Koos.hu sikere

Régi ismerősöm, Koós Miklós blogja negyedik lett a Goldenblog 2008 verseny tanácsadói szakágában, amihez ezúton is gratulálok! “Az idén tanácsadóinak nevezett kategória felhozatala igen jó volt. Természetesen most is akadtak blogok, amik jobban illettek ide míg mások kissé kilógtak. A legjobbnak idén a Koos.hu blogot találtam. Olyan szakmai blog ez, aminek témája kellőképpen fókuszált, mégsem…

Radovan megint…

Úgy tűnik, mégsem volt olyan egyértelmű felismerni, mert teljesen megváltoztatta külsejét és senki sem ismerte fel. Karadzsicsnak hamis papírjai voltak, Dragan Dabics álnéven szabadon mozoghatott és dolgozhatott Szerbiában, lakóhelye az ország fővárosának Új Belgrád nevű kerületében volt, és egy magánklinikán dolgozott, ahol alternatív gyógymódokkal kereste kenyerét. Se a munkaadója, se a lakásának főbérlője nem tudta,…

UVH felújítás

Szerencsére az UVH felújításáért senki sem tartja a markát, úgyhogy zajlik rendben. Más kérdés, hogy logikusan most lett volna itt a lehetőség kibővíteni, összekötni a Szentendrei utat és a Váci utat egy új, korszerű közúti híddal, dehát ezért már alighanem tartana mindenki a markát, mert ugyan a város végre élhető lenne (mert a dugóban araszoló…

Elfogták Radovan Karadzsicsot

13 év “bújkálás” után fogták el egy helyi érdekű buszjáraton Belgrád közelében, vagyis erősen kétséges, hogy bújkált volna – szerintem. Jól látszik, hogy csak kormányzati akarat kérdése az egész. Úgy látszik, az új szerb kormány kedvében akar járni az EU-nak és a világnak. Az első gesztus a néhai boszniai szerb elnök, akit népirtással, háborús és…

M0 végtelen történet?

Amikor ilyeneket olvasok, meg ilyeneket olvasok, mindig kinyílik a bicska a zsebemben. Egyrészről, milyen csodálatos is demokráciánk, amikor egy kisebbség képes a többség érdekeit folyamatosan és ismételten szabotálni (persze mindenben így van, miért lenne pont ebben a kérdésben másképp?), másrészről, amíg nem hoznak törvényt a közérdek felsőbbrendűségéről, addig nem is kell gondolkodni az M0 továbbépítéséről,…

Gázló TT 2008 – élménybeszámoló

4:30 – Fire! – üvölti Hans-Peter Geerdes (ki az?), nincs mese, menni kell. Lassan megy az öltözés, kínlódás minden ruhadarabot felvenni – mondjuk jó idő van, túl sokat öltözni sem kell. Hajnalban már meleg van fent a Bakonyban – kemény nap lesz ez az indulóknak. Ébredeznek a többiek is, Klaresz is sátorozik, kinyitom a kaput,…

Nokia boot?

A Mobilarena-n olvastam a Nokia E71 tesztjét, most arra nem is térnék ki, hogy a videón lefagy a telefon (nyilván adnak majd ki hozzá szoftver-frissítést), de hogy a bootolás 29 másodpercig tartson, az elég nagy gáz… (tájékoztatásul az iPhone-é 14 másodperc)… A videó az alábbiakban meg is tekinthető, a boot 5:01-nél indul…

Táska szendvics olasz felvágottal

Muszáj begépelnem az összetevőket, annyira magával ragadott. És még jó is volt. Szendvics táska : BL55 liszt, víz, élesztő, só, margarin [finomított és hidrogénezett növényi olajok és zsírok szójaolajjal, víz, emulgeálószer (E471), só, aroma, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav; tartósítószer: szorbinsav, kálium-szorbát], kristálycukor, tejpor, sütőszer [emulgeálószer (E472e); dextróz, búzafehérje, búzamaláta liszt, csomósodást gátló: monokacium-foszfát; színezék (E710);…