Azt már tudjuk, hogyan nem lett A65-ösöm, de most itt az idő, hogy beszámoljak az új fotóapparátról, az első benyomásokról és tapasztalatokról.

Szóval, amikor tudatosult bennem, hogy nem fog összejönni az A65, amely az idei, friss, ropogós, innovatív modell (és belesajdul a szívem, akárhányszor rágondolok), helyettesítő után kellett nézni villámgyorsan.

A követelmények maradtak, tehát a készüléknek az alábbi szempontoknak kellett megfelelni:

• meglévő objektívek és vakuval való kompatibilitás,
• FullHD videórögzítés.

Igazából három modell jöhetett szóba, a hagyományos DSLR felépítésű A580, illetve a két testvér DSLT, a friss, ránc-felvarrott, belépőszintű modell A35 ill. az egy éves konstrukciójú A55V.

Az 580-al már régóta szemezgettem, mivel a DSLT technológia megítésével kapcsolatosan voltak aggályaim, de egyrészt az elmúlt évben ezek az aggályok elmúltak, másrészt rávilágítottak arra, hogy a hagyományos DSLR-technológia határait feszegeti a videórögzítés, ami kompromisszumokhoz vezet.

A videónál a tükör felcsapásával a folyamatos fókusz lehetősége nem kielégítő (legalábbis a Sonynak nem sikerült megfelelő megoldást találnia), úgyhogy ezért mozdult el a cég a DSLT irányába.

Azt hiszem, itt az idő, hogy tisztázzuk a két fogalmat.

A DSLR az SLR mozaikszóból ered, az SLR a single-lens-reflex -t jelenti, magyarul tükörreflexesnek fordítják. A filmes korszakban ez a cserélhető objektíves, nem amatőr készülékeket jelentette. Ehhez a mozaikszóhoz ragadt hozzá a nagy D betű, ami a digitális leképezésre utal. A DSLR lényege, hogy az érzékelő előtt egy megfelelő mechanikával ellátott tükör található, amely a keresőbe továbbítja az objektíven beáramló képet, így a fotós pontosan azt látja, amit fotózni fog, függetlenül a vázra szerelt objektívtől.

Az exponáló gomb lenyomásakor a tükör felcsapódik (ekkor a fotós sem lát semmit), a redőnyzár leszalad az érzékelő előtt és kész a fénykép.

Ez a megoldás fényképezéshez ideális (bár felmerül a koszolódás a nem tiszta környezetben történő objektívcserék miatt), videózáshoz azonban nem az, ugyanis a videózáshoz folyamatos fókuszmérés kell (mert mozog) és ahhoz leengedett tükör kellene (a fókuszálás ugyanis a tükrön keresztül működik valamilyen bonyolult módon). Ekkor viszont az érzékelőre nem jut fény, úgyhogy ki kellett valamit találni.

Hagyományos DSLR-ban gondolkodva azt találták ki, hogy az egyébként ismert üzemmódot, az előzetes tükörfelcsapást kihasználva ráengedték az érzékelőre a fényt, amit a képfeldogozó rendszer videóvá alakított. Ekkor azonban nem tudott fókuszálni, így a kép vagy életlen lett, vagy a hátlapi kijelzőn megjelenő élőképen lehetett megpróbálni a fókusz utánaállítani. Ez azonban nem elég, ugyanis a kis kijelzőn sokkal élesebbnek látszik a kép, amely kirakva egy tévére már lehet, hogy életlen.

Ezért a nagy DSLR-gyártók kidolgoztak valamilyen alternatív fókuszkövető megoldást, amelyet manapság használnak, ez a módszer azonban drága és nem eléggé hatékony, úgyhogy még drágább változatuk a csúcsmodellekben megtalálható.

A Sony másfelé indult, a DSLT-nek nevezett technológiával.

A DSLT rövidítésből a fentiek alapján a D betűt remélem, már mindenki kitalálta, az SLT pedig a single-lens translucent  szavak első betűiből ered. Persze mindkét rövidítés végéről hiányzik az M betű, ami a mirror lenne, hiszen mindkét rövidítés a tükörre vonatkozik. Az SLR-ből az R a felcsapodó, az SLT-ből a T a féligáteresztő jelző betűje, ami a tükör tulajdonságára utal.

(Most abba ne menjünk bele, hogy anno miért csak SLR-nek rövidítették, valószínűleg azért, mert az angolszász nyelvterületeken a hárombetűs rövidítések terjedtek el.)

Szóval, most, hogy tisztáztuk a betűk jelentését, tudhatjuk, hogy a DSLT mit jelent: egy olyan fényképezőgépet, amely cserélhető lencsés és amelyben egy féligáteresztő tükör található az érzékelő előtt. Ez a tükör nem mozog. Felnyitható, de csak takarítási célzattal (tehát nem zárja le hermetikusan az érzékelőt, amelyre emiatt ugyanúgy feltapadhatnak a koszok), vagyis nincsen bonyolult mechanika (amely előbb-utóbb elromlik), de emiatt nincsen tükrös élőkép sem. A kereső elektronikus, vagyis egy pici kijelzőt néz az ember, amikor belenéz a keresőbe.

Viszont, a fókuszálási megoldás kellőképpen gyors és precíz a videórögzítés közbeni követőfókuszhoz, úgyhogy máris készen van egy cserélhető lencsés, DSLR-képességekkel rendelkező fényképezőgép és egy fullHD videokamera egy vázban.

Persze van apróbetűs rész is.

A tükör miatt a szenzorra felé haladó fény egy része elvész, így aztán különböző trükkökkel kell a fényerőt növelni, ami általában a képminőség rovására megy.

A videózásnál a beépített mikrofonok által rögzített hangtól még a legelszántabbak is kifekszenek, ráadásul a fényképezésre kialakított ergonómia nem teljesen alkalmas a videózásra.

Ezeket általában sehol sem említik, viszont egy kisebb-nagyobb befektetéssel ezek a hibák kiküszöbölhetőek, orvosolhatóak.

Szóval, visszatérve, az A35 és az A55 volt versenyben, amely végül az utóbbi javára dőlt el kedvezően, mivel

• kihajtható a kijelző
• van neki távirányító csatlakozója
• nagyobb a videó-sávszélesség

Ezenkívül további extraként feltűnik a GPS adta geotagging-extra, de ezt egyelőre nem sikerült életre lehelni benne, illetve nem is érdekel annyira városi környezetben. Néhány hazajáró-posztnál jól jött volna, de ezek hiányában most nem lesz annyira gyakran használt.