A hétfőn kezdődő sztrájk (tudja valaki miért sztrájkolnak?) és az Origo-ban megjelent, a Volán-társaságok privatizációjáról szóló cikk kapcsán írnám le néhány észrevételemet.
Néha-néha (főleg régebben) utazok Volánbusszal, elsősorban a telekre. Szüleim pedig rendszeresen. A járműveken olyan jegyadó gépezet van (évek óta), amibe be kell ütni a kiindulási és érkezési leszállókat, ez alapján számol viteldíjat és állítja ki a nyugtát. A korrekt elszámolás mellett azért is kell ilyen átkozott másína, mert a bevitt adatok alapján mérhető az utasszám járatonként, irányonként, akár megállónként.

Tekintettel arra, hogy a sofőrök gyakorlatilag nem használják a készüléket, ami egészen egyszerűen felháborító. Nem szóló jelenségről van szó, hanem több éve tartó, permanens csalásról, amellyel szegény alulfizetett sofőrök kiegészítik a havi fixet. Egy jobb hónapban akár még egy nettó fizetésnyit összeszedhetnek, ha ügyesek.
A legutóbbi eset a Gerecse-túráról hazafelé adódott, amikor Tokodon felszálltunk hatan, 1200 forint lett volna a jegy Dorogig, mire közölte a sofőr, hogy ha nem kell jegy 700-ért elvisz.
Ez nem egy elszigetelt eset, évek óta tart és rendszeresen űzik. Egyedül azokkal nem tudnak mit kezdeni, akik a munkába járnak bérlettel, azok számlát kérnek róla. Igaz, arról, hogy ezek az emberek mennyit használják a bérletet, milyen viszonylatban és hogyan, a bérlethasználatból eredően szintén nincs visszajelzés.
Hogy vannak-e ellenőrök? Vannak. De ugye senki nem gondolja, hogy nem terjed szét a sofőrök között három perc alatt sms-ben, hogy figyeljenek? Ugye?
Arra akarok kilyukadni, hogy van egy szolgáltató, akinek vajmi kevés fogalma van róla, hogy miből származik az árbevétele. Vajon hogyan tervezik meg a járatokat, a menetrendet, ha fogalmuk sincs arról, hogy melyik viszonylatban, napszakban, periodikában hányan utaznak a vonalaikon? Vajon az egyre növekvő költségek (l. üzemanyag) mellett vajon hogyan tudják megtervezni a marginjukat, a cash flowjukat? Miközben az iparág egy aranybánya, hiszen az állam megszünteti a vasúti mellékvonalakat, mert nem tudnak versenyezni szolgáltatásban a sokkal rugalmasabbközúti személyszállítással.
És vajon ki az, aki hajlandó megvenni egy ilyen rendszer bármelyik darabját? Vajon milyen, a valóságtól elrugaszkodott értékesítési riporttal szúrják ki a leendő vevő szemét, amikor megpróbálják kiédesgetni a szájából a sajtot?