• Anno és most – Budapest és más
  • Hazajáró
    • Hazajáró 2010
    • Hazajáró 2011
    • Ami a Hazajáróból eddig kimaradt… (hamarosan)
    • Hazajáró extra
    • Északi várak túra
    • Dunántúli várak túra (hamarosan)
    • Román kori építészeti emlékek (hamarosan)
  • Budapest légvédelme anno…
    • MN2124 11/1 Pilisszentlászló-Észak (Urak Asztala) “CENZOR”
    • MN1059 11/2 Pilisszentkereszt “SÉTÁNY”
    • MN1107 11/4 Etyek “PAJZS”
    • MN3121 11/8 Fót “BÚZA”
    • MN6360 11/9 Pilisszentlászló (Lom hegy) “VÉSNÖK”
    • MN4213 11/10 Tinnye “GÁRDA”
    • Fogalmak, definíciók, rövidítések, források
  • Fotók

AZso dot net

~ "Minden fejben dől el..."

AZso dot net

Tag Archives: privát

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #10

16 szombat júl 2011

Posted by AZso in szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

ausztria, ausztria_2011, grossglockner, heiligenblut, nyaralás_2011, privát

A közben felvett apróbb vágóképekből és a lefelé, Heiligenblut felé készült felvételből egy hosszabb darab készült, a kitartóbbaknak mindenképpen ajánlott. Sajnos az iPhone a kapu előtt megtelt, de hivatalosan a sorompóknál van vége a Hochalpenstrasse-nek, persze a kaputól még egy komolyabb szerpentin ereszkedik Heiligenblutba, de ez sajnos lemaradt a videóról.

Sajnos szinte végig esett az eső, úgyhogy itt kezdett eluralkodni rajtunk egy furcsa kettős érzés. Egyrészt büszkék voltunk, hogy síkvidéki versenyzőkként is megcsináltuk az utat, másrészt szomorúak voltunk, hogy milyen rossz idő volt szinte végig. De legalább végig rossz idő volt, úgyhogy nem hoztunk rossz döntést, hogy aznap mentünk el meghódítani a nagy hegyet.

Hazafelé a hosszabb úton mentünk, hiszen lementünk Lienzbe, majd onnan a Felbertauern felé a Felbertunnelen jöttünk vissza a Salzach völgyébe. Kihasználtuk a kedvezményt. Az Isel völgyében felfelé haladó út mellett sok helyen lehetett raftingozni, a folyó alkalmas rá.

Szerintem még visszamegyünk a nagy hegyre, nem hagyjuk magunkat…

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #4

13 szerda júl 2011

Posted by AZso in szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

ausztria, ausztria_2011, fusch, grossglockner, nyaralás, privát

A negyedik szakasz még további 200 méter szintemelkedést jelentett, a fuschi völgy utolsó métereit faltuk a kocsival. A gerincre felérve lehetett volna balra fordulni az Edelweißspitze felé vezető útra. Ez útszakasz egy kitérő, ez megy fel a 2571 méter magas csúcsra, amely a Grossglockner Hochalpenstrasse legmagasabb pontja. Ez egy keskeny, kockaköves út, a csúcson lévő parkoló sem túl nagy, viszont gyönyörű kilátás nyílik tiszta időben a Fuschtal-ra, a csúcsok mögött előbújó Grossglocknerre, illetve az útra is, amely a közeli Fuscher Törl-től lefelé kanyargózik.

Ezen útszakasz erre a linkre kattintva tekinthető meg, 15:17-től.

Mivel az időjárás olyan volt, amilyen, ezért ezt a kitérőt kihagytuk. Az elágazás után nem sokkal következik a Fuscher Törl (2428 m), amely a fuschi hegyoldal legmagasabb pontja, búcsút intve a völgynek, innen átfordulunk az út déli részére.

Folytatása következik…

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #3

12 kedd júl 2011

Posted by AZso in privát, szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

ausztria, ausztria_2011, fusch, grossglockner, nyaralás, privát

Az első pihenő után folytattuk utunkat felfelé. A Hochmais nevű helyen nem álltunk meg, igazából nem volt értelme a térdig érő ködben. Következő megállónk a már 2260 méteren lévő Alpine Naturschau nevű megálló volt. Ez egy, az alpesi természetet bemutató kiállítás, maga a kiállítás azonban átépítés miatt le volt zárva, úgyhogy csak a kristálykiállítást tudtuk megnézni.

A parkoló egy nagy hegy tövében van, a tetejét látni sem lehetett, az északi oldalát pedig méteres jég borította. A parkolóból egy kisebb dombocskán át vezet egy sétaút, ahol az alpesi növényeket mutatják be. Sajnos nem volt túl sok látnivaló ezen megállóban sem, tekintettel a ködre, viszont az látszott, hogy innen még ugyanolyan kitartóan vezet felfelé az út, mint ahogy az eddigiekben.

Folytatása következik….

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #1-2

11 hétfő júl 2011

Posted by AZso in privát, szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

ausztria, ausztria_2011, fusch, grossglockner, piffkar, privát

Majdnem három év kellett hozzá, hogy újra nekivágjunk a mumusunknak, a Grossglockner Hochalpenstrasse-nak. Emlékszem, három évvel ezelőtt milyen lelkesek voltunk, mert fogalmunk sem volt rá, mi vár ránk (de leginkább az autóra). Mára ez kristálytisztává vált, és minden évben költöttünk az autóra (ez talán csak 2009-re nem igaz, de akkor az esküvőre költöttünk), úgyhogy most nyugodt szívvel vágtunk neki az útnak, az autó készen állt technikailag. Mentálisan az utasok is készen álltak, bár nyugodtan mondhatjuk arra, aki két hete a webkamerákat nézi naponta többször, hogy kicsit túlzottan is rápörgött a témára…

Amikor szerdán még otthon a masszív esőzést (néha havazást) ígérő időjárásjelentést nézegetve felvetettem, hogy le kellene fújni az utat, áttenni későbbre, akkor Móni közölte, hogy “most már megyünk és kész!”. Hát, lehet egy ilyen erős akaratnak ellentmondani? (Nem.)

Így aztán az első napon egyből a lovak közé csaptunk és megindultunk a Ferleiteni kapu felé. Bár a felhők alacsonyan voltak, abban bíztunk, hogy feljebb kitisztul, de ez utólag csak olyan volt, mint amikor a síkvidéki hülyegyerekek abban bíznak, hogy a hegyek nem meredekek, pedig de.

Naszóval, olyan jegyet vettünk +4 ojróért, amiben benne van a “szomszédos” Felbertauern-völgy alagútjának ára (10 helyett csak ennyibe kerül), úgyhogy ezzel el is dőlt, hogy visszafelé arra jövünk, csinálva egy durván 200 kilométeres hegyitúrát.

Ferleiten után egy 13 kilométeres, 9.7 százalékos folyamatos emelkedő várt ránk egészen a Fuscher Törlig. Ez persze sok-sok kanyarral van megtörve, de azért valahogy mégiscsak fel kell jutni 1145-ről 2428 méterre…

Az út építő gondoltak a síkvidéki versenyzőkre, és sok-sok megállót építettek, amelyek közül néhány egy tematikus park megállóit képezi, amely tematika szerint megismerhetjük a magashegyi élővilágot, a természetet, a hegyeket, az út építésének történetét – sok érdekes dolgot tudhatunk meg az alpesi életről.

Az első szakaszunk  Piffkarig tartott, ahol némi kuplungszag érződött, azonban többet soha, úgyhogy némi technikai megálló (kiállítás – wc – hűtőmágnes) indultunk is tovább. Erről itt a videó:

A szűk kanyarokkal tarkított, folyamatosan meredek útról elvileg gyönyörű kilátás nyílik a fuschi völgy tetejére, amelyet meredek sziklafalak zárnak le háromezres csúcsokkal, amelyek túloldalán helyezkedik el a Grossglockner, ezeket a csodálatos hegyeket azonban egyáltalán nem láttuk a néhol 10-20 méteres látótávolság miatt.

A Piffkarnál lévő parkolóban megálltunk egy technikai szünetre, majd indultunk tovább…

Folytatása következik…

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Ausztria 2011: Utazás

15 szerda jún 2011

Posted by AZso in privát, szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

2011, ausztria, nyaralás_2011, privát, rözsó

Nos, az utazás érdekes volt. Mivel dolgunk volt a Shopping City Südben (igen, bevásároltunk), ezért Vöslau felé kellett mennünk. Még Magyarországon történt, hogy megálltunk egy pihenőben, amikor furcsa égett szag csapott fel… Hmmm, mi lehet ez? Nem találtuk semmi okát a szagnak, úgyhogy mentünk tovább, amikor egyszercsak elhallgatott a rádió, kikapcsolt az iPhone-transzmitter és a hűtőtáska is. Ekkor lenyúltam megigazítani a szivargyújtó csatlakozóját, mire az olvadt csokiként kikanyarodott a lyukból. Ahogy lenéztem egy fémdarab éppen vissza akart esni a lyukba, gyorsan odanyúltam. Na ezt nem kellett volna, mert az öt milliméter átmérőjű gyűrű alakú fémdarab egy öt milliméter alakú kört nyomtatott a középső ujjam hegyére.  Ezzel a két nappal korábban vásárolt szivargyújtó elosztó látványosan kilehelte a lelkét. A következő pihenőben a biztosítéktáblát nézegettem, de nem jöttem rá, hogy melyik a szivargyújtóé. Aztán miután elindultunk, rájöttem, hogy az egész középkonzol (rádió, klímavezérlő, szivargyújtó) van egy biztosítékon, úgyhogy a következő benzinkútnál (ami kapóra jött, mert elkezdett szakadni az eső) kicseréltem a biztosítékot, minden rendben volt.

Innen már szépen haladtunk tovább, amikor az út feletti kijelző balesetet jelzett: rendőrök tereltek, egy teherautóról hatalmas vasbeton tetőgerendák potyogtak le, szerencsére egy sáv szabadon maradt.

A határon már nem ellenőriztek, úgyhogy gyorsítottunk és mentünk tovább. A SCS-hez elég későn érkeztünk, Móninak nem nagyon sikerült visszacserélni a februárban tévesen vett kisméretű ruhát, úgyhogy addig bepakoltunk a kocsi hátuljába egy kis OMO mosóport meg némi Almdudlert. Visszamenve a boltba, kitalálták, hogy nem annyi a visszavételi idő, meg nem ennyi az ár, hanem mostani áron adnak egy utalványt. Igaz, az csak másnaptól érvényes, úgyhogy ezt most eltesszük szépen a vitrinbe – majd legközelebb elköltjük.

Ezután az apróbb incidens után szigorúan a lovak közé csaptunk és az A2-esen haladtunk dél felé, majd elfordultunk az S6-ra, amely Semmering mellett suhant el. Ezen a részen rengeteg alagút van, jó szórakozás, de azért nagy figyelmet igényel. Ezután következett az A9 autópálya, amelyet később a 320-as útra cseréltünk. Radstadt után elértük az A10-t, majd a 311-esen értük el a völgyet, ahol először Bruck, majd Fusch kerül az utazó útjába, így megérkeztünk Fusch an der Grossglocknerstrasse-ba (egyszerű név).

Ez összesen 674 kilométer volt (a kilométeróra szerint, a GPS szerint kevesebb).

Itt álltunk meg 2008-ban is...

A visszaúton másik útvonalat választottunk, a 311-en elértük az A10-t, Salzburgnál lett belőle A1, Bécsnél az elkerülő A21 és S10 és tovább a határig az A4. Ez valamivel rövidebb, de monotonabb, elég sok felújítással. Júliustól pedig őskáosz várható az A1-en, érdemes messziről elkerülni!

Az utak minősége elfogadható volt, az autó is jól működött, visszafelé vált egyértelművé, hogy a fékből kikopott a hegyen a szaggatottság, aminek örülök. 130-as tempót tartva sikerült 8 liter körül tartani a fogyasztást, ami rendben van szerintem.

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Micsoda hétvége volt…

11 hétfő ápr 2011

Posted by AZso in szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

privát, szubjektum

Ismét jócskán a benzintank fenekére néztünk, teszteltük az autó főbb rendszereit (felemás sikerrel, alighanem megint szerelő lesz a dologból). Szombatra jutott három komoly célpont és egy grátisz, míg vasárnapra egy könnyed autótesztelés egy közeli célponttal. De haladjunk sorban!

(A négy kép négy albumhoz vezet, lehet kattintani.)

Első úticélunk a néhány hete a látókörömbe berobbant majki remeteség, egy kamalduli szerzetesrend szerencsésen fennmaradt kolostora volt. Őszintén szólva, korábban nem hallottam erről a helyről, úgyhogy nagy várakozással tekintettem a találkozás elé. Sajnos a műélvezetet nagyban rontotta a nem kicsit demotivált, szerencsétlenkedő, halk idegenvezető ill. az a kétévesekből álló szinglihorda, amelyik végigóbégatta az egész tárlatvezetést. Egyébként sem ideális a vezetett megtekintések a fotótúrához, mert más a ritmusa, mint egy saját tempójú sétafotózásnak.

Magáról a helyről annyit lehet elöljáróban elmondani, hogy a remeteházak rendben vannak, a templom köveit ugyebár még az 1800-as évek elején elhordták, a kastély pedig 1945 óta pusztul. A kastély jó példája a 60 év gazdátlanságnak. Bár a kezelők szemmel láthatóan próbálnak valamilyen állagmegóvást folytatni, ez siralmas eredményt produkál.

Második helyszínünk egy általam már többször meglátogatott vár volt, a gesztesi vár Várgesztesen. Mondjuk a Majk-Várgesztes útvonalon a Navigon szoftvere ismét a csőd szélére került (úgy tűnik, hogy a földutakat nem ismeri, és közútnak tekinti), úgyhogy fejből mentünk. A várgesztesi vár tematikailag passzolt az első helyszínhez, ugyanis köveiből épült a remeteség. A maradékban étterem és turistaszálló üzemel, éppen valamilyen nagykorú iskolás csapatépítő játék volt folyamatban a vár körül, úgyhogy gyorsan körbejártuk és mentünk tovább.

Ebéd utáni úticélunk a zsámbéki templomrom volt. Egyfajta újratöltés volt ez, a korábbi képeimet átnézve ugyanis nem találtam olyanokat, amelyek abból a szemszögből lettek volna fotózva, amelyeket egy újabb, ezúttal vidéki helyszíneket bemutató “Anno és most” videóban el lehetne helyezni. Mivel gyakorlatilag éppen utunkba esett, ezért gyorsan bejártuk, és amíg Móni és Miki megnézték a romot, addig én kívülről próbáltam megtalálni azokat a helyeket, ahonnét a régi képek készültek. Két kivétellel sikerült, az egyikhez be kellett volna mennem, úgyhogy az kimaradt, a másik pedig a főiskola kertjében volt, ahová nem tudtunk bejutni (amúgyis esélyes, hogy a bokroktól már nem látszott volna ugyanaz a látvány). A templomrom még mindig magával ragadó, fantasztikus. Arra azonban válaszolhatna valaki, hogy mit keres a múzeum bejáratával szemközt a temető kerítésénél 80 db teljesen újnak tűnő vasúti talpbeton. Kisvasút épül a templom körül? Érdekes.

Ezután a Tinnye és Piliscsaba között dúló homokvihar felé vettük az irányt, abban bízva, hogy levideózhatjuk, de egy kereszteződésnél továbbmentünk, úgyhogy Pilisjászfalu mentünk egy eszelős szerpentinen. Így aztán gyorsan megérkeztünk a telekre, ahol a tavasz korai képeivel ismerkedtünk, virágokkal, kecske-gyerekkel és harcias libákkal. El is telt a nap.

Vasárnap, miután a délelőtt a Forma1 jegyében telt, ebéd után további autótesztelés folyt és tettünk egy kis villámlátogatást Budakeszin, a Makkosmárián lévő kegytemplomnál. Őszintén szólva ezt csak amolyan levezetésnek szántuk, a város le volt zárva a futóverseny miatt, úgyhogy mindenképpen valamilyen elkerülő úton kellett keresgélni. Az autótesztelés kapcsán hegyvidék kellett, így lett ez a célpont. A falun (város?) belül nulla jelzés volt, hogy merre kell menni, úgyhogy be kellett kapcsolni a Navigont, ami megint produkálta magát, jó egy kilométerrel lejjebb adta meg az úticélt, mint ahol van. Ráadásul egy elég silány földút vezet a templomhoz, ha tudom előre, kétszer is meggondolom és keresek valami mást. Mert a templom bár szép, nincs benne semmi különös, se a története, se a kinézete. Ráadásul egy üvegfalig lehet csak bejutni, úgyhogy belül se nyújt nagy élmény. Talán gyalogtúrázás közben jó lehet egy megállónak, de kb. ennyi.

Így telt a hétvége, hamarosan jönnek a “hazajáró-kompatibilis” posztok is a különböző helyszínekről, bár őszintén szólva ebből a futamból egyedül a majki remeteség méltó egy külön posztra a Hazajáró rovatban.

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Hurrá nyaralunk 2010! 3. nap: Lockenhaus és Ják

10 péntek szept 2010

Posted by AZso in fotó, privát, szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

ausztria_2010, fun, ják, kőszeg, lockenhaus, nyaralás, privát, szubjektum

Elérkezett hát villám-nyaralásunk utolsó napja, ami egyben a hazautazást is jelentette.

Reggeli előtt már félig-meddig kipakoltunk a kocsiba, majd elfogyasztottuk a reggelit, ami ezúttal nem volt annyira hibátlan, ugyanis a pékárú nem volt friss, mivel vasárnap nincs nyitva reggel a pékség, úgyhogy jobb választás lett volna a rozsos kenyér, de mindegy, kibírtuk.

Reggeli után lepakoltunk, elbúcsúztunk és elindultunk. Utunk a Puchbergből lefelé vezető völgyben vezetett, hangulatos kis út vitt kifelé a hegyek közül a síkságra. Egy autópálya-kereszteződést elhibáztunk (volt némi útlezárás, meg figyelmetlenség is), úgyhogy tettünk 20 felesleges kilométert az útba, de nem volt belőle gond. Burgenlandban kis falvakon vezetett keresztül az utunk, ahol újra elkapott minket a kultúrsokk. Mitől szebb egy vidéki hely Ausztriában, mint Magyarországon. Mert sokkal szebb.

Mindegy, ezen filózva értünk el Lockenhausba, ahol az azonos nevű vár magasodik a falu határában egy kis magaslaton. Magyar neve is van, hiszen ez régen Magyarország volt; Léka. A Nádasdyak birtoka volt, akit felségárulásért elítéltek és innentől a vár királyi tulajdonként gyakran cserélt gazdát. A hatvanas években egy idős professzor volt a tulajdonosa, aki nekiállt a romos vár felújításának. A kiállítás nagyrészt erről szól, 5 ojró a belépő, szabadon lehet sétálgatni belül.

Fel lehet menni a toronyba, ahonnan kis ablakokon át (nem) nyílik kilátás a környékre, amúgyis, mivel ez egy völgyben van, nem túl sok kilátás van…

A vár legértékesebb része a lovagterem, amelyet rendezvények megrendezéséhez használnak, lehet lakomázni nagy csoportoknak. Helyben főznek, és télen is működik, mivel a termet teljesen felújították és padlófűtéssel látták el (nem rontják a hangulatot mindenféle béna csövekkel és radiátorokkal). Két étterem/kocsma is működik az alsó udvaron, oda is be lehet ülni, úgyhogy azt lehet mondani, hogy az odalátogató a gyönyörűen helyreállított helyen igazán jól érezheti magát és nyugodtan elidőzhet.

Mivel azért ez mégiscsak egy kis lovagvár, ezért relatív gyorsan kivégeztük és haladtunk tovább.

Itt megtörtük az eredeti útitervet és bekanyarodtunk Kőszegre. Egyrészt mert még sosem jártunk ott és meg akartuk nézni a várat, másrészt valamilyen ebéd körül jártak a gondolataink.

A várat megkerestük (pont a másik oldalán álltunk meg, és körbejártuk a belvárost, mire megtaláltuk a bejáratát), megnéztük. Őszintén szólva sokkoló volt Lockenhaus után a borzasztó lerobbant, kopott, jellegtelen szürkesége. Egy szerény kiállítás (ez valószínüleg nem a lelkes gyűjtők és dolgozók hibája), egy üres torony, málló falak. Csalódottan távoztunk.

Viszont nem messze találtunk egy éttermet, a Bécsikapu-t, ahol a kerthelyiségben megebédeltünk, csülkös bableves cipóban volt a főfogás és fagylaltos palacsinta a desszert. Laktató és hűsítő. Gyorsan mentünk is tovább utolsó úticélunk felé.

Eseménytelen út után érkeztünk meg a jáki templomhoz. Szikrázó napsütésben pillantottuk meg a gyönyörű épületet, a hibátlan román stílusú bazilikát. A benyomásokról külön posztban számolok be, úgyhogy röviden annyit, hogy lenyűgözött minket a méretével, hogy megvan mindene, és egész jó állapotban van (eltekintve a tető állapotától és a régóta magasodó állványokról a délkeleti apszisnál).

Körbejártuk, lefotóztunk mindent, egyik ámulatból a másikba estünk. A jáki templomot látnia kell mindenkinek! Sajnos nagyon kiesik a közlekedési csatornákból, de ezzel együtt csak ajánlani tudom.

Ez úgy nagyjából helyretette a kultúrsokkunkat, azért vannak itthon is rendben tartott helyek. Meg kell látni ezeket is, mert különben csak beleőrülnénk a szakadéknyi különbségbe…

Hazafelé az ismeretlen 86-os úton mentünk, amit viszont nem ajánlok senkinek, a falvakon átvezetve 30 km/h-s sebességkorlátozás egy európai főközlekedési útvonalon szégyen és gyalázat. Persze az autósok 99%-a nem tartja be, hasít 50-60 között, a faluból kiérve persze megáll a tudomány, mert a kátyuk miatt 70-es korlátozást nehéz túllépni, olyan rossz az út. Meglepett, hogy ilyennel találkoztunk a Dunántúlon. Láttunk egy darabot valami elkerülőútból, ami talán valami M86-os autópálya lesz egyszer, de addig nem szeretnék ott álldogálni. Szóval, aki csak teheti kerülje el a 86-os utat!

A Csornánál elért 85-ös sem jobb sokkal, bár ott is valami M85-ös út építkezését lehet látni nyomokban, de soká lesz abból autóút. Közlekedni viszont borzalmas rajta.

Végülis a balatoni rohamot az M1-esen nem érzékeltük, nagy tempóban haladtunk hazafelé, ahová este meg is érkeztünk. Hosszú és eseménydús három napot hagytunk magunk mögött, lezárva ezzel a nyarat, egyfajta villámnyaralásként.

Azóta tudjuk, hogy egy héttel később, péntek délután véget ért a nyár és 31-én hó esett a Schneebergen. Azóta ugyan elolvadt, de Tél tábornok bejelentkezett, idén is érkezik időben…

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Hurrá nyaralunk 2010! 2. nap: Hochschneeberg

09 csütörtök szept 2010

Posted by AZso in privát, szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

austria, ausztria_2010, fun, nyaralás, privát, puchberg, salamander, schneeberg, szubjektum

Ködös reggelre ébredtünk Puchberg am Schneebergben, a Pension Triebl-ben. A sűrű tejföl beborította a völgyet, de fénylett felülről, úgyhogy esélyes volt, hogy a Nap sugaraitól elég hamar feloszlik. Így is lett, nyolc után verőfényes időjárás volt, amikor lementünk reggelizni.

Némiképp meglepett, hogy a reggeli a szokásos adagolt helyett svédasztalos volt. Ugyanazokból az alkotóelemekből állt, mint amihez már hozzászoktunk, de egy nagy asztalra volt kipakolva. Mivel a reggelizők eloszlottak időben, és a teltháztól is elég messze voltunk, ezért nem volt se tolakodás, se várakozás.

Ahogy illik, két-három-féle zsemle, péksütemény volt, kenyér, felvágottak, sajtok, vaj, stb. Ezenkívül az elmaradhatatlan lekvár. Inni kérhettünk előre kávét vagy teát, de a szállodákat idéző kancsóban narancslevet is ihattunk a kávén kívül. Szuperbőséges volt a reggeli, utána szinte kigurultunk az étkezőből, ahol egyébként példásan el volt választva a nemdohányzó rész, és a nagyobb rész volt az, két kis asztal árválkodott kívül, az volt a dohányzó szekció. Mert megérdemlik.

A reggeli közben hallottuk a felfelé induló fogaskerekűt, ott ment el a panzió mögött, úgyhogy felmentünk a szobába és kinéztünk az épületen körbefutó erkélyre, ahonnan jó kilátás nyúlt a Schneeberg déli szélére és a vonat is látszott. Meg is vártuk, levideóztuk.

Utána még volt egy kis idő, úgyhogy kimentünk az utcára a fényképezőgéppel, mert akartam néhány reggeli fotót a Schneebergről, ahogy zavartalanul süti a Nap. Felmentünk a középkori malom felé, amit egyébként helyi vállalkozók adományaiból újítottak fel, onnan szép kilátás nyúlt a mezőre és a hegyre. Készült néhány fotó, itt tudatosult bennem, hogy a fő programra egy 76%-os töltöttségű akksival vágunk neki. Sokáig az összes szarvasmarha a fenekét mutatta nekünk, sz@rtak ránk magyarul, de aztán ketten közelebb mentek egymáshoz és az egyik megkérte a másikat, hogy vakarná már meg a nyakát, ahol nem éri el! Ebből lett az alábbi magashegyi idill… ;-)

Szóval, lefotóztuk a hegyet, összepakoltunk. A gondot az jelentette, hogy nem tudtuk, pontosan mire készüljünk odafenn.Napokkal korábban, amikor esős idő volt, a tíz fokos időjárás volt az átlagos, az pedig kicsit kevés ahhoz, hogy több órát eltöltsünk benne meleg ruházat nélkül. Most viszont lent már 25 fok volt, fent pedig ki tudja?

Így aztán én úgy döntöttem, elég lesz tartaléknak egy vékonyabb polár, míg Móni nem kockáztatott, és a bélelt kabátja mellett választott. Ezzel a döntéssel – így utólag már tudjuk – valószínűleg ő volt az egyetlen télikabátos ember a Schneebergen aznap, de az is lehet, hogy egész augusztus hónapban.

Persze így utólag már okos vagyok én is, de már a vasútállomáson is nyilvánvaló volt, hogy felesleges lesz a kabát, de még a polár is. A vonathoz bevezető kapuknál (a jegyen volt a vonalkód, teccikérteni?) a képernyő 15-16 fokot mutatott a fenti végállomásra, az pedig egy kis napsütéssel már kényelmes és elviselhető.

Szóval, beálltunk a sorba, Móni vett még valami szuvenírt, aztán beengedtek minket a vonathoz. Felszálltunk. A vonat meglehetősen spórolós, csak ülőhely van rajta, de három felnőtt kizárt, hogy elférjen egymás mellett a háromszemélyes padon, pedig muszáj, mert az utolsó darabig eladják a jegyeket…

Mindegy, nekünk megvolt az ülőhelyünk, a többi engem nem nagyon érdekelt. Furcsa, mert a másik vonatban normális méretű ülések vannak…

A vonatút érdekessége az egyik megállóban VOKA (ejtsd: foka) Galéria, amely az azonos nevű festő saját kiállítóterme. VOKA-ról annyit lehet tudni, hogy egyrészt minden Schneebergbahn-os kiadványban benne van, ő festette a hegyen lévő végállomás egyik falát borító freskószerű képet, illetve hogy ő az ún. spontán-realizmus nevű festészeti stílus feltalálója (és gondolom, egyetlen gyakorlója is). Képei életképek, mai emberekkel, mai történetekkel. Mintha festett fényképek lennének. A megálló a galéria mellett van és külön megemlítik a vonaton is.

Szóval, következett ötven perc vonatozás, illetve kicsit kevesebb, ugyanis a vonat felfelé megáll a Baumgartner nevű állomáson, ahol frissen sült lekváros (esetleg vaníliás) buktát lehet kapni 2,5 ojróért. A bukta friss, a vonat menetrendje egzakt, úgyhogy addigra elkészül, mire a vonat felér. Sor van, hiszen a vonat 150 embert hoz fel és mindenki akar ilyet enni, ennek ellenére nincs tolakodás és 5 perc alatt kiszolgálják az egész vonatot. Hmm, korrekt kis logisztika egy olyan helyen, ahová még az ivóvizet is vonattal viszik fel…

Szóval, amíg Móni megvette a buktákat én fotóztam. Ez a megálló nem véletlenül van ott, ahol van, ugyanis innen szép kilátás nyílik a hegyre, amelyre felmegyünk, látszik az Elisabethkicherl és az egyik alagút is. Itt kezd el felkapaszkodni a fogaskerekű a meredek Schneebergre, elhagyva a Hengst oldalát.

Szóval, visszaszállva innen maxi teljesítménnyel dolgozik a mozdony felfelé, nagy tempóban fogyasztja a szintet. Az egyik kanyarban, még az alagutak előtt szép kilátás nyílik a szomszédos Rax vonulataira. A vonat áthalad két alagúton is, amelyeknek érdekessége (számomra, síkvidéki proli számára), hogy ajtajuk van. Télen bezárják az ajtókat, a vonat ugyanis csak tavasztól őszig jár, ezzel is védik az infrastruktúrát a természet pusztító erőitől.

A vonatról még annyit érdemes elmondani, hogy minden megállóban három nyelven (németül, angolul és magyarul) szól a tájékoztatás. A vonat végében lévő monitoron folyamatosan nyomon követhető az időjárás (a hegyen és a völgyben egyaránt), illetve folyamatosan fut egy ismertető a vasútvonal adatairól, történetéről, a megállók látnivalóiról és mindenről, ami érdekes lehet. Ez az ismertető német nyelvű.

Felérve beszereztük a már szinte kötelező hűtőmágnest, majd elindultunk. Megcsodáltuk a Hotel Hochschneeberg előtti teraszról a kilátást (kicsivel korábban még lentről néztünk oda felfelé), majd elindultunk a gyalogúton. Az Elisabethkicherl felújítás miatt ugyan zárva van, sőt a közelébe menni is tilos, de úgy tűnik, ez senkit sem érdekelt, mindenki odament a teraszára nézelődni, fotózni, gyönyörködni a kilátásban – mi is így tettünk.

Ezután már tényleg a gyalogtúra következett, ami egy (hazai szakszóval ) dózerúton vezet, nem igényel semmilyen extra túrafelszerelést vagy tudást. Gyerekek és idősek is kényelmesen tudják teljesíteni. Egészen a csúcsra vezető út elejéig (ami a tehénistállóknál van kb.) egy olyan túrának mondanám, mint mondjuk felmenni a János-hegyi libegőtől a kilátóig, onnan meg vissza a Normafához. De lehet, hogy még annyi sincs. Az utat néhol mozgó kövek borítják, azokat érdemes kikerülni.

A gerinc után meglátjuk a csúcsot, illetve a Fischerhüttét, amely szintén a csúcsot magában foglaló masszívumon van, 200-250 méterrel a plató felett. Ennyi az érdemi szintkülönbség, amit le kell küzdeni innen már csak .  A falu 577 méteréről indulva kicsit több lenne, 1500 méter, persze kicsit lehet csalni ott is a libegővel, de mi ezt nem próbáltuk ki.

Láttunk viszont 9 óra körül két futót szembefutni az úton, velük találkoztunk a Baumgartnernél, illetve a Damböckhausnál is, úgyhogy el lehet mondani, hogy aki jó kondiban van, az futva felér a Damböckhaushoz annyi idő alatt, mint a vonatozó turista.

A Damböckhaus egyébként a plató közepén lévő mélyedésben lévő menedékház, leginkább egy nagy étterem, ahol otthoni emlékek elevenedtek fel. A gödi csárdában működő rendszerre emlékeztető hívót működtetnek itt is. Gödön ugyebár a delikvens kap egy sorszámot, majd az étel elkészültével a száma világít a táblán és nyomják a csengőt. Itt a sorszámot egy hangosbemondón mondják be, és lehet érte menni.

Tele volt a terasz, látszólag sokan választották ezt a helyet úticéljuknak egy korai ebédhez.

A tehéncsorda és istállója mellett elhaladva csaptunk bele a lecsóba, ahol elkezdett emelkedni a terep. Itt több kitaposott nyom volt. Volt az út, amely kanyarog, hogy valamilyen széles, lapos, négykerék-meghajtású járművel is fel lehessen jutni a menedékházba, de voltak alternatív útvonalak, amelyek a füves hegyoldalban kényelmesebb, kőmentes útvonalat kínáltak, vagy nyílegyenesen vezettek fel a csúcsra. Néhány kanyar után mi is letértünk az útról, ahol egyre nagyobb és egy több mozgó kő volt, helyette a gyeppel borított, szinte lépcsősre taposott füves hegyoldalban baktattunk felfelé. Mondjuk volt néhány holtpontom, tisztán látszik, hogy az edzettségem sokévi mélypontot ért el, de nincs megállás, lassan, de biztosan feljutottam.

Az utolsó kanyar után már egy karnyújtásnyira volt csak a 2049 méter magasan lévőFischerhütte, úgyhogy onnan már könnyen ment. Bementünk a házba, vettünk egy sört meg egy kávét és kiültünk a meredély szélére ebédelni. Ahogy ezen a videón is látszik (durván a 21. másodperctől), elidőztünk ott egy darabig, hiszen itt kényelmesen gyönyörködhettünk a táj szépségében. Próbáltuk kitalálni, hogy a távolban látszik-e Sopron, és közben császárzsemlét ettünk cabanossival és osztrák mustárral.

Amikor már regenerálódtunk, elindultunk felfelé. Először a Császárkőhöz mentünk, ahonnan a legjobb kilátás nyílik Puchbergre és a völgyekre a mélyben (itt egy nagy fehér épületről azt hittük, hogy Fraknó, de aztán a fotó alapján megállapítottuk, hogy ez valami más lehet), majd elindultunk a csúcsra, amely még 30 méterre volt felfelé (mintha egy tízemeletes ház mellett állnánk), pedig nem is tűnt annyinak. Mindegy, felmentünk a csúcsra, ahol jó sokan voltak, csináltunk egy fotót, majd elindultunk lefelé a másik úton.

Ez az istállóig vezetett szinte nyílegyenesen lefelé, ennek megfelelően a tetején kellőképpen meredek volt és nagy tempóban vesztettük a magasságot, majd leérve a plató feletti gerincen közelítettünk az elágazáshoz. Ez az út lefelé sokkal nagyobb figyelmet igényelt, komolyan végig kellett taktikázni a következő 15-20 lépést, ha az ember nem akart csapdába esni. Ezzel együtt, ez sem igényel komolyabb hegymászó-technikát, csak menni kell.

Nem mondom, hogy nem jött volna jól a nordic-walking bot, de otthon hagytuk, úgyhogy ezzel ez a kérdés el is dőlt.

Erről az útról a vége előtt letértünk, ugyanis a tehéncsorda a felfelé vezető úton és környékén legelt, úgyhogy akartunk egy közelebbi fotót. Ezért átvágtunk keresztbe a mezőn, és azon az úton, ahol felfelé mentünk, kereszteztük a tehéncsordát. Mónival készült is néhány bátor fotó, persze a biztonsági előírásokat (“meg ne fogd a tehén farkát”) betartva.

Utunk innen már mondhatni eseménytelenül telt, figyeltük az órát, mivel 16:30-ra megvolt a jegyünk. Kicsit furcsálltuk, hogy hová megy mindenki a másik irányba, amikor azt hittünk, hogy a mi vonatunk az utolsó, de aztán kiderült, hogy rosszul emlékeztünk, mert 19:30-ig van vonat.

A vonathoz visszatérve teljesen beborította a hegyet a felhő, úgyhogy ugyanazt játszotta, mint előző nap, elbújt délutánra. Ezért is furcsálltam, hogy hová igyekszik annyi embert a felhőben. Reggel sokkal jobb volt a kilátás.

Jött a vonat, felszálltunk. Lefelé eseménytelenül telt az utunk a teli vonaton. A szállásra visszasétálva hosszasan zuhanyoztunk, aztán elindultunk vacsorázni. Egy közeli panziót néztünk ki, amelyiknek van melegkonyhája, de mivel a mi vendéglátónk is ezt ajánlotta, nyugodtan vágtunk neki a rövid sétának.

Végülis Wiener Schnitzelt ettünk salátával, petrezselymes burgonyával. Fagyikehely is beugrott. Puntigames sört ittam, Móni Almdudlerezett. Ha Puchbergben jót akarsz enni, ajánlom a Gasthof Schmirl-t.

Éppen kijöttünk a fogadóból, amikor meghallottuk a vonat füttyét, úgyhogy némiképp agyament vágtázásba kezdtünk teli hassal, hogy elérjük az utcának azt a szakaszát, ahol a vonat közvetlenül az út mellett megy. Fotóztunk, videóztunk, aztán visszamentünk a szállásra.

Nem nagyon kellett altatni…

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Szabis program

04 kedd máj 2010

Posted by AZso in fotó, szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

privát, szubjektum

Ma elég komoly szabis programot nyomtunk, mely az alábbi főbb napirendi pontok mentén zajlott:

  • 10:12 Ébredés
  • 11:40 Polárszűrő átvétele az Extrém Digital Pólusban
  • 11:51 Mozijegy vásárlás
  • 12:30 Érkezés egy egyelőre megnevezni nem kívánt alföldi faluba fotózási célzattal
  • 14:40 Távozás az egyelőre megnevezni nem kívánt faluból
  • 15:41 Vásárlás a Decathlon maglódi áruházában
  • 17:16 Túl a vacsorán a Pólus Pizza Hutban
  • 18:15 Vasember2 mozifilm megtekintése
  • 21:00 Fényképek utómunkálaton…

Hát, elég mozgalmas volt. A rejtély fokozására álljon itt egy kellőképpen rejtélyes, ám fotós szempontból annál silányabb fotó (nem tudom miért lett ilyen rossz, kár érte):

Móni a kútnál

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook

Mi történt 2009-ben? Q4

31 csütörtök dec 2009

Posted by AZso in szubjektum

≈ Vélemény?

Címkék

2009, privát, szubjektum

Negyedik rész/negyedév

Október

Október első fele munkával és esti/hétvégi sétákkal telt, így jártunk a Lánchídnál, a Gellérthegyen, a Váci utcában, a Nemzetinél. A kéthetes őszi séta-időszakot az Országház színes festésével és a HHH őszi színeivel zártuk. Ezek az esti túrák tovább csiszolták az éjszakai fotós-technikámat, mondjuk bőven rám fért. A HHH-n elkészítettem a tízezredik expozíciót a Sony-val.

Jenson Button megnyerte a Formula 1 vb-t, csapatunk pedig megnyerte a testbike.hu fotópályázatát (a fotóim aktív közreműködésével). Az ORTT kinyírta a Danubius és a Sláger Rádiót, hogy helyükre a Klassz FM és a Neo FM kerüljön.

A Mongolban  ünnepeltük a 15. évfordulónkat (és a három hónapos házassági “évfordulónkat”).

November

Ez a hónap (ahogy a blogbejegyzéseket nézem), inkább a rövid, velős gondolatok hónapja volt, jó sok twitter, kevés blogbejegyzés, ami alighanem a sok munka eredménye (is). Hetedikén beoltattam magamat H1N1 ellen. Nyolcadikán rácsodálkoztunk a graffiti-eltávolítókra az Árpád-híd alatti kis alagútban. Tizedike környékén a cégnél a klímaszerelést menedzseltem. A rövid, fél naposnak indított munka majd három napig tartott, de most van egy remek klíma a szerverszobában, elbír mindent, ami kell.

Tizenhetedikén az Erzsébet-híd ünnepélyes díszkivilágítását fotóztam a ködös rakpartról. Huszonharmadika környékén az IKEA-ban jártunk, érdekes dolgokat láttunk. A hó végén a Cisco Expo-n is részt vettem – elszakadt cipőfűzővel.

December

December elején újra fotószessön volt, hetedikén munkahelyi mikulásparty, nyolcadikán orchideák, tizedikén és tizennegyedikén karácsonyi villamos, tizenkettedikén karácsonyi vásárban jártunk. Móni harmadikán megkapta a H1N1 oltását. Tizenkilencedikén pedig még több hó esett az addigihoz, elmentünk kocsikázni, fotózgatni, tankolni.

A karácsonyt családi körben töltöttük, “gazdag Jézuska volt”, huszonhatodika óta (végülis csak öt napja) pedig dögrováson vagyunk, torokkaparós orrfújós nyavalyával… És hosszú évek óta ez lesz az első Szilveszter, amit itthon töltünk kettesben.

Ez volt az év, kívánok minden kedves olvasónak és magunknak is sikerekben gazdag 2010-t, jó egészséget és sok boldgoságot!

Vége

Oszd meg:

  • Twitter
  • Facebook
← Korábbi bejegyzés
Újabb bejegyzések →

♣ AZso

♣ Archívum

♣ Szmogtérkép

Budapest szmogtérképe

♣ Címkék

2011 abszurdisztán ausztria belföld bringa budapest Bulvárshit citrony corporate del.icio.us f1 Formula1 fotó Fotóalbum fotózás fun gázlótt HappyBike hazajáró hbse iphone IT/IS kaja kodak közélet külföld Kütyü magyarország mozi ojjektum politika privát quick-szubjektum recept rözsó SiteAdmin szubjektum Trafik trefik tv twitter túra usa verseny webkettő

♣ Blogroll

  • AZso a Twitteren
  • AZso fotóblogja
  • AZso hírblogja
  • AZso's photostream

RSS Feed RSS - Posts

RSS Feed RSS - Comments

♣

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Join 69 other followers

♣ Belépés, regisztráció

  • Regisztráció
  • Bejelentkezés
  • RSS (bejegyzés)
  • RSS (hozzászólás)
  • WordPress.com

Népszerű bejegyzések

  • Noormális ??? (avagy megint halot láttam)
  • 2012. évi ünnepek körüli munkarend
  • Vajon miért hagyták veszni a Malévet?
  • R.I.P. Malév (1946-2012)
  • Halot láttam, túléltem!
  • Hazajártunk: Somló vára
  • Palacsinta
  • Autóvásárlás: járulékos költségek
  • Minden amit tudni akartál a halo-ról?!
  • Centralia, az elveszett város

Legutóbbi hozzászólások

  • R.I.P. Malév (1946-2012) « AZso dot net - Varsó vs. Budapest – közlekedési (v)iszonyok
  • Hazajáró | Somló vára - Hazajártunk: Somló vára
  • AZso - Minden amit tudni akartál a halo-ról?!
  • Eva - Minden amit tudni akartál a halo-ról?!
  • Noormális ??? (avagy megint halot láttam) « AZso dot net - Minden amit tudni akartál a halo-ról?!
  • Noormális ??? (avagy megint halot láttam) « AZso dot net - Halot láttam, túléltem!

Blog Stats

  • 89,482 hits

Twitter frissítések

  • Vajon miért hagyták veszni a Malévet? http://t.co/5lt3pJqB 16 hours ago
  • R.I.P. Malév (1946-2012) http://t.co/cQcXSdzM 18 hours ago
  • Az első hótól máris bejöttek a sirályok a házak közé... 1 day ago
  • Azért azon jót röhögnék, ha 'pesten alig esne hó... 2 days ago
  • Mennek haza a lízingelt Malév gépek! http://t.co/L4yvxhPa most! #malev 2 days ago
Follow @AZso

Blog at WordPress.com. Theme: Chateau by Ignacio Ricci.