3. helyszín: Fót

Ezt a közeli helyszínt egyedül látogattam meg, lelkes operatőröm és kameraállvány-hordárom (hívójele: “Asszony!”) 😉 nélkül. Kicsit be voltam parázva, mert bár hét ágra sütött a Nap és repkedtek a pluszok Celsiusban, előző nap kicsit elakadtam a hóban, úgyhogy kérdéses volt, hogy fel tudok-e jutni a Kőhegyre.

Végül sikerült, pedig hó borította a tájat, de szépen fel volt puhulva, úgyhogy lehetett rajta közlekedni óvatosan.

A behavazott, 25 hektáros bázist délről és keletről még létező eredeti kerítés azért már itt-ott eléggé foghíjas, én is egy ilyen hiányzó részen hatoltam be, az egyetlen fennmaradt őrtorony közelében.

A három bázis közül ez volt a legrosszabb állapotban, hiszen ez van legközelebb a lakott területekhez. A vasbetonon kívül gyakorlatilag minden mozdíthatót leszereltek és elvittek innen, sőt, a fedezékeket telehordták kommunális szeméttel. A fedezékeket és rakétaállásokat krosszmotorosok használták/használják pályának, hatalmas elkapart nyomvájúk látszanak a kiszalagozott pálya mentén.

A sétám során a főépülettel kezdtem, amelynek falaiból is kitépték a vezetékeket. A magas kémény, amely az épület sarkában állt, ledőlt, letarolva az épület néhány még álló falát.

A harcálláspont tetejéről szétnézve sok mindent már nem lehet látni, mert méteres bozót borítja. Tettem egy kört a rakétakilövő-állások körül, amelyek mentén körbevezet az út. Megnéztem az északi oldalt, ledőlt őrtornyával, illetve elsétáltam a lőszerraktár és a Cikloida fedezéke felé.

Álljon itt egy idézet egy ott szolgáló honvédtól:

Egy nagy forgó fémállványon voltak a rakéták. Alaphelyzetben 3 állásra voltak feltöltve, készültségi szinten, mind a hatra rátolták őket. A kör szélén a 3 nagyobb fedezék volt az övék. Egy ZIL vontatta utánfutóról ment sínen csúsztak a helyükre, aztán ott már forgathatóak voltak. A kör közepén a nagy fedezéktől balra volt a rávezető lokátor, amerre az nézett a rakéták mindíg arra fordultak szinkronban vele. A nagy körtől balra, a markered alatt az a lőszerraktár. Alatta azok a fedezékek a rakétahajtóanyag raktárak. “O” és “G” anyag. CSak így hívták. Annyit tudok róluk csak, hogy az “O” anyag az oxidáló, a “G” anyag az meg valami hehetetlen erős mérgező izé volt. Annak is baja lett aki csak a szagát megérezte…Állítólag. Az “o” anyagban másodpercek alatt pengévé tudtunk maratni egy kétforintost. A nagy körtől jobbra a lakókörlet volt. “10”-es épület. Kódolt nevén.. :o) Felette halványan látható a felderítőlokátor állás. Volt ott egy P-18-as, jellegzetes Yagi antennáival könnyen felismerhető, és egy P-15-ös becenevén: Digit. :o) A körletépület alsó szegletében jó látható a kémény árnyéka. A kazánzáz mellett volt. amit mindennel fűtöttünk mi magunk. Ha szé volt azzal, ha leselejtezett kincstári bútor akkor azzal. Hetente váltottuk a fűtős személyzetet. (…) Sz-75, vagy Volhov.. Ez a neve. Jól látszik, ahogy a vontatójárműről rátöltik az állványra a rakétát. (Egy pillanatra feltűntem én is a videón. 😀 ) A központban, volt egy függőleges és egy vízszintes, meg egy távolsági követőkatona. Ők egymástól függetlenül követték a céltárgyat, a felderítőlokátorok jele alapján, ha közel volt a repcsi akkor videójel alapján, ugyanis volt egy kamera is lokátorra szerelve. És ezt a követőjelet küldték a rávezetőlokátorra, aminek a jelén ment a rakéta. Az első 5 km-t még magától ment találomra a szivar, szilárd hajtóanyaggal. Ott az a rész levált, beindult a folyékony üzemanyag, és itt kellett a rávezető jelet elkapnia. Ha nem sikerült akkor bolyongott az éterben mint egy szúnyog. Jobb esetben nem robbant fel.. Sokszor gyakorlatoztunk felettünk elszálló utasgépekre. De egyébként ennek a rendszernek a hatótávolsága bőven lefedte kis országunkat. És ilyen rakétabázisból Budapest körül volt aszt hiszem 12 db, ha jól emlékszem, és az egyel nagyobb rakétákból pedig még 3 db. Talán Sárbogárdon, Szakáldon, és Kecskeméten. De ez nem biztos… Szóval azok a kis bódék a vészkijáratok. A harcálláspontban a mindenkori ügyeletes tisztnek a pihenője volt az a kis helyiség, ami a központból nyílt. (forrás: http://www.panoramio.com/photo/8410002)

Bár a tájat hó borította, amely mint tudjuk, ápol és eltakar, de így is látszott a reménytelenség és a pusztulás. Enyészet. A kör megtétele után búcsút vettem a romos bázistól. Távozóban még készítettem egy panoráma-fotót.

A bázis sorsáról érdekes írásokat találtam az interneten pro és kontra, sajnos csak a látogatásom után (ezt a hibát nem kellene többször elkövetni, nem is értem, hogy történhetett), úgyhogy a videóban tárgyi tévedések vannak, amiért elnézést kérek!

Előbb következzenek a fotók:

Három forrásból összeollózva rajzolódik ki a bázis és Fót közelmúlt-béli viharos története.

A három forrás:

• Népszabadság, 2009. október 7.: http://www.nol.hu/belfold/egykori_raketabazis_miatt_lovik_egymast_foton
• Fót-City.hu, 2010. február 14.  Ide kattints!
• Magyar Nemzet: 2010.december 4. : http://ww.mno.hu/portal/751772

A három cikket végigolvasva egy sajátos érdekszövetség és érdekellentét rajzolódik ki.

A sztori nagyjából a következő (remélem, jól értem):

Fót valahogy lemaradt arról, hogy 1 forintért megvegye az ÁPV kezelésében lévő egykori rakétabázist, amelyhez elővásárlási jogát a törvény garantálta. Ezt kihasználva egy MSZP-közeli vállalkozó vásárolta meg a területet 2002-ben 26 millió forintért, majd lobbizásba kezdett, hogy a területet nyilvánítsák belterületté, hogy oda lakóparkot építhessen.

Amikor Zsemberi ( a vállalkozó) ismét felbukkant a fóti polgármesteri hivatalban, éppen extrém jogi és politikai helyzet uralkodott a városban. A 2006-ban megválasztott polgármestert a bíróság 2008 októberében jogerősen felmentette a hivatalából (később a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az ítéletet), de már 2007 júniusától nem végezhette a munkáját. Az eredetileg kisebbségben lévő szocialista képviselőcsoport pedig időközben maga mellé állított annyi képviselőt – köztük három volt fideszest –, hogy meg tudta szerezni a döntések meghozatalához szükséges többséget. Majd kihasználva az exlex állapotot, tehát hogy a városnak nincs regnáló polgármestere, a másik két alpolgármester hatáskörét elvonva a szocialista alpolgármester, Fábry Béla révén magához ragadta a hatalmat.
A puccsot törvénytelennek minősítette, majd bíróság elé vitte a Közép-magyarországi Közigazgatási Hivatal, a bírák pedig kimondták: a képviselő-testület nem jogosult rendelkezni az alpolgármesterek sorrendjéről és feladatairól. Ám a Forgács Imre későbbi belügyminiszter által vezetett közigazgatási hivatal tovább asszisztált a folyamatos fóti jogsértésekhez. Csak 2008. december 23-án küldte el azt a levelét, amelyben kimondta: a testületnek felül kell vizsgálnia az októbertől – tehát a bírósági ítélet kézhezvétele után – hozott törvénysértő döntéseit. Mivel azonban a közigazgatási hivatalok önkormányzatok fölötti törvényességi felügyelete 2009. január elsejével megszűnt, Forgács Imre levele csak írott malaszt maradt.

2009 január végén jobboldali polgármestere lett Fótnak, közben több gyanús szerződés is született, ezek ügyében nyomoz az ügyészség, ha jól értem.

Ami a legnagyobb gond/kérdés/dilemma, hogy a város vezetői nem akarnak további területeket belterületté nyilvánítani, ugyanis így is szenvednek attól, hogy az elmúlt évtizedekben odaköltözők intenzíven használják a várost. A nyugodt kisváros egy alvóváros lett, ahonnan reggel több ezer autó próbál kihajtani a főváros felé és este ugyanezek haza is akarnak térni. A széttöredezett, tagolt városban rossz az úthálózat minősége, óriási a forgalom. Az új belterületeken pedig a városnak kell kiépíteni az infrastruktúrát, miközben a lakóparkokba beköltözők nem állandó lakosként nem hagyják a településen az SZJA-jukat, amely így egy egyoldalú, negatív egyenlegű befektetés az egyébként sem túl gazdag városnak.

Nyilván ezért (sem) akarják a jobboldali politikusok (sem) ezt a telekbizniszt lebonyolítani. Így aztán a bázis marad a motokrosszosok, a színesfémtolvajok és az illegális szemétlerakók Mekkája.

Néhány hómentes fotó található róla még itt.