Hurrá nyaralunk 2010! 3. nap: Lockenhaus és Ják

Elérkezett hát villám-nyaralásunk utolsó napja, ami egyben a hazautazást is jelentette.

Reggeli előtt már félig-meddig kipakoltunk a kocsiba, majd elfogyasztottuk a reggelit, ami ezúttal nem volt annyira hibátlan, ugyanis a pékárú nem volt friss, mivel vasárnap nincs nyitva reggel a pékség, úgyhogy jobb választás lett volna a rozsos kenyér, de mindegy, kibírtuk.

Reggeli után lepakoltunk, elbúcsúztunk és elindultunk. Utunk a Puchbergből lefelé vezető völgyben vezetett, hangulatos kis út vitt kifelé a hegyek közül a síkságra. Egy autópálya-kereszteződést elhibáztunk (volt némi útlezárás, meg figyelmetlenség is), úgyhogy tettünk 20 felesleges kilométert az útba, de nem volt belőle gond. Burgenlandban kis falvakon vezetett keresztül az utunk, ahol újra elkapott minket a kultúrsokk. Mitől szebb egy vidéki hely Ausztriában, mint Magyarországon. Mert sokkal szebb.

Mindegy, ezen filózva értünk el Lockenhausba, ahol az azonos nevű vár magasodik a falu határában egy kis magaslaton. Magyar neve is van, hiszen ez régen Magyarország volt; Léka. A Nádasdyak birtoka volt, akit felségárulásért elítéltek és innentől a vár királyi tulajdonként gyakran cserélt gazdát. A hatvanas években egy idős professzor volt a tulajdonosa, aki nekiállt a romos vár felújításának. A kiállítás nagyrészt erről szól, 5 ojró a belépő, szabadon lehet sétálgatni belül.

Fel lehet menni a toronyba, ahonnan kis ablakokon át (nem) nyílik kilátás a környékre, amúgyis, mivel ez egy völgyben van, nem túl sok kilátás van…

A vár legértékesebb része a lovagterem, amelyet rendezvények megrendezéséhez használnak, lehet lakomázni nagy csoportoknak. Helyben főznek, és télen is működik, mivel a termet teljesen felújították és padlófűtéssel látták el (nem rontják a hangulatot mindenféle béna csövekkel és radiátorokkal). Két étterem/kocsma is működik az alsó udvaron, oda is be lehet ülni, úgyhogy azt lehet mondani, hogy az odalátogató a gyönyörűen helyreállított helyen igazán jól érezheti magát és nyugodtan elidőzhet.

Mivel azért ez mégiscsak egy kis lovagvár, ezért relatív gyorsan kivégeztük és haladtunk tovább.

Itt megtörtük az eredeti útitervet és bekanyarodtunk Kőszegre. Egyrészt mert még sosem jártunk ott és meg akartuk nézni a várat, másrészt valamilyen ebéd körül jártak a gondolataink.

A várat megkerestük (pont a másik oldalán álltunk meg, és körbejártuk a belvárost, mire megtaláltuk a bejáratát), megnéztük. Őszintén szólva sokkoló volt Lockenhaus után a borzasztó lerobbant, kopott, jellegtelen szürkesége. Egy szerény kiállítás (ez valószínüleg nem a lelkes gyűjtők és dolgozók hibája), egy üres torony, málló falak. Csalódottan távoztunk.

Viszont nem messze találtunk egy éttermet, a Bécsikapu-t, ahol a kerthelyiségben megebédeltünk, csülkös bableves cipóban volt a főfogás és fagylaltos palacsinta a desszert. Laktató és hűsítő. Gyorsan mentünk is tovább utolsó úticélunk felé.

Eseménytelen út után érkeztünk meg a jáki templomhoz. Szikrázó napsütésben pillantottuk meg a gyönyörű épületet, a hibátlan román stílusú bazilikát. A benyomásokról külön posztban számolok be, úgyhogy röviden annyit, hogy lenyűgözött minket a méretével, hogy megvan mindene, és egész jó állapotban van (eltekintve a tető állapotától és a régóta magasodó állványokról a délkeleti apszisnál).

Körbejártuk, lefotóztunk mindent, egyik ámulatból a másikba estünk. A jáki templomot látnia kell mindenkinek! Sajnos nagyon kiesik a közlekedési csatornákból, de ezzel együtt csak ajánlani tudom.

Ez úgy nagyjából helyretette a kultúrsokkunkat, azért vannak itthon is rendben tartott helyek. Meg kell látni ezeket is, mert különben csak beleőrülnénk a szakadéknyi különbségbe…

Hazafelé az ismeretlen 86-os úton mentünk, amit viszont nem ajánlok senkinek, a falvakon átvezetve 30 km/h-s sebességkorlátozás egy európai főközlekedési útvonalon szégyen és gyalázat. Persze az autósok 99%-a nem tartja be, hasít 50-60 között, a faluból kiérve persze megáll a tudomány, mert a kátyuk miatt 70-es korlátozást nehéz túllépni, olyan rossz az út. Meglepett, hogy ilyennel találkoztunk a Dunántúlon. Láttunk egy darabot valami elkerülőútból, ami talán valami M86-os autópálya lesz egyszer, de addig nem szeretnék ott álldogálni. Szóval, aki csak teheti kerülje el a 86-os utat!

A Csornánál elért 85-ös sem jobb sokkal, bár ott is valami M85-ös út építkezését lehet látni nyomokban, de soká lesz abból autóút. Közlekedni viszont borzalmas rajta.

Végülis a balatoni rohamot az M1-esen nem érzékeltük, nagy tempóban haladtunk hazafelé, ahová este meg is érkeztünk. Hosszú és eseménydús három napot hagytunk magunk mögött, lezárva ezzel a nyarat, egyfajta villámnyaralásként.

Azóta tudjuk, hogy egy héttel később, péntek délután véget ért a nyár és 31-én hó esett a Schneebergen. Azóta ugyan elolvadt, de Tél tábornok bejelentkezett, idén is érkezik időben…