Réges-régi, dédelgetett úticél valósult meg a váratlan szeptember eleji nyárutón, múlt vasárnap, amikor a Fiumei úti (régen hívták Mező Imre útnak is) Nemzeti Sírkertbe (Google Maps szerint Kerepesi temető) látogattunk.

Ez a klasszikus “oly távol van tőlem, és mégis közel” esete, amikor tudod, hogy létezik, valamiről hallottál már, netán ott jársz előtte minden nap, de ott még sosem jártál, pedig simán megérné. Ez a célpont egyike a kevés budapesti különlegességnek, amelyet hazajárva meglátogatunk.

Nohát, ez a Nemzeti Sírkert valami ilyesmi. Nálam mondjuk annyi volt a csavar, hogy a gimnáziumi osztállyal jártunk ott egy külsős irodalom/történelem órán, ami emlékezetes volt számomra. Egyszer felvettem a kapcsolatot a honlapjukon keresztül egy PR-munkatárssal, aki szerint engedély kell a fotózáshoz, de őszintén szólva addig szórakozott, amíg letettem erről a fotósétáról. Sajnos egy fotóséta nem úgy működik, mintha egy szervezett turistaút lenne, ha rossz idő van, nem megyek. Úgy tűnt, ezt nehezen érti meg az illetékes. Így aztán engedélyek nélkül vágtunk neki a kalandnak.

A Nemzeti Sírkert Budapest legjelentősebb temetője. Nem a legrégebbi, nem is a legnagyobb, de benne nyugvó személyek miatt mindenképpen a legjelentősebb ilyen jellegű létesítmény.

A sírkert történetéről igen részletesen lehet olvasni a honlapján (a flash-tartalmakért néhány fekete pont), amely alapos és részletes bemutatója a sírkert múltjának, jelenének és talán jövőjének is).

Röviden engedtessék meg, hogy én is összefoglaljam a sztorit!

1847-ben járunk, amikor Pest város bezáratta a Váci úti temetőt, mivel megtelt, de a ferencvárosi ill. a józsefvárosi temetők sem voltak sokkal jobb helyzetben, úgyhogy elhatározták egy új temető nyitását. Ezzel alapozták meg a Nemzeti Sírkertet.

Az első hivatalos temetés 1849. április 12-én volt az akkoriban még külvárosinak mondható temetőben. A város házai a Nagykörútig értek, onnan szőlőskerteken lehetett megközelíteni a temetőt. A városlakók sokáig tiltakoztak a távol lévő temető miatt.

A mainál jóval nagyobb területen elhelyezkedő temetőt az 1850-es években körbekerítették és megkezdték a falsírboltok kialakítását. 1860. június 23-án Pest város köztemetőjévé nyilvánították és Pesten bezárták a keresztény temetőket. A Váci úti temetőből az elhunytakat áttemették, míg a Józsefvárosi temetőből már az időközben felértékelődött helyzete miatt csak a kiemelt sírokat temették ide, a többit a rákoskeresztúri temetőbe vitték.

A legfontosabb szimbolikus újratemetés 1859. november 21-én Kisfaludy Károlyé volt.

A kiegyezés után sorsdöntő változások következtek be, amelyek végül a nemzeti sírkertté váláshoz vezettek. 1870. június 9-én a Kerepesi temetőben újratemették az 1849. október 6-án kivégzett első magyar miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost. 1874-re készült el a temető mindmáig legnagyobb építménye, a Schickedanz Albert tervei alapján készült (de befejezetlen) Batthyány-mauzóleum.

1871 környékén merült a Kerepesi temető köztemetőből nemzeti sírkertté való alakítása. Ehhez hozzájárult egy újabb jelentős, már saját korában elismert történelmi hatású személy, Deák Ferenc halála és temetése.

1876. február 3-án lezajlott temetése a dualizmus kori főváros első igazán látványos fővárosi ceremóniája volt, amely később nagy divat lett.  Mauzóleuma a temető súlypontja lett, elhelyezése központi volt. Gerster Kálmán tervei alapján 1884 és 1887 között épült. a tetején lévő angyalszobrot Kiss György készítette, a belsőt Székely Bertalan tervezte, Róth Miksa kivitelezte és Stróbl Alajos Deákot ábrázoló szobra feküdt a szarkofágon (ez utóbbi a második világháborúban elpusztult).

1885-ben a fővárosi közgyűlés a Kerepesi-temetőt dísztemetővé nyilvánította és elrendelte, hogy ott ingyenes temetés és díszsírhely illesse meg a rossz anyagi körülmények között vagy magányosan elhunyt tudósokat és művészeket.

Persze egy rendelet önmagában nem tesz egy temetőt nemzeti sírkertté, azonban ez az időszak egybeesett a dualizmus virágkorával, amikor rengeteg nagy formátumú államférfi, művész élt és halt is természetesen, akiket a XX. század első felében hunytak el és ide lettek temetve.

1894. április elsején került sor minden idők leggrandiózusabb temetésére, Kossuth Lajoséra.  Mauzóleumára 1900-ban írtak ki pályázatot, és hatalmas politikai vitákkal övezve végül 1903 őszén kezdték építeni.  Magyarország legnagyobb mauzóleumát is Gerster Kálmán tervezte, a szobrokat Stróbl Alajos készítette.

1909. november 25-én temették ide az addig ideiglenes sírban nyugvó Kossuthot, feleségét, lányát és húgát, illetve később a család többi tagját.

Összességében elmondható, hogy a legpompásabb temetések a monarchia idején zajlottak itt.

A dísztemetővé alakítás után rengeteg híres ember került itt eltemetésre, akit érdekel a részletes lista, böngésszen bátran a sírkert honlapján, nem másolnám át ide, így is elég hosszú lesz ez a poszt.

1904 és 1908 között épült a főút mentén a két árkádsor Gerle Sándor és Hegedűs Ármin tervei alapján, amelyeket a falsírboltok felváltóinak szántak, reprezentatív céllal. Ezek lettek a sírkert legdrágább sírhelyei. Hasonló árkádsorokat terveztek egyébként Kossuth mauzóleum környéki utakra is a következő évtizedek dísztemetései helyszínéül.

A többi árkádsor végül nem készült el, de a meglévőkbe is rengeteg neves személyiség temetkezett, pl. Than Károly, Korányi Frigyes vagy Gundel János.

Az árkádsor egyébként elég rossz állapotban van sajnos.

Az árkádsorok között az útelágazásban található Jókai Mór és családja sírhelye, nem messze tőle pedig Blaha Lujza sírja.

Az árkádsorokba 1945 után is sok ismert személy temettek. A sírokon jelentős szobrok találhatóak.

A temető virágkora a harmincas évekre tehető, viszont a harmincas és a negyvenes évek legnagyobb halottai azonban sok esetben 1945 előtt egyáltalán nem, és utána is csak évek vagy évtizedek múlva kaptak reprezentatív síremléket: Krúdy Gyulára, Kosztolányi Dezsőre vagy Karinthy Frigyesre éppen úgy érvényes ez, mint Babits Mihályra vagy Móricz Zsigmondra. Az 1937-ben Balatonszárszón eltemetett, majd 1942 májusában a Kerepesi úti temetőbe vitt – és ott később még kétszer exhumált – József Attilának máig sincs méltó síremléke.

A második világháborúban a temető területén is komoly harcoltak, többször el- és visszafoglalták a harcoló felek. A szovjet csapatok végül elfoglalták és ott állomásozva számos sírt kiraboltak és feldúltak (többek között a Deák muzóleumot is), unalmukban a sírkövekre lövöldöztek.

Az ostrom után köztemetőként is funkcionált a temető, a harcokban elesett katonákat és civileket is ide temették, gyakran jeltelen sírokba.1946-tól 1951-ig újra dísztemetőként működött. 1948-ban helyreállították a Kossuth muzóleumot, a kommunista vezetés 1848-at kisajátító politikájának részeként a 100. évfordulóra.

1956. május 17-én a Fővárosi Tanács zárt temetővé és Nemzeti Panteonná nyilvánította a temetőt, amelynek – a deklarált cél szerint – temetőből emlékparkká kell válnia, ahol csak a neves sírok maradhatnak a helyükön, és ahol a továbbiakban is csak a politikai, társadalmi, művészeti és tudományos élet nagyjait lehet eltemetni. Ezt követte a temető védett területté nyilvánítása, amely szimbolikusan is mintegy előkészítette a temető sorsának igazi fordulópontját, a Rajk-temetést.

1956. október 6-án került a koncepciós perben elítélt, kivégzett, majd rehabilitált Rajk László és társai temetésére.

Ezután, 1959-re készült el a Munkásmozgalmi Panteon, amelybe a pártállam megbecsült alakjait temették. 365 urnának volt hely, 1988-ig bezárólag 75 került ide. A fennmaradó helyek üresek, de a raktárakban ott vannak a legyártott Zsolnay-kerámiából készített urnák.

A főépület előtti pilonok nem sírok, az emléktáblák azok nevét tartalmazzák, akik nem ide vannak eltemetve, vagy ismeretlen helyen nyugszanak, összesen 168-an. A főépülethez közelebbi pilonok előkelőbb helynek számítottak.

Az emléktáblák a pantheon felavatása óta nem sokat változtak: a nevek az egyes pilonokon belül az elhalálozás kronológiája szerint sorakoznak, de maguk a pilonok rangban különbözőek. Az első háromra a 19. századi munkásmozgalom, az oroszországi intervenciós háború, a spanyol polgárháború, és főként az 1919-es tanácsköztársaság, valamint a két világháború közti illegális mozgalmak vezetőinek és résztvevőinek neve került. A harmadik pilonon olvasható Kun Béla neve is, aki ismeretlen helyen nyugszik, tehát a pantheonon belül ez lett az első számú kultuszhelye, de nem az egyetlen: 1974-ben a sírsétányon temették el a feleségét, aki egyértelműen csak Kun Béla rangja, a mozgalomban betöltött szerepe miatt kerülhetett oda.

A negyedik pilonon a háború idején meghaltak, elsősorban az ellenállási mozgalom mártírjai szerepelnek, az ötödiken és a hatodikon pedig vegyesen a tanácsköztársaság további vezetői, koncepciós perek áldozatai, valamint művészek és tudósok. A kronológia egyedül a hatodik pilonon borul fel, mert ide utólag is véstek be neveket.

A panteon egyik oldalparcellájában nyugszik Kádár János és felesége, amely helyet Grósz Károly jelölte ki. Annak idején ő találta ki, hogy a panteonban egyforma sírok legyenek, ennek ellenére az ő sírja egy különálló sír, amely elvonja a figyelmet a panteontól.

Kádár János sírja a két leglátogatottabb sír egyike a sírkertben (a másik Antall Józsefé). 2007. május 2-án a sírt feldúlták, ha jól emlékszem elvitték a koponyáját. Brrr.

A temetőben a panteonon kívül egy elég komoly ún. munkásmozgalmi parcella található, ha jól tippelek, ezek a fekete sírok arany csillaggal (általában elég gondozatlanok), közel ötszáz sírral. Ez egy nagy kísérlet volt, hogy a mozgalom összes “istene” ide kerüljön eltemetésre, létrehozva a mozgalmi sírkertet, azonban a mozgalom halt meg inkább.

1975-re mindenhol kijavították a Kerepesi úti temető falait, restaurálták az árkádsorokat és a három nagy mauzóleumot – utóbbiak kevesebb, mint két évtized múlva már újra felújításra szorultak – és a Pilisi Parkerdőgazdaság a temető nagy részén igényes parkosítást végzett, melynek nyomán a növényzet teljes egészében védelem alá került. A Fővárosi Műemlékfelügyelőség védetté nyilvánította a falsírboltokat és a két árkádsort, valamint egyes sírokat, többek között a Kossuth-, a Deák-, a Batthyány-, a Malosik- és a Ganz-mauzóleumot, a Kasselik- és a Jókai-síremléket vagy a Krecsányi család Budáról áttelepített sírját. Kiemelt védelmet kapott a falak mellett megmaradt néhány vasszerkezetű mauzóleum (egy közülük mára mégis eltűnt a temetőből, és a többi is rendkívül rossz állapotban van).

A hányatott sorsú és rossz sajtójú temető sorsát újra egy prominens temetés emelte, Antall Józsefé 1993. decemberében.

1994 májusában zajlott József Attila negyedik temetése, visszatemették a munkásmozgalmi panteonból az 1942-es családi sírhelyre.

1994. júniusában zajlott Bethlen István miniszterelnök jelképes újratemetése. Az urnában ugyanis nem a hamvai vannak, hanem a Moszkvában található jeltelen sírja környékéről származó föld.

1994. novemberétől kezdve az arra kijelölt parcellák újra köztemetőként működnek.

1997-ben a műemlékvédelmi törvény műemlékké nyilvánította az egész temető területét és fokozott védelem alá helyezte. Innentől egy sír sem számolható fel a temetőben, amely kincstári vagyon lett, így fenntartása állami feladat.

Összességében azt kell mondanom, hogy egy szép közparkra hasonlít a Nemzeti Sírkert, a nemzet nagyjaira emlékezve lehet itt csendben elmélkedni. Az igyekezet látszik, de azért még rengeteg a tennivaló, ami nyilván rengeteg pénzbe kerül. A park fenntartása is nagy feladat lehet, ottjártunkkor láttuk a munka nyomait, tehát mindenképpen pozitív az igyekezet.

Ajánlom mindenkinek a Nemzeti Sírkert felkeresését, aki a nemzet nagyjai (és a munkásmozgalom káderei) között akar eltölteni egy hosszabb-rövidebb sétát, felemlegetve a régi időket, a régi neveket, amelyeket talán csak utcatáblákról ismer, ami elég nagy baj.

A Nemzeti Sírkert akár autóval is látogatható (bár minek), a bejáratnál térképet lehet kapni a híres emberek sírjairól , amit így akár szisztematikusan is fel lehet keresni – mi ezt kihagytuk, de utólag végignézve így is sikerült a fontosabb sírokat bejárni és ezzel tisztelegni nagyjaink előtt.

Egy őszi látogatást mindenképpen tervezek, gyönyörű lehet, amikor színesek a levelek a fákon… Erről majd beszámolok.

Íme az összes kép:

Források:

Nemzeti Sírkert honlapja

Wikipédia