Fotóalbum: Szentendre ismeretlen része
Szentendrén olyan helyeket kerestem rövid sétám során, amelyeket korábban nem jártunk be, pedig elég sokszor voltunk ott. Nagyon szép volt a város ezen napsütéses napon.
Szentendrén olyan helyeket kerestem rövid sétám során, amelyeket korábban nem jártunk be, pedig elég sokszor voltunk ott. Nagyon szép volt a város ezen napsütéses napon.
Nos, ma egy rövid programot találtunk ki, kímélő programot. Ez egy autós kirándulás a közeli Tóalmásra, ahol az Andrássy-kastélyt akartuk megtekinteni. Odaérve azonban egy korrekt portás és egy inkorrekt tacepao fogadott minket a kastély kapuján, azaz “zárt körű rendezvény miatt ma nem lehet a kastélyt és a parkot látogatni”. A portás korrekt volt, nagyon sajnálta,…
A HVG cikke ösztönzött arra, hogy írjak erről. Először nem akartam, mert még a gyanúját is elkerülném, hogy akárcsak egyetlen részlettel is egyet értek, de a HVG cikke alapján rájöttem, hogy lehet erről a témáról úgy írni, hogy miközben bemutatjuk, ezzel rávilágítva alaptalanságára, abszurditására. Bizonyítékokat emlegetni felesleges, hiszen az összeesküvés-hívők elmélete szerint az összeesküvők megfelelő…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!