HÁP
harcálláspont
5JA63 CIKLOIDA
Ezt a szovjet eredetű eszközt a nyolcvanas évek elején rendszeresítették Magyarországon, mégpedig a honi légvédelmi haderőnem egyes alegységeinek technikai eszközei közötti összeköttetés megvalósítására. Rendszeresítve volt a rádiótechnikai századoknál, elöljáró szervezetiknél, valamint a légvédelmi rakéta alegységeknél. Először a 11. vegyes honi légvédelmi rakéta dandár vezetési pontján (Érd) és alegységeinél került felállításra. Ez a változat háromirányú összekötetés megvalósítására készült, de volt egy kétirányú összeköttetésre készült változat is, az 5JA62 CIKLOIDA is. Ugyanilyen eszközt rendszeresítettek 1987-ben a 104. vegyes honi légvédelmi rakéta ezred vezetési pontján (Sárbogárd – Szarvaspuszta) és alegységeinél is. Ezek az eszközök 1995-96-ig látták el feladatukat, nevezetesen a légvédelmi rendszer automatizált vezetési rendszerének minőségi kiszolgálását. Ekkor a légvédelem „átszervezése kapcsán” megszűnt a feladatuk.
5JA62 CIKLOIDA kétirányú antenna
Az 5JA62/63 mikrohullámú relé -t szállító kéttengelyes utánfutó
Ez a kéttengelyes utánfutó szolgált arra, hogy menethelyzetben tárolja a rádió relé antennáit és antenna árbocát, valamint telepítés után a szállító funkcióját elvesztve alkalmas volt 6 fő kezelő pihentetésére. (Ezek álltak a “cikloida-fedezékben, illetve emlékszem, amikor katona voltam, egy ilyen állt a kiskőrösi laktanya főépülete mellett bakokon, a relés helység meg fent volt a legfelső emeleten)
SZ-75 Dvina és rakétája, a V-570 Volhov (SA-2)
1957-ben beindult a rakétarendszer széles körű telepítése, amelyet az elkövetkező években számos rendszerbővítés követett. Az SZ–75-öt nem az SZ–25 Berkut helyettesítésére készítették, de a Moszkvát körülvevő légvédelmi gyűrűben számos légelhárító ágyút leváltott, többek között a 130 mm-es KS–30-at és 100 mm-es KS–19-et. 1958 és 1964 között az amerikai hírszerzés több, mint 600 SZ–75 létesítményt azonosított a Szovjetunió területén. A létesítmények általában városok, ipari létesítmények, és a kormányzati központok közelébe települtek. Ezen túl a szovjet belterületek felé vezető feltételezett bombázó útvonalakra is számos SZ–75 létesítményt telepítettek. A 1960-as évek közepére, nagyjából 1000 létesítmény létrehozása után a Szovjetunió felhagyott az SZ–75 rendszerek telepítével.
A Szovjetunión kívül számos SZ–75 egységet vezényeltek az 1960-as években Kelet-Németországban állomásozó szovjet csapatok védelmére. Később ezt a rendszert adták el a legtöbb Varsói Szerződés tagországnak, továbbá Kínának, Észak-Koreának majd végül Észak-Vietnamnak.
A V–750 egy kétfokozatú rakéta, amely egy szilárd tüzelőanyagú gyorsítórakétából, valamint egy tárolható, folyékony tüzelőanyagú felső fokozatból áll, amely utóbbinál salétromsav és nitrogén-tetroxid az oxidálószer, kerozin az üzemanyag. Az gyorsítórakéta 4-5 másodpercig üzemel, a második, fő lépcső nagyjából 22 másodpercig, amikorra a rakéta eléri a nagyjából 3 Mach körüli sebességet. A gyorsítórakétán négy nagy deltaszárny található, amelyek kisméretű irányítófelülettel stabilizálják a rakéta hossztengely körüli forgását. A felső fokozaton a kisebb méretű irányítófelületek találhatók.
A rakétákat a rakétaindító ütegnél található számítógép rádióadásával vezérlik a három vezérlő rádiócsatorna egyikén. A korábbi SZ–75 rakéták két pár, az első irányítófelületek előtt található négy darab kisebb antennából álló vevőrendszeren keresztül vették az irányítási parancsokat, majd a D változattal áttértek az első és a hátsó szárnyak közötti nagyobb méretű szalagvezeték antennák használatára. Az SZ–75 irányító rendszere egy időben csak egy célt képes kezelni, viszont három rakétát képes a célra vezetni. Ugyanazon cél ellen több rakétát is lehet indítani, miután az első hullám rakétáinak vezérlésére már nincsen szükség és azok felszabadították a vezérlő rádió csatornákat.
A rakétát jellemzően 195 kg-os repeszes robbanófejjel látták el közelségi, érintkezési vagy távirányításos gyújtással. A robbanófej hatótávolsága kis magasságon nagyjából 65 m, a magasabb, ritkább levegőben akár 250 m. A rakéta pontossága nagyjából 75 m, ezért a cél lekűzdésére egy hullámban jellemzően két rakétát indítottak. Az rakéta SA–2E NATO-kódjelű változatára 295 kg-os robbantó fejet szereltek, amely lehetett hagyományos robbanószer, illetve egy hasonló tömegű, 15 kilotonnás nukleáris robbanófej.
A rakéta általános hatótábolsága nagyjából 45 km, maximális magassága nagyjából 20 000 m. A radar- és irányító rendszernek köszönhetően az élesítési magasság nagyjából 500 méter volt, így a rakétát alacsonyan repülő célok ellen is be lehetett vetni. (forrás: Wikipédia)
SZ-125 Nyeva (SA-3 Goa)
Az SZ–125 Nyeva és Pecsora fix telepítésű, közép-hatómagasságú honi légvédelmi rakéta, melyeket az 1960-as évek elejére fejlesztettek ki a Szovjetunióban, a nagy hatómagasságú SZ–25 Berkut és SZ–75 Dvina rakéták kiegészítésére. A kisebb hatómagasságú, hatótávolságú és sebességű rakéta elsősorban alacsonyan repülő, manőverező célok ellen szolgált, amelyeket a korábban kifejlesztett komplexumokkal nehéz volt megsemmisíteni. A rakétaütegek része volt a P–15 célfelderítő , a PRV–11 magasságmérő és az SZRN–125 rávezető rádiólokátor. A rakétát parancsközlő távirányítással vezetik a célra, lehetőség volt a lokátoros mellett optikai követésre is.
A rakétát nagy tömegben gyártották és exportálták, haditengerészeti változata az M–1 Volna. Irak és Lengyelország mobil változatait is kifejlesztették, a Magyar Néphadsereg rendszeresítette, az 1990-es években vonták ki a hadrendből.
Ilyen fegyverrel lőttek le 1999. március 27-én Jugoszlávia fölött egy amerikai F–117 vadászbombázót. A távirányított, beépített lokátorral nem rendelkező rakéta elvben sikerrel veheti fel a harcot a lopakodó repülőgépek ellen is, ezért korszerűsített változatának gyártását 2008-ban újraindították. (forrás: Wikipédia)
SZ-200 Vega (SA-5 Gammon)
Az SZ–200 Angara, Vega és Dubna (NATO-kódja: SA–5 Gammon) az 1960-as években, a Szovjetunióban kifejlesztett honi légvédelmi rakétarendszer, melyet elsősorban nagy magasságban és sebességgel repülő (stratégiai nehézbombázó és felderítő) repülőgépek ellen fejlesztettek ki, de korlátozottan ballisztikus rakéták ellen (ez esetben atomtöltettel) is bevethető volt. Az első félaktív lokátoros önirányítású szovjet légvédelmi rakéta.
A Szovjetunióban az Sz–300 váltotta le. A Magyar Néphadseregben egy osztálycsoport (két osztály) állt hadrendben Mezőfalván 1985–1997 között, melyeket végül 1997-ben kivontak a hadrendből. A P–14 Oborona (GRAU-kód: 5N84A, NATO-kód: Tall King) távolfelderítő lokátora azonban napjainkban is üzemel a Tolna megyei Medinán. 2001. október 4-én egy ukrán Sz–200 üteg éleslövészet közben a Tu–143 robotrepülőgép-légicél helyett véletlenül lelőtte a Siberia Airlines Tu–154-es repülőgépét, mely a Fekete-tenger felett repült. (forrás: Wikipédia)
Ennek a típusnak a kivonását viták övezik mind a mai napig, hiszen ez a típus még ma korszerűnek számít és sok országban van hadrendben.
P15 radar – hamarosan…
P18 (Spoon Rest D) rádiólokátor
A P–18 (NATO-kódneve: Spoon Rest D) távolfelderítő rádiólokátor, melyet a Szovjetunióban fejlesztettek ki az 1970-es évekre a P–12 rádiólokátorból, elsősorban az Sz–75 légvédelmi rakétakomplexumok számára. Az Ural 4320 alvázra 360°-ban elforgatható módon szerelték fel a lokátor 16 Yagi-antennáját. Alacsony üzemelési frekvenciája (VHF, 1-10m hullámhossz) a lopakodó repülőgépeket könnyebben fel tudja deríteni a korszerűbb, magasabb frekvencián dolgozó lokátoroknál, ezért korszerűsített példányait számos ország napjainkban is rendszerben tartja. A Szovjetunióban utódja az 1L13 Nyeba, a Magyar Honvédségnél hadrendben álló példányokat a 2000-től korszerűsítették.
Források
- Vár állott, most kőhalom – Kállai Tibor cikke a motorostura.hu-n
- Légvédelmi Múzeum (Zsámbék) nem hivatalos weboldala
- Geoláda a múzeum közelében http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2905
- Légvédelmi rakéták topik az Index Fórumban
AZso dot net 
Visszajelzés: Frissült lérak oldalak… | AZso dot net
Az SZ-75 egy az 50-es évek második felében kifejlesztett és rendszeresített közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer. a különféle változatoknak a Dvina – Deszna – Volhov – Volga – Volhov M1 – Volhov M2 – Volhov M3 voltak a típusnevei. A Volhov M4 már nem került rendszeresítésre, mert helyette ott volt a sokkal jobb, az SZ-300 rakétakomplexum. Ezek közül nálunk a Dvina két változata, és az M2-es és M-3-as Volhov volt rendszerben. (ezeknek a rakétakomplexumoknak a szovjet ember SZU béli folyók neveit adta) Helytelen tehát a fejezetcím, hogy “SZ-75 Dvina és rakétája, a V-570 Volhov (SA-2)”
Üdvözlettel Hibácskó Ferenc
Volt tüzér néven levelezek az Index légvédelmi rakétás fórumán, és december 31-ig én voltam a Zsámbéki légvédelmi múzeum gyűjteményvezetője. Most a levegőben lóg a dolog, mert a Hadtörténeti múzeum új vezetésének eddig nem kellett a munkám.
Köszönöm, átdolgozom ezt a szócikket hamarosan. Remélem, a jövőben is számítanak a munkájára, a topikban végigolvasott írásai alapján a szaktudása példa nélküli és rendkívül figyelemre méltó. Még egyszer, köszönöm!
Közzététel előtt szívesen lektorálnám ezeket a szócikkeket, már csak azért is, hogy marhaság ne kerüljön bele.
Na csak azért is kötözködöm. A rakétáról szóló szócikkben szó esik a közepes rakéták utazó részének hajtóanyagáról. A leírt adatok nem feltétlenül pontosak. A közölt recept vonatkozhat az R-300 (SCUD-B) rakétára, vagy a 2K11 KRUG csapatlégvédelmi rakétára, viszont ahol most szerepel, ott nem passzol.
Vegyészek most figyeljenek. Leírom az anyag összetételét, ha valaki ki akar babrálni a szomszédjával, akkor összeállíthatja. Azt persze érdemes megfontolni, hogy a “kémikus” saját maga sem feltétlenül fogja ép bőrrel megúszni.
Tehát:
AK-20K oxidáló anyag:
– Salétromsav – 73,1 %
– Nitrogénoxid, dinitrogén tetraoxidra számolva – 17,5 – 22,5 %
– Ortofoszforsav – 1,00 – 1,30 %
– Hidrogén fluorid – 0,5 – 07 %
– Víz – 1,2 – 2,4 %
– Mechanikai szennyeződés – 0,025 % Eszegette ám ez az anyag a tároló edény falát, ez az összetevő azért vol. Hogy ne szaporodjon el, időnként elvittük egy speciális bázisra és ott átszűrték.
TG-02 tüzelő anyag
– Di- és trietilamin – 48-50 %
– Xilidin – 48-50 %
– Dietilamin – 1,6 %
– Víz – 0,5 %
– mechanikai szennyeződés – 0,01 %
Ennek az anyagnak láthatóan semmi köze nincs a kerozinhoz, ami ugyebár egyfajta finomított petróleum. Ez annál sokkal gorombább folyadék. Ez a bőrön keresztül is felszívódni képes idegméreg volt.
Mindkét hajtóanyag összetevő csak speciális berendezéssel, speciális védőöltözetben volt kezelhető. A rakéta hajtóművében nem kellett nekik gyujtógyertya, elég volt a két anyagot egymásnak megmutatni, máris robbantak.
Üdvözletem.
Véletlenül találtam ezt a linket, és nosztalgikus érzés töltött el, mert 1994-95 ben
11/1 légvédelmi rakéta osztály Volhov MN2124, Pilisszentlászló-Észak (Urak asztala)
itt voltam katona, mint 5 já 62 es cikloida állomás kezelő.
Ritka jó dolgokat éltem meg, mint sor katona.
A mai napigszépemlékek a Pilisben töltött egy év.
Én 1990-ben töltöttem pár hetet az Urak asztalán, amikor is a szabadszállási technikát áttelepítettük ide. Előtte Nyírteleken felújították. Múlt héten pedig 21-év után visszatértem egy Matizzal! Majd képeket is teszek fel a Panoramio oldalára.
Részt vettem a szabadszállási technika költöztetésében. Nem volt Nyírtelken semmiféle felújítás előzőleg.
OK, köszi.
Hát volt, mert ott voltam.
Ó de szép a Cikló! Én egy ilyennek voltam a rajparancsnoka 96-ban Molnaszecsődön. Hivatalos neve a rádió-relé raj pk. volt 😀
Való igaz 96 decemberben lebontottuk, elvitték az összes technikát és 97 februárban végleg bezártunk.
Akit érdekel Molnaszecsőd ma akkor ide katt:
Visszajelzés: Az MN2124 nyomában - Erdei túrák