A hegyvidéki maszkrendelet

Lássuk, mit sikerült összehozni.

Az említett volnaltól északra egész kevés van a 12. kerületből (olyan kisvárosias részek, mint a Maros utca és a Moszkvatér ide eső része), a kerület nagy része nyugatra esik ettől a zónától, de mindegy.

Bár most hogy így nézem, a Városmajor utcától keletre lévő kerületrész tulajdonképpen nevezhető a Duna felé eső résznek, de azért ehhez nagyon észnél kell lenni, hogy ezt egy vidéki rendőrnek megmagyarázzam…

Idézet:

A Hegyvidéki Önkormányzat járványügyi szakemberekkel folytatott konzultáció után, a hegyvidéki lakosok véleményének figyelembevételével úgy döntött, hogy csak a kerület sűrűn lakott felén teszi kötelezővé a maszkviselést.
A Városmajor utca – Kék Golyó utca – Németvölgyi út – Stromfeld Aurél – Jagelló út határsáv mindkét oldalán, valamint az e határszakasztól a Duna felé eső, sűrűn beépített, nagyvárosias területen minden hat év feletti lakosnak kötelező maszkot viselni a közterületen. Ez alól kivételt csak a parkok képeznek. Az egyéni sporttevékenységet végzőknek sem kötelező a maszkviselés.

A kerület e határvonaltól északra eső, ritkábban beépített területén a maszkviselés csak a buszmegállókban, illetve azokon a helyeken kötelező, ahol sok ember zsúfolódik össze, és nem lehet tartani az előírt távolságot. Azok a szülők, akik az iskola előtt várják gyermeküket, vagy óvodába, bölcsődébe mennek érte, szintén viseljenek maszkot.
Mindezek mellett a Hegyvidéki Önkormányzat a kerület valamennyi polgárának javasolja a maszkviselést. Kérjük, ne csoportosuljanak, és valamennyi közterületen, így a parkokban, kirándulóhelyeken is tartsák az előírt távolságot.
A csúszós, őszi időben a maszk viselése – például a szemüveg párásodása miatt – jelentős közlekedési kockázatot is jelent, ezért fokozottan figyeljünk a biztonságos közlekedésre.
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a maszk gyakori le- és felvétele járványügyi szempontból veszélyes, növeli a megfertőződés veszélyét. A járványügyi előírások szigorú betartása a tavaszihoz képest sokkal intenzívebb második hullámban különösen fontos. A kényelmi szempontok ebben a helyzetben másodlagosak. A járványügyi szakemberek szerint a szigorú szabályok fegyelmezett betartása hatvan százalékkal lassíthatja a járvány terjedését.
Köszönjük együttműködését!Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Hegyvidéki Önkormányzat

A hegyvidéki maszkrendelet” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Tegnap még más véleményen voltak:

    “A Hegyvidéki Önkormányzat járványügyi szakemberekkel folytatott konzultáció után, a Hegyvidéki lakosok véleményének figyelembe vételével hozza majd meg a döntését a közterületeken történő maszkviseléssel kapcsolatban, jelezte lapunknak Arató Zsolt szóvivő. Hozzátette: külön zónák kijelölése nem tűnik sem hatékony, sem jól ellenőrizhető megoldásnak. Az eddigi vélemények alapján valószínűleg két megoldás képzelhető el: vagy nem jelölnek ki külön zónákat a kerületben, vagy a Hegyvidék valamennyi közterületén kötelező lesz a maszkviselés, tette hozzá.”

    https://telex.hu/koronavirus/2020/11/11/koronavirus-maszkviseles-kozterulet-budapest

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.