Tegnap volt egy posztom a bolygók fogyásáról, meg hasonlókról, de elveszett valahol. Na mindegy. Mindenesetre csak a napló kedvéért még egyszer. Szar világban élünk, itt van ez a rendszerváltás-dolog, jól megszívatott minket (valljuk be). Persze, jobb ez a mostani, főleg a kábszerdílereknek meg az adócsalóknak, én mondjuk egyik sem vagyok. Aztán jön ez a drága olaj dolog. Apáink sz@rért-hugyért szétautókázták az agyukat, bejárták Európát fel-s-alá. Ennek vége. 300 környékén a gázolaj, azzal az átlátszó indokkal, hogy máshol is ennyi (aztán kiderül, hogy nem is), az olajipari cégek és részvényeseik rommá keresik magukat újfent, úgyhogy csatlakoznak a jól élők táborához… Persze, a keserű demagógia beszél belőlem. Az. De hogy még a bolygóinkból is elvesznek egyet, az már tényleg csúcs! Kilenc bolygó (rohadt életbe, de nehéz legépelni ezt a szót) – az igen! Nyolc bolygó meg 4 törpebolygó? Hagyjanak már lógva! Ki vagyok bukva. A Plutót Clyde W. Tombaugh fedezte fel 1930. február 18-án. Gyorsan kikiáltották a kilencedik bolgyónak, ám az idők során egyre inkább feltűnt, hogy kilóg a lóláb, mert egyrészt a Plutó nem illik a többi bolygó sorába, másrészt rengeteg hasonló található az ún. Kuiper-övben. Három holdja ismert, a Charon, a Nix és a Hydra. Ezért a Nemzetközi Csillagászati Unió újradefiniálta a bolygó-lét feltételeit, amelyek a következőek: – a Nap körül kell keringenie, – elég nagynak kell lennie, hogy gömb alakot vegyen fel, – nem zavarhatják pályáját a szomszédos bolygók. A Plutó az utóbbin bukik meg, ugyanis a Neptunusz jelentősen befolyásolja a pályáját. Hát így állunk. Persze rögtön beindultak a “Mentsétek meg a Plutót!” és a “A Plutó igenis bolygó!” mozgalmak, dehát valljuk be, ezek olyan gyenge megnyilvánulások, akár ez a poszt. Ezekről is ír egyébként HH blogjában.