Szegény ember, vízzel fõz. A telek tipikusan a szegény ember szórakozása volt. Hülyére dolgozza magát egy zsebkendõnyi földön azzal a hittel, hogy oda ki lehet menni pihenni. Pedig ahányszor kimegy, mindig dolgozik, kész átverés az egész. Na, nekem is van egy faházam, egy nadrágszíj telken, de mióta faterom szemétlerakatnak használja, nem nagyon érdekel. Most kapható voltam arra, hogy lefessük a faházat, szánjunk erre az aranyat érõ szabadidõbõl. A faház valamikor fa-színû volt, aztán az elõzõ tulaj lefestette barnára, mi pedig Mónival szintén. Idén valami rejtély folytán sötétbarna festéket vettünk (mára kiderült, hogy létezik sima “barna” festék is), úgyhogy most sötétbarna lesz a ház. Elõtte. Itt kezdtem hozzá az oldalát lecsiszolni, ugyanis az idõjárás annyira megviselte, hogy már nem lehetett volna ráfesteni. Le kellett csiszolni. Ehhez a flexre szerelhetõ csiszolóvásznas tárcsát választottam, 100-as papírral. Az oldala egész szépen lejött, az elején azonban, ahol a lenolajkencét (vagy valami hasonlót)nem szívta szét az UV-sugárzás, nos az elején szinte égett a festék, ahogy belekapott.

Közben.
Itt látszik, hogy hol volt nagyon rossz állapotban a felület, ahol érdemes volt lefesteni. Utána. Itt azért még látszik, hogy a nyers fa nagyon beszívta a festéket, ott a második réteg után fog igazán ól kinézni. Persze nem lesz hibátlan, mert néhány helyen csúnyán belekaptam a flex-szel. Hát, itt tartunk két nap munka után. Az orromból még ma is a por jött, a fülemet alig bírtam kimosni, a szemem vérben forgott. A legjobban a kezeim sínylették meg, reggelre az összes ujjam behajlítva volt, hiába egyenesítettem ki, összehúzták az inak. Ez nem volt jó. Na mindegy, jön még egy réteg festés szombaton, aztán kész vagyunk.