A Válság meg én…

… csupa nagybetűvel is lehetne VÁLSÁG, és csupa icipici betűvel az én…

Szóval, mivel ez az én blogom, senkit se tévesszen meg, hogy ez az én magánvéleményem. Az általam alkalmazott szabályok és megélt tapasztalatok alapján írok ide bármit is, tehát ez nem feltétlenül alkalmazható általánosan. Az is lehet, hogy bizonyos irányokból nézve butaság. Ez van, ennyire futja a víztoronyból

Lássuk tehát, hogy én hogyan próbálok meg reagálni erre a világgazdasági válságra.A válság története az egy hosszú, tanulságos történet, melyet én nem nagyon akarok itt kifejteni, mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem vagyunk még túl rajta sem, szóval még maximum csak egy korai, elhamarkodott és amatőr “elemzésre” futná.

A lényeg az, hogy a pénzpiaci válság átcsapott a reálgazdaságba. A cégek nem kapnak hitelt a fejlesztéseikre, amelynek következtében  nemhogy nem fejlődnek, de visszaesést élnek meg, ekkor munkaerőt rúgnak ki, amely által tényleg csökken a terméles, de csökken a fogyasztás is és így gyűrűzik tovább és tovább.

Először a legérzékenyebb rétegek esnek ki, aztán ha nem sikerül útját állni, eléri a társadalom szélesebb rétegeit is. Ezt persze egyik állam, szervezet nem engedheti, úgyhogy abban  egységes a világ közvéleménye, hogy útját kell állni a rendszer összeomlásának, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.  Ez nagyon szép és jó ötlet, sok sikert kívánok magunknak a megvalósításhoz!

Mit tehetek én a válság enyhítésére? Miért kellene bármit is tennem? Ki vagyok én egyáltalán a nagy gépezetben?

Nos, az utolsó senki vagyok, aki a körülményekhez képest nem élek rosszul. Relatív kevés hitelállománnyal, tisztes állással rendelkező állampolgárként azért vannak lehetőségeim, ötleteim.

Az egyik legfontosabb problémám (és ez nem feltétlenül függ össze a válsággal) a kiadások megfelelő szinten tartása és korrekt követése, utólagos elemzése, előzetes tervezése. Erre nyilvánvalóan a kockás papír a legjobb megoldás, de nézzünk erre valamilyen korszerűbb megoldást.

Az én ötletem a következő. 2009. február 1-január 29-től valamennyi bevételemet és kiadásomat rögzítem egy korszerű és hatékony eszközzel. A rögzítés kezdeti (1-2-3?) hónapos időszaka után következik a vizsgálat, amely kiterjed arra, hogy melyek a kirívó, szokatlanul magas ill. a hasztalan, szükségtelen tételek a kiadási oldalon, illetve arra is, hogy  mely tételek azok, amelyeket nem lehet csökkenteni. A vizsgálatnak a konzekvenciák levonásával kell járnia, ill. megfelelő cselekvési program, új fogyasztási elvek meghatározásával.

Az eszköz neve: iPhone. 🙂

Az alkalmazás, amellyel a rögzítés és az elemzés megtörténik, a rendkívül fantáziadús “Budget” elnevezésű program, a Deskespace nevű szoftvercégtől,  amely 1.59 euróért letölthető az App Store-ból.

A program segít abban, hogy nyomonkövessem kiadásaimat és bevételeimet (bár az nem egy bonyolult művelet), és tartani tudjam magam a budget-hez.

Az alábbi funkciókat tartalmazza (fordítás):

  • egyszerű tranzakció-bevitel (aki ismeri az iPhone adatbeviteli körülményeit, annak ezt aligha kell ragoznom)
  • tranzakciók megosztása több iPhone között
  • heti, kétheti, havi, havi kettő budgeting
  • budget rollover és budget transfer
  • ismétlődő kiadások és bevételek beállítási lehetősége
  • adatexport CSV-ben (Excelben továbbelemezhető)
  • adatmentés és helyreállítás
  • jelszavas védelem (naná, ki szeretné, ha bárki megnézhetné a személyes pénzügyeit)
  • kiadások és a budget összehasonlítása diagramon
  • éves kiadás-összehasonlítás
  • kategórizálás és kategóriák testreszabása
  • automatikus pénznem (a regionális beállításokból veszi)
Budget nézet kategóriánként

Budget nézet kategóriánként

A kategóriák testreszabása után (pl. kivettem az ATM-kategóriát, mert nem igazán látom értelmét) következhet a beállítások áttekintése (jelszó beállítása, fordulónap beállítása) és máris mehet az adatok rögzítése. Sima, egyszeres könyvelés ez, kiadások szemben a bevételekkel, megbolondítva némi budgetinggel…

Jelenleg úgy tervezem, hogy legkorábban egy negyedév múlva lesz értelme jelentős következtetéseket levonni, persze ezt egy hónap múlva meglátjuk. Mindenesetre egyetlen egy dolgot kell nagyon erősen csinálni, minden adatot rögzíteni. Ez igényel némi plusz munkát (pl. a bevásárlásoknál külön kategóriába rendezem az ételt és a vegyi árut), de reményeim szerint megéri a fáradtságot és néhány hónap elteltével beazonosíthatóak lesznek azok a pontok, amelyeken változtatni kell annak érdekében, hogy racionalizáljuk a személyes költségvetést.

Én ezzel, vagyis a költségeim radikális vizsgálatával teszek a gazdasági válság ellen. Így csökkentem a pazarlást, így próbálok pénzt spórolni azzal, hogy a beszerzések előtt el tudom dönteni, hogy belefér-e a költségvetésbe a vágyam, vagy nem. Persze, lehetnek váratlan költségek, de erre is jó a költségek nyomonkövetése, egyrészt a jövőben azt is látom, illetve a terveim szerint a költségek csökkentése miatt kialakuló megtakarításokkal ezek könnyebben áthidalhatóvá válnak.

Szerintem folytatása következik…

A Válság meg én…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én már hónapok óta önkéntes visszafogást gyakorolok 🙂 – Igaz a karácsony kicsit elszállt, de nem jobban, mint máskor :DD
    Sőt az összeírást már tavaly is bevezettem, igaz az egyszerű papír alapon. Régebben excell-ben csináltam. Mondjuk én így is elég jól tudom, hogy mire megy el úgym. feleslegesen pénz 🙂

    Sok sikert a high-tech változathoz!

  2. Nem tudsz egy ilyen programot online, akár free, akár nem, de semmiképp sem valamilyen telepített verzióban?
    Le akarom cserélni az excelemet, de nem tudok mire váltani.

  3. Sajnálom, nem tudok. Ez egy elég jó üzlet, nem hinném, hogy ingyen találsz használhatót…

Hozzászólások lezárva.