IPhone bejelentés

Míg a világ egyik fele ‘Vegasban Bill Gatesre várt, majd azóta is próbálja szavait értelmezni (nem igazán megy valahogy), egy másik fele Frisco-ban a MacWorldon várta, hogy Steve Jobs szokásos farmerében kijöjjön a színpadra és elõhúzza zsebébõl az Apple új termékét, az iPhone mobilttelefont. Oly hosszú várakozás és oly sok lelkes felhasználói koncepció után itt…

Gázló TT 2006 film

Ide is felteszem, ha másért nem, azért mert szerepelek benne… Elkészült a Gázló TT filmje, elérhetõ a Youtube-on és majd a honlapomon keresztül is. Hamarosan pedig az egyesület honlapján is elérhetõ lesz. A filmhez jó szórakozást!

Az igazi Bean-effekt

Ahogy az elõbb jártam. Nekidõltem a falon lévõ légfrissítõnek (Bríz Van Taccs – holland nemes fejlesztette ki bélgázai semlegesítésére) a legkisebb helyiségben, majd kicsit lesöpörtem a falról és ahogy helyre akartam hozni, fejblõttem magam egy adag permettel. Szerencsére nem ment a szemembe, de most fenyõillatú a fejem… Majdnem olyan láncreakció-szerû volt, mint amikor Bean letüsszenti…

Szilveszteri anomáliák

Két eset vonta magára a figyelmemet a szilveszteri ünneplések kapcsán… 1. A csávó szájában robbant a petárda . Durva. Még jó, hogy elvileg petárdát nem is lehet kapni. De mennyire kell valakinek részegnek lenni, hogy valaki meggyújtson a szájában egy petárdát. És vajon ez nem számít-e extrém sportnak ? 2. Takarítják már a szemetet a…

Földrengés!

Tegnap földrengés volt. Megmondom õszintén, én nem éreztem. Nem tudom, mit csináltam éppen akkor, de nem. Állítólag olyan volt, mint amikor egy nagy teherautó elmegy a ház elõtt. Persze én 27 évig laktam egy olyan helyen, ahol 3 percenként mentek el az ablak alatt a teherautók, ráadásul pont a ház elõtt volt egy törés az…