Földi Telepítésű Magyar Légvédelem Fegyvernemi Múzeuma
A Budapest körüli légvédelmi rendszer legjobb állapotban megmaradt része a zsámbéki laktanya hetes épülete és annak környéke, amely a fenti elnevezésű, nyaranta látogatható múzeumot rejti. Egy hűvös februári napon maga Hibácskó Ferenc, az ezen a blogon több helyen hozzászóló, az emlékek megőrzését talán a leginkább szívén viselő nyugállományú katona hívott meg egy rövid sétára.
Körbevezetett a terepen és megmutatta a bázis különböző érdekességeit. Itt maradt fenn például egy kilövőállást rejtő, mozgatható rendszer alapjai, amelyek egyedülállóak. Ez volt az egyetlen helyen, ahol egy ilyen félrecsúszó tetőszerkezettel megpróbálták a magasból kémlelő, ellenséges szemek elől elrejteni a rakétákat.
Mesélt a terület rendezéséről és a tulajdonviszonyok, illetve az érdekek ütközéséről is, de erről nem szívesen beszélnék, főleg így, majd egy év távlatából.
A terveimben szerepelt egy nyári látogatás is, de ez végül elmaradt.
Fényképek: