá lőtt Drégely várát a hódítók nem építették újjá, helyette a völgybeli községben emeltettek egy palánkvárat.

A történelmi emlékhely roskadozó várfalait az 1990-es években létrehozott Drégelyvár Alapítvány jóvoltából régész szakemberek tárják fel, hogy helyreállítása után még sokáig tanúhelye lehessen az itt életüket feláldozó vitézeknek.

***

Nos, a várat egy több helyen lezárt erdészeti úton lehet megközelíteni, amely út egyébként Bernecebarátit köti össze Nagyoroszival. A lezárt sorompókat figyelmen kívül hagyva jutottunk el egy parkoló-szerű helyhez, ahonnan egy kilométerre található a várrom.

Itt indokolt lehet a zárt ruházat és a szúnyogriasztó. Átvágva a vérszívók felhőjén, hirtelen balról felbukkan a várrom, amely tényleg nagyon rom. Sajnos tényleg csak a kontúrjai maradtak meg a bejárati oldalon. A helyreállítási munkálatok során a hátsó oldal felúl készítettek egy feljárót, lépcsőkkel és egy nagy réssel a valószínüleg felújított falon. Bár a jelenlegi helyzet még nyilván nem a végleges, viszont jól látszik, hogy a felújítók hatalmas munkát végeznek.

A várfalról remek kilátás nyílik a környező falvakra, feltéve, ha nem olyan párás a levegő, mint akkor, amikor ott voltunk.

A várrom tehát felújítás alatt áll, nehezen megközelíthető. Sorsát nagyjából a vértesszentkereszti romkerthez tudnám hasonlítani, valami hasonlót lenne érdemes itt is kialakítani, egy védett területet, ahol egyrészt belépő szedhető, esetleg egy szolid kis turistaházzal, hagyományőrző táborral. Nem tudom, működne-e, ezek a dolgok nagyon nehezen indulnak be nálunk – ha egyáltalán…

Az alábbi képre kattintva a fotóalbum válik elérhetővé, míg utána Arany János: Szondi két apródja c. verse olvasható!

Arany János: Szondi két apródja

Felhõbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszûlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali gyõzelem-ünnepet ûlet.

,Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fûzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillõt egy huri nyakra!’

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:”

…S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bõsz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. -”

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fûszer, és drága kenõcs…
Ali gyõzelem-ünnepe van ma!”

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdõn, – ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tõrt keze forgat.

„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hõs Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!”

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit – ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába’!

„S küldött Alihoz… Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedûl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja elõtt a had rendre ledûl,
Kelevéze ragyog vala balján.

„Rusztem maga volt õ!… s hogy harcola még,
Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!… Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kõ módra befolyván a hegy menedékét:
Õ álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretibõl az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely õt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lõn ily kora veszte!

(1856. június.)

x

Gyönyörű az a várrom, így romként is (belegondolni is hátborzongató, milyen szép és izgalmas lehetett a maga idejében), hálás fotótéma, főleg ilyen kontrasztos cumulusokkal a háttérben.

De miért rom?

Nos, a Wikipédia szerint ez a vár relatív későn, 1483-ban készült el, legalábbis ami a 3 emeletes lakótornyot, a belső és külső vár falait jelenti. A  belső vár a környék fölé 66 méterrel magasodó fennsík egyik sarkában helyezkedik el, eleinte mély árok, később külső várfal vette körül.

A törökök 1544-ben harc nélkül foglalták el, visszafoglalni csak 50 év múlva sikerült, majd 1663-ban hosszas ostrom után foglalták el újra. 1685-ben egy nyári viharban villám csapott a lakótoronyba, amelyben a puskaport őrizték. A hatalmas robbanás elpusztította szinte a teljes belső várat, amelynek következményeként a vár stratégiai jelentősége megszűnt, a helyőrség elhagyta.

Ezután az időjárás és a környékbeliek rombolták csak, köveit felhasználva a környékbeli építkezésekhez. 1997-ben zajlottak helyreállítási és állagmegóvó munkálatok, amelynek során elkészült az új olaszbástya, tetőt kapott a rondella.

***

A vár belseje rendezett, füves terület, gyakorlatilag nagyon keveset mutat a vár eredeti formájából. Teljesen véletlenül, de szerencsésen jó helyre érkeztünk a harmadik “hazajáró-túránkon”, eddig gyakorlatilag ez az a vár, amelyből a legkevesebb maradt fenn. Nagyon nehéz elképzelni, milyen lehetett anno.

A várhoz egy laza sétával leküzdhető dózerút visz fel, ottjártunkkor egy új éttermen, borozón végezték az utolsó simításokat, de még nem készült el.

Nincs semmilyen belépő, belépés csak saját felelősségre, bár a fű mintha le lett volna vágva, vagy legelve…

Az olaszbástya szép kilátást biztosít észak-északnyugat felé (ha jól tippelek). A vár jelképe a lakótorony megmaradt sarka, amely valahogy túlélte a robbanást és az utána következő évszázadokat.

Az alábbi képre kattintva valamennyi kép megtekinthető a Flickr.com-on!

Mindenesetre egy verőfényes keddi napon Mónival autóba ültünk és elgurultunk az egyébként nem túl messze lévő Ócsa községbe, ahol megtekintettük a magyar történelem egyik példásan jó állapotban fennmaradt/helyreállított építészeti/vallási emlékét.

A jó hír az, hogy most nem tudom feltenni a kérdést, amit eddig szinte mindig, hogy ugyanis miért rom? Egyszerűen azért, mert nem rom.

Az ócsai az egyik legjobb eredeti állapotában fennmaradt magyarországi román építészeti stílusban épült templom. Bazilika, azaz háromhajós elrendezésű, ahol a főhajó magasabb a mellékhajóknál. Kereszthajós elrendezésű, három hajós elrendezésű, nyugati tájolású homlokzattal, tornyokkal – full extrás román stílusú templom, szinte mindennel rendelkezik, amivel lehet.

A sztori röviden annyi, hogy a XIII. században épült templom átvészelte az idők viharait. A nyomok alapján megállapították, hogy egy pillérrel hosszabb lett volna, azonban az utolsó pillérek helyére végül a tornyok kerültek. A homlokzatot befalazták, illetve tömörnek építették, ugyanis télire mindig lezárták az épület végét, tavasszal visszabontották és folytatták. Egyik tavasszal azonban nem jöttek a kőszállító hajók az árvíz miatt, úgyhogy kőfal annyira megkötött, hogy a korabeli eszközökkel nem lehetett szétbontani. Két sor szikla közé törmeléket és oltatlan meszet kevertek száraz habarcsnak, majd átnedvesítve a fal tulajdonképpen egyetlen kőtömbbé égett össze, ami fél év alatt kötött meg teljesen.

Így esett, hogy az épületnek nincs főbejárata és rövidebb is eggyel. A kőhiányról tanúskodik az is, hogy a boltozatos födémet végül egyenes fafödémmel váltották ki, ami viszont többször részben vagy teljesen megsemmisült.

A török időkben mecsetként üzemelt az akkor éppen félig tető nélkül maradt templom, majd a törökök és a katolikusok által üldözött reformátusok használták egyidőben illetve felváltva. A törökök után a katolikusok többször kísérletet tettek arra, hogy visszaszerezzék a templomot a reformátusoktól, többszöri sikertelen próbálkozás után letettek erről. 1773-1777 között felújították az akkor már életveszélyes templomot.

További látványos felújítás volt 1922-24 között, amikor a helyi lakosok kérésére a tornyokat egy emelettel megmagasították. 1986 és 1995 között újra teljesen felújították, A teljes tetőzetet kicserélték, ekkor restaurálták utoljára a szentélyben lévő freskókat, ásatásokat végeztek, melyek során megbizonyosodtak arról, hogy valóban XIII. századi eredetű a templom. Többek közt az egykori oltár alapzatát is megtalálták ekkor. Az ásatások helye ma is látható. Ezen kívül a régi padokat a mostani fűthető padokra cserélték, és rendbe hozták a világítást. A gyülekezet 1995-ben kapta vissza megújult templomát. A helyreállított és megszépült templom Európa Nostra-díjat kapott, ami azt jelenti, hogy napjainkban csaknem eredeti állapotában tekinthető meg, és Európa örökségének méltó tagja. Hazánk legépebben ránk maradt románkori templomai közé tartozik.

A templomban idegenvezetés vehető igénybe, de vezetés nélkül is be lehet menni kísérettel. Az idegenvezetőt telefonon kell odarendelni, a szomszédos házból érkezik néhány perc alatt. Nagyon korrekt szolgáltatás.

A vezetés is nagyon kiadós, részletes, csak ajánlani tudom.

A templom körül a falon belül is körbe lehet sétálni. Fotózni nem nagyon lehet úgy, mint mondjuk a Lehel téren, mert a templomot házak veszik körül, az egykori kolostor helyén is egy lakóház van.

A templom melletti utcában van a skanzen, ami ha jól emlékszem, 3-4 házból álló kiállítás és játszóház, konferenciaterem, stb. Megnéztük azt is, nagyon szép, bár kicsit ki voltunk már addigra tikkadva.

Az alábbi képre kattintva a teljes sorozat megtekinthető!

Majdnem három óra lett, mire így odaértünk, úgyhogy hamar belevágtunk a szisztematikus megtekintésbe. Móni döntése alapján először megnéztük az Ófalut, majd a várat.

A hollókői Ófalu a világörökség része, az UNESCO 1987-ben vette fel listájára. Gyorsan tekintsük át, mely magyar helyszínek tartoznak ebbe a kiemelt társaságba:zóval,

• Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete (1987. Kulturális)
• Hollókő Ófalu és táji környezete (1987. Kulturális)
• Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995. Természeti)
• Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete  (1996. Kulturális)
• Hortobágyi Nemzeti Park – Puszta (1999. Kulturális – kultúrtáj)
• Pécsi ókeresztény sírkamrák (2000. Kulturális)
• Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj (2001. Kulturális – kultúrtáj)
• A tokaji történelmi borvidék (2002. Kulturális – kultúrtáj)

Szóval, gyönyörű az Ófalu. Számomra kicsit ellentmondásos, mert gyakorlatilag megmutatja, hogy milyen szép lehet egy parasztház – ha nem laknak benne. Tapasztalataim szerint egy lakást is nagyon nehéz olyan szinten tartani, hogy úgy nézzen ki, mintha a Lakáskultúra magazinból húzták volna éppen elő. Ez az érzésem támadt itt. A házak gyönyörűek, igényesen karbantartottak, tiszták, frissen festettek. Nincsenek állatok, nincsenek szagok, steril minden.

Ez persze önmagában véve nem baj, egészen egyszerűen csak furcsa majdnem egy egész falut az eredeti környezetében megőrizve konzerváltan. A skanzennek más a hangulata, mert tudom, hogy ezek csak másolatok, mesterséges, itt minden természetesnek hat.

Szóval, a falu házait szépen végignéztük, a Babamúzeumba bementünk, de a többit csak kívülről. A falu utcái szinte izzottak, az utat alkotó andezit szívta magába és közben tolta is a meleget. Alig volt ember az utcán, úgyhogy nem igazán okozott gondot az emberek nélküli épületfotók készítése. Nagyon meleg volt.

Amikor a végére értünk a falunak, visszamentünk a parkolóba, mert ott láttuk a jelzést a vár felé, de végülis nem gyalog mentünk, hanem az elektromos kisautóval. Bepilledtünk és ellustultunk kicsit. Így viszont meglepően gyorsan felértünk, úgyhogy azonnal neki is vágtunk a várrom felderítésének.

De miért rom?

Nos, a várat Kacsics András kezdte el építeni a tatárjárás után. Kacsics Csák Máté oldalára állt, úgyhogy Anjou Károly el akarta foglalni, ez azonban csak 1327-ben sikerült neki, Csák Máté halála után. Ekkor került a vár a Szécsényi család birtokába, akik folyamatosan bővítették az erődítést. Nógrád eleste után a király bevonta a végvárrendszerbe Hollókőt is. A törökök végül 1552-ben harc nélkül foglalták el. Fülek visszafoglalása után harc nélkül visszaadták a törökök 1593-ban. Kicsiny végvárként és folyamatosan romló állaga miatt egyre kisebb katonai jelentőséggel bírt, 1663-ban újra elfoglalták a törökök, akiket csak 1683-ban sikerült véglegesen elűzni.

I. Lipót 1701-ben elrendelte lerombolását, azonban ezt a parancsot nem hajtották végre, végül 1711-ben gazdasági okokra hivatkozva lebontották bejáratát és hídjait, így a vár elkerülte a lerombolást. a következő évszázadokban az időjárás — és a köveket elbontó lakosság — valóban erősen megkoptatta falait. A birtok a 18. század elején a Forgáchok kezébe került, majd 1860-ban a Pulszky család vásárolta meg. Omladékai között egy ideig a környék szegényei laktak.

Bár az elmúlt kétszáz évben a falaik egy részét építőanyagnak elhordták, még így is Hollókő a megye legépebben maradt, a középkori építkezés jegyeit is tükröző vára. A régészek 1966–69 között tárták fel, 1970-ben kezdték restaurálni. A vár és a község környékét 1977-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították. 1996-tól látogatókat is fogadnak.

***

Nos, a vár tényleg korrekt állapotban van. Hangulatos, többszintes romként tekinthető meg, bástyáiról kilátás nyílik a környező hegyekre és a falura.

A belépő korrekt mértékű és mindenhol rend és tisztaság uralkodik. Külön látnivaló a hangulatos termek, amelyekben középkori jelenetek vannak beállítva.

A várúr, a gondnok is ott dolgozik, ő üzemelteti a múzeumszerűen berendezett büfét.

Nagyon kellemes, hangulatos hely, jó állapotban van tartva. Sajnos rom, tehát távolról sem teljes, bizony-bizony nehéz elképzelni, hogy pontosan mi hogy nézhetett ki.

Aki arrafelé jár, annak mindenképpen ajánlom Hollókőt, rendkívül nagy élmény és nagyon komplex, hiszen egy falurezervátumot és egy egész jól helyrehozott várromot is meglátogathatunk.

Az alábbi képre kattintva a teljes fotóalbumhoz lehet eljutni!

De miért rom?

Értelmszerűen, ha Nógrád, akkor megemlíthetjük a Kacsics-családot, akik a környék urai voltak, aztán Csák Mátét ugyebár, akinek előbbiek behódoltak, aztán Anjou Károly mindent vitt ugyebár…

1544-ben a törökök furfanggal foglalták el, méghozzá úgy, hogy a szomszédos Boszorkánykőre felvontattak egy “ágyúnak látszó” tárgyat. A vár védői reggel erre a látványra ébredtek és a törökök követeinek első próbálkozására megadták magukat. Amikor levonultak a várból, akkor látták, hogy az ágyúnak látszó tárgy egy nagy fatörzs volt kerekeken, úgyhogy elég könnyen adták magukat.

1593-ig tartott a török uralom, amikor is a királyi sereg felvonult ellene. Az ágyúkkal gyakorlatilag rommá lőtték a várat, így a törökök feladták. A bevonuló katonaság a maradékokat is megsemmisítette, úgyhogy majdnem 400 évre az enyészet vette át a terepet, az 1980-as években a restaurálás mentette meg a teljes megsemmisüléstől.

***

A romhoz erdei út vezet, elvileg valamilyen kijelölt kerékpáros túraútvonal is ott vezet, bár bringással nem találkoztunk. Kellemesen elérhető útvonal csak a legvégén válik meredekké. A vár rom. Se belépőjegy, se semmi – ezt nem is ragoznám, megtettem korábban.

A külső várból egy lépcsőn lehet feljutni a várba, a toronyba illetve a belső vár teraszára. A torony, amely korábban lakótorony volt, amelyet 1938-ban turisztikai célzattal kilátóvá alakítottak. A kilátás pazar.

Észak felé Somoskő látványa uralkodik, a szomszéd vár, lenyűgöző, hogy ilyen közel vannak egymáshoz.

Dél felé pedig egyrészt Salgótarján több völgyre tagolódó városa látszik, illetve dél felé, ameddig a szem ellát. Balra a Mátra vonulata, Galyatető, Kékestető, jobbra mintha a Börzsöny meredek kontúrjai sejlenének fel…

Készítettem egyébként két panorámaképet is, amelyeket a gigapan.org oldalon lehet megtekinteni (sajnos ide nem lehet beágyazni), úgyhogy a fenti képekre kattintva új ablakban a böngészhető panorámák nyílnak meg! Érdemes belenagyítani…

A kiírás szerint a várban folyamatosan zajlanak (nyilván nyaranta, kampányszerűen) ásatások, jó dolog erről értesülni.

A vár mellett extra-bónusz a közeli Boszorkánykő, amely egy kisebb kiemelkedés (a vulkanikus kőzet kibukkan a felszínre, amelyről lekopott a talaj), és remek panorámát rejt a fák felett minden irányba. A nyitókép is itt készült, sajnos nem olyan közel egymáshoz, mint amennyire a szloák oldalról lehetne, de látszik Salgóvár és mögötte a távolban (éppenhogycsak) Somoskő vára. A szikla egyébként tényleg csak 300 méterre van a kereszteződéstől és igazából nem vészes a szintkülönbség sem, csak a legvégén nyer 10-15 métert, hogy a környező fák fölé emelkedjen.

A zárókép a Boszorkánykőt ábrázolja, melyre kattintva a teljes Flickr-set tekinthető meg! Jó nézelődést!

***

Források:

http://www.salgovar.hu/index.php

http://hu.wikipedia.org/wiki/Salg%C3%B3_v%C3%A1ra

]]> http://azso.net/2010/08/20/fototura-salgo-vara-es-nem-salgovar/feed/ 3 azso