Gázló TT 2008 – élménybeszámoló

4:30 – Fire! – üvölti Hans-Peter Geerdes (ki az?), nincs mese, menni kell. Lassan megy az öltözés, kínlódás minden ruhadarabot felvenni – mondjuk jó idő van, túl sokat öltözni sem kell. Hajnalban már meleg van fent a Bakonyban – kemény nap lesz ez az indulóknak.

Ébredeznek a többiek is, Klaresz is sátorozik, kinyitom a kaput, megindulunk 5:05-kor, öt autó, szépen konvojban. Márkón járunk, Árpi hív, hogy Karesz otthon hagyta a bukóját, visszamennek érte. Öröm, bodottá – ma nem utoljára.

Odaérünk végre Veszprémbe, sehol senki. Mi vagyunk az elsők.  Nem is húzzuk nagyon, nekiállunk kipakolni. Vagyunk elegen, minden olajozottan halad, hat után már majdnem minden készen áll. Ekkor kap Zsolti a fejéhez és felkiált: „Úristen, a pontőrcsomag ott maradt a házban!” Ez azért kellemetlen, mert ő az első pont. Hétkor nyit.

Mit csináljunk, mit csináljunk, na, pattanjunk be a kocsiba, a ház kulcsát ne hagyd itt és zúzzunk! Az itt következő rész mind az autó, mind az útviszonyok határainak feszegetését tartalmazza, de sajnos magamra nézve terhelő részletekkel nem szolgálhatok. Elég annyi, hogy Pénzesgyőrbe érkezésünkkor Zsolti berontott a táborba, én megfordultam az autóval (Soma némiképp furcsán nézett, de lehet, hogy csak az izzó féktárcsákat figyelte az autón), Zsolti kirongyolt, beugrott, padlógáz. 6:58-kor estünk be a rajthoz. Zsolti és Balázs felpattantak a bringára és már ott sem voltak.

A fenti képen egyébként jól látszik a bizonytalanság. Árpi és Balázs már indulnának, Karesz a bringáját tartva vár, Peti pedig Zsolti bringájára támaszkodva, hátizsákját a hátán tartva vár a végső döntésre, hogy mi legyen, menjenek vagy várjanak meg minket. Nem semmi….

Végül elindultak az első teljesítők, elindult a 2008-as Gázló TT!

Fél nyolcig tébláboltunk a rajtnál, készült néhány fotó is, fél óra alatt közel százhúsz rajtszám került kiadásra, kicsit aggódva néztem a sort, a számokat. Örültem, hogy ennyien eljöttek és féltem, hogy kevés lesz a négyszázas résztvevőszámmal tervezett rajtszám-, jelentkezési lap-, itiner-kontingensünk.

A háromszázra tervezett ellátmányunk a frissítőpontokra pedig egyértelműen kevésnek tűnt, de szerencsére ezt tudtuk pótolni, köszönhetően Csokinak és nomadnak.

A sor folyamatosan dagadt, úgyhogy jónak láttuk elindulni visszafelé. Nemsoká Pénzesgyőrben voltunk ismét, kipakoltam a kocsi hátulját, elosztottuk a vizeket, pontőrcsomagot és sorompókulcsot ellenőriztük és mentünk a dolgunkra. Némiképp kevesebb vizet vittünk, mint a korábbi években, azonban megkockáztattuk, mert egyrészt nem tudtuk, hogy hányan fognak indulni a távunkon, másrészt az előző években (amikor hasonló vagy még komolyabb kánikulák voltak) is maradt két-három kannával. Másrészt a kannáknak és a víznek nagyobb hasznát vette Éva és Gaber, Éva végül szintén kevesebbet vitt, mivel ő el tud jönni a kúthoz, Gabernek adtuk a nagyobbik felét, hiszen neki sok időbe telik lejutni. Végső soron jól sakkoztunk a mennyiségekkel, bár Éváék háromszor tankoltak, ami annyit jelent, hogy oda további kannák kellenek majd a későbbiekben.

Az idei év újítása az izotóniás (felirata szerint hipotóniás) ital volt, a Hungarobike biztosította a Pennco citromos sűrítményét, amit az előkészületek során kiadagoltunk. Ez úgy fogyott, mint a cukor. Bár voltak, akik elvhűségből nem kértek, illetve voltak, akik azt sem tudták, mi az az izotóniás ital (ez nem baj), a hosszú távosok nagy része a sárga löttyért tartotta a kulacsát, volt, aki többször (ami szintén nem baj).

Kőrishegyre menet az első sorompó nyitva volt (akkor mi értelme, nem tudom), a második viszont zárva, kitártuk, hogy a lefelé jövő bringásoknak ne okozzon gondot. Kb. félúton lehettünk, amikor szemből egy nagysebességű bringás vágódott elénk, majd ügyesen (neki) jobbra sodródva kikerült minket, akik csak annyit láttunk, hogy piros mezben volt és fehér volt a rajtszáma. Ezt akkor nem fogtuk fel teljesen, de utólag rájöttünk, hogy Krisztián volt, aki felment nemistékkel Királykapuhoz, majd nagy tempóban csapott a lovak közé, hogy nyitásra felérjen a pontjára, Augusztintanyára. Mi meg azt hittük, hogy egy elszánt rekord-döntőt láttunk, másfél órával a pont nyitása előtt…

Tíz órára minden készen állt a ponton, de ezúttal elmaradtak a rendezés elveit figyelmen kívül hagyó gyorslábúak, sőt az első teljesítő szinte percre pontosan 10:40-kor, a hivatalos nyitás perceiben ért a hegy tetejére.

Szokásos felszereltségünk volt a székre rakott kannák, az asztalunk, két szék (kiegészítve egy horgász-székkel), autó, sátor. Délelőtt még árnyékos, aztán délután befordul a napocska és nem annyira kellemes. Ráadásul az idén elég sok rovar is volt, reggel még bögölyök (böglyök?) is bepróbálkoztak, és szinte egész nap egy rovarfelhőben ültünk, ami az erdőből áramlott a szél szárnyán az útra. Éppen nem volt zavaró, de annyira nem volt vicces.

Végülis 408 induló volt, amelyből 170 hosszútávos volt. Mindkét szám rekordnak számít. Jellemzően volt egy hullám dél után, amikor ültem a kanna előtt a horgásszéken és csak a kulacsokat láttam. Idén nem hoztunk tölcsért, se műanyag csövet, pedig jó szolgálatot tett volna, mivel csak egy-egy csapos kannánk volt, így az áttöltéseknél bizony volt veszteség. No, majd jövőre ezt is jobban csináljuk. A víz mennyisége végülis pont elég volt (persze izotóniás italból semennyi sem lett volna elég, de hát korlátozott mennyiség állt rendelkezésünkre). Jövőre a kannák mennyiségét is növelni kell, elsősorban ezekre a párszor használható összehajtogatós kannákra gondolva, mert ezekből a hagyományos műanyag kannákból nem tudunk eleget fuvarozni.

A ponton a szokásos módon zajlott az élet, jöttek ismerős arcok, voltak, akik simán pörgettek és voltak, akik nagyon szenvedtek. Én minden teljesítő előtt emelem kalapom, hiszen 130 kilométer 2000 méter szinttel komoly teljesítmény, nem egy síkvidéki tekerés, sokkal több annál. Anno még lehet, hogy én is bevállaltam volna egy ilyen távot, mára már túlzottan elkényelmesedtem és ellustultam, aligha tudnám ezt végigcsinálni, ami az én szememben emeli minden teljesítő érdemét. Nem mindennapi teljesítmény lenyomni a távot ilyen extrém időjárási körülmények között. Jól mutatja az igénybevételt, hogy a beszámolókban többen említik a hatalmas folyadékbevitelt.

Délután két óra után aztán hirtelen snitt, elfogyott a tömeg. Alig jönnek néhányan, ők már a végjátékban sokat pihennek, de ők sem adják fel. Három órakor akár zárhatnánk is, de megvárjuk a seprűt.

Háromnegyed négykor tűnik fel Zsolti a kanyarban, nyomja neki komolyan. Utána jön Karesz és Balázs, ők is rendben vannak mentálisan, ami itt többet jelenthet, mint a puszta fizikai erőnlét. Kicsit megpihennek, aztán rongyolnak tovább. Öt perc alatt lebontjuk az EP-t és mi is húzunk haza.

Bakonybélben bedobjuk a kulcsot az udvarra, irány a cukrászda. Kicsit besütizünk, messze még a vacsora, kávé – ez nagyon jól esik, aztán nyomjuk a gázt megint. Nomadéknál megállunk, hogy minden rendben van-e, érdekes, a másik oldalon vannak, a kocsmából kidobták őket, mert nem fogyasztottak eleget (igaz, de négyszáz ember fordult volna meg a kocsmában, ígyhát azok sem fogyasztottak ott), érdekes ez a kapitalista szemlélet. Mindegy.

Irány Pénzesgyőr, ahol vár már minket az induló, akit hazaszállítunk. Móni lezuhanyozik, én kipakolok, már mehetünk is. Zirc felé, Kádártára megyünk, sikeresen hazaszállítjuk a feladásra kényszerült indulót.

Innen már nem sok volt bejutni a célba, ahol dolgozott a csapat, napközben voltak izgalmak, elromlott bringák, napszúrásos célbaérők, sokminden.

A tavalyihoz az idén egészen jól tudtuk menedzselni az utolsókat, persze ehhez az is kellett, hogy látszódjon: kért Bringabandás úriember zárja a sort nagy biztonsággal. Kőrishegytől még volt mögötte valaki, de őt Csokiék hozták le Vinyéről, Bakonybélen áthaladtak rendben, úgyhogy őket örömmel fogadtuk a célban.

Ezután már csak a seprűcsapat volt, felmarkolva a pizzákat eléjük mentünk Vinyére, éppen megálltunk, amikor jöttek. Ők a helyszínen kapták meg az okleveleket.

Szerintem nekik sem volt túl nagy gond, hogy nem kellett tovább botorkálniuk az utolsó, sötét, unalmas, lélekölő szakaszon. Feldobtuk a bringákat a tetőre és fél óra múlva már Pénzesgyőrben csámcsogtunk a pizzákon.

Vacsora után elemeztük a nap eseményeit, majd éjjel kettő magasságában sikerült is nyugovóra térni.

A történeti hűség kedvéért álljon itt a statisztika, a csupasz számok, ami mögött annyi sok élmény, küzdelem, fájdalom és részünkről munka állt.

GÁZLÓ 130:

Indult: 170 fő
Teljesített: 154 fő (90-re áttért 4 fő. Feladta 7 fő.) az alábbi bontásban:

  • először teljesített 68 fő,
  • másodszor 39,
  • harmadszor 28,
  • negyedszer 6,
  • ötödször 5,
  • hatodszor 5 fő
  • hetedszer 2 fő
  • nyolcadszor 1 fő,
  • kilencedszer 4 fő,
  • tizedszer 0 fő,
  • tizenegyedszer 1 fő, aki eddig minden Gázlón itt volt: Kajtár Bence

Női indulók: 10 fő (mindenki teljesített, 5 először, 1, másodszor, 1 harmadszor, 1 negyedszer)
Pályacsúcs (nem új):            5 óra 19 perc, Szóka Attila, Veszprém (2003)
Idei leggyorsabb 5 óra 26 perc

GÁZLÓ 90:

Indult: 239 fő
Teljesített: 234 fő (130-ról áttért 4 fő, feladta 5 fő) az alábbi bontásban:

  • először teljesített 143 áttért,
  • másodszor 38 fő
  • harmadszor 26 fő
  • negyedszer 10 fő
  • ötödször 5 fő,
  • hatodszor 7 fő
  • hetedszer 2 fő
  • nyolcadszor 1 fő
  • kilencedszer 2 fő,

Női indulók: 32 fő (1 feladta, 24 először, 5 másodszor: 2 negyedszer, 1 hatodszor teljesített)
Pályacsúcs (nem új): 3 óra 25 perc, Zsandár Péter, Veszprém (2001)
Idei leggyorsabb 3 óra 54 perc

Tehát az összesen 409 indulóból 393 teljesítette valamelyik távot.

Bővebb információk : http://www.gazlo.hu

Befejezésül egy kép a 2008-as szervezőkről (hiányzik schat és soma, akik előző este hazamentek):

Gázló TT 2008 – élménybeszámoló” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Mi történt 2008-ban? 2. rész | AZso.hu 2.0

Hozzászólások lezárva.