Boszniai benyomások #1

Tavalyi történet, de még nem írtam róla semmit, pedig igazán érdemes lenne. Szóval!

Munkahelyemen hagyomány, hogy nyár elején van egy négynapos csapatépítő tréning-jellegű utazás, azonban csak a csapatépítés pozitív elemeit veszik át (közös utazás, kajálás, bulizás, értelmes programok), míg az értelmetleneket (ki vagyok én jellegű mítingek, viccesnek szánt vetélkedő, akadályverseny, stb.) kihagyják, hogy tartsák meg jó szokásukat!

Szarajevó

Szarajevó

Így aztán amikor 2007 októberében három sales kolléga úgy tért vissza egy hivatalos útról Bosznia-Hercegovinából, hogy napokig mesélték az élményeiket, el is döntötték akiknek ez a dolguk, hogy oda megyünk nyáron csapatépíteni. Így is lett.

Következzék a bevezető és az első nap élményei!

Nos, tekintsünk el a kronológiai élménybeszámolótól, mert túl régen volt már ahhoz. Hadd számoljak be inkább a benyomásokról, az élményekről.

Horvátországban értek az első benyomások, ahol legutóbb valamikor 1996-97 környékén jártam Eszéken, ami akkor frissen szabadult meg a pusztítástól, ami a függetlenségének az ára volt. Akkoriban az út mellett csak szétlőtt házak voltak, végig kifeszített szalag jelezte, hogy az útról lelépni veszélyes az aknák miatt. A szántóföldön húzódó távvezeték oszlopai apokaliptikus látványt nyújtva derékban törtek el. Akkoriban olyan volt az ország, mint a filmekben egy háború utáni, szegény, elhagyott vidék. Mára ez megváltozott. Ahogy haladtunk a falvakon át, szinte csak elvétve láttunk elhanyagolt házat. Az egyik sarkon pedig OTP bankfiók kacsintott ránk…

Horvátországon relatív gyorsan keresztülvágtunk és beléptünk Bosznia-Hercegovinába. Slavonski Camac-nál értük el a Szávát, ott a beléptünk az országba, egészen pontosan a Föderációba, majd nem sokkal később már a Republika Srpska területén vezetett utunk. Zavaros egy kicsit? Igen. Hogy is van ez egészen pontosan?

Idézet a Wikipédiából:

Az ország mai alkotmányos berendezkedését a háborút lezáró daytoni békeszerződés (1995) határozza meg. Bosznia-Hercegovina két entitásból áll, az ország területének 51%-át kitevő Bosznia-Hercegovinai Föderációból (Federacija Bosne i Hercegovine/Федерација Босне и Херцеговине – elterjedtebb nevén bosnyák-horvát föderáció), amely bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll, és a közigazgatásilag egységes Szerb Köztársaságból (Република Српска / Republika Srpska). (A két entitás között megosztott Brčko város és környéke Brčkói körzet néven tulajdonképpen közvetlen szövetségi igazgatás alatt áll). Mind a bosznia-hercegovinai államnak, mind az entitásoknak a fővárosa Szarajevó, bár a Szerb Köztársaság kormányzati központja a gyakorlatban Banja Luka. A daytoni béke óta az ország nemzetközi ellenőrzés alatt áll, a hatalom az ENSZ-főképviselő (High Representative; magyarul főképviselőként is fordítják) kezében összpontosul.

Még gyorsan egy további adalék a közigazgatási felosztáshoz:

A Bosznia-Hercegovinai Föderáció 10 kantonból áll. A kantonok horvátok által használt, félhivatalos megnevezése a “županija” azaz megye.

  • Una-Sana (Unsko-sanski kanton)
  • Posavina (Posavski kanton/Posavska županija)
  • Tuzla (Tuzlanski kanton)
  • Zenica-Doboj (Zeničko-dobojski kanton)
  • Boszniai Drina-mente (Bosansko-podrinjski kanton)
  • Közép-Bosznia(Srednjobosanski kanton/Srednjobosanskaupanija)
  • Hercegovina-Neretvai Kanton (Hercegovačko-neretvanski kanton/Hercegovačko-neretvanska županija)
  • Nyugat-Hercegovinai Kanton (Zapadno-hercegovački kanton/Zapadno-hercegovačka županija)
  • Szarajevó (Sarajevski kanton)
  • 10. Kanton/Livno/Hercegboszna (10. kanton/Hercegbosanska županija/Livanjski kanton/Zapadnobosanski kanton)

A Boszniai Szerb Köztársaság a következő öt régióra oszlik:

  • Banja Luka
  • Doboj
  • Bijeljina
  • Sarajevsko-romanijska regija
  • Trebinje

Fentiekből is látszik, hogy Bosznia-Hercegovina egy vérrel rajzolt és verítékkel fenntartott közigazgatási rendszerű ország, ahol nem múlt el nyomtalanul a polgárháború. Hogy is múlhatott volna? Egyfajta érdekes, bizarr dolog lehetett ez a háború (gondolom tíz-húsz év múlva majd lehet róla komoly könyveket olvasni), amikor 50 éve tartó balkáni keveréket egyszercsak felváltotta a szerb, a horvát és a bosnyák öntudat. Amikor a vegyesházasságokban élő, abból született “jugoszlávoknak” el kellett döntenie, hogy melyik nemzetiséghez tartozik.

Elhagyott házak az út mentén

Elhagyott házak az út mentén

Az egykori Jugoszlávia területén ez különböző forgatókönyvek szerint zajlott. Szlovénia homogén volt és fájdalommentesen távozott az államszövetségből. Horvátország már nem volt ilyen sima ügy, területi vitái voltak Szerbiával és a szerbekkel. Boszniában pedig az addig vidám, mediterrán keveredésnek a második világháború utáni (eddig) legvéresebb belviszálya alakult ki néhány hónap alatt. A háború majdnem 4 évig tartott, 278 000 halálos áldozata volt, 1 325 000 otthonából elmenekülővel.

Mind a mai napig külföldiek irányítják, terelgetik az országot. A polgárháború, a velejáró szisztematikus etnikai tisztogatások, az otthonukat elhagyó menekültek miatt az ország majdnem eljutott abba a stációba, hogy Republika Srpska fájdalommentesen csatlakozhatott volna Szerbiához, a horvátok által lakott területek Horvátországhoz és a maradékból egy Bosznia nevű államot hozhattak volna létre, amelynek területe azonban inkább egy lyukakkal szabdalt sajthoz hasonlított volna. Ez a feldarabolódás gazdaságilag és etnikailag is újabb katasztrófához vezetett volna, a nagyhatalmak ezért konzerválták a meglévő területen az államigazgatást.

Utunk az E73-as úton vezetett Szarajevo felé, nagyrészt egy folyóvölgyben, ahol a hegyoldalban szinte folyamatosan szétlőtt, kiégett, elhagyott házakat lehetett látni. Ezek 13 évvel a háború után már nem annyira sokkoló, inább megdöbbentő látványt nyújtanak (amennyiben a sokkoló jelzőt tekintjük erősebbnek). Megdöbbentő, hogy hatalmas házakat hagytak el családok (általában háromszintes, többgenerációs házakban élnek arrafelé) és a mai napig nem tértek vissza. Valószínüleg nem is fognak soha.

Aztán magunk mögött hagytuk a szerb fennhatóságú területeket és megérkeztünk a föderációba. Itt a hegyeken átkelés után egy nagyváros látványával ismerkedtünk, amely a  Bosna folyó túlpartján elterülő Zenica város volt, egy ronda, sérült paneltornyokkal, valami hatalmas ipari üzemmel – borzalmasan nézett ki, íme.

A föderációban főleg bosnyákok élnek, úgyhogy megjelentek a kifogástalan állapotban lévő mecsetek és minaretek, úgy tudom, ezeket újították fel elsőnek (arab támogatásokból).  Több romos várost láttunk fehéren meredő minaretekkel, látszik, hogy a hitélet nagyon fontos.

Elmentünk Visoko mellett, a Nap piramisának vélt majdnem szabályos, piramis alakú hegy mellett, majd a rövid autópálya-szakasz végén megérkeztünk Szarajevóba. Hogy a péntek esti csúcs miatt, vagy az út csekély áteresztőképessége miatt araszoltunk a város határában, azt nem tudom, de  az elénk táruló város látványa kapcsán eléggé vegyes érzelmekkel küszködtünk. Egyrészt látszott a hegyek ölében fekvő város, amelynek felénk eső végén valami hihetetlen kusza, nyilván direkt eltérő magasságú házakból álló panelnegyed terület el. A mögöttük lévő dombok előtt/mögött (?) volt az igazi város, az óváros.

A város maga egyébként etnikai szempontból nagyjából egységes (bár ez is relatív és mondjuk magyar szemmel nézve ezt sületlenség lenne így kijelenteni), leszámítva, hogy egyik fele/része a Srpska-hoz tartozik, vagyis szerb fennhatóságú. Határok éppen nincsenek, de a határvonal mentén láttunk járőröző rendőröket, akik elég marconák voltak. Nem éreztem kellemesen magam. Tehát a nemzetiségek elkülönülnek.

Szarajevóban csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Z., akinek élettörténete jól mutatja ennek az országnak a múltbéli és jövőbéli sokszínűségét és abszurditását. Z. már nem fiatal, anno a Vajdaságban született, majd (gondolom, jócskán hányattatott életút után) kötött ki Szarajevóban. Dolgozott állítólag az ottani magyar nagykövetségen is (ha volt ilyen egyáltalán). Ötvenes évei elejére döntött úgy, hogy családot alapít, egy szerb nővel állt össze (nem házasodtak össze), két gyermekét római katolikus templomban keresztelte meg és Szarajevóban él (alighanem a szerb negyedben).

Abszurd, nem? Leginkább az az abszurd ebben, hogy ez számít. Mert egyik ember származásának vagy a vallásának sem lenne szabad megkülönböztetnie egyik embert a másiktól. Itt azonban mindkettőről volt szó. A keresztény horvátok, az ortodox szerbek  és a muzulmán bosnyákok. Mindenki mindenki ellen. Borzalom.

A parlament szétlőtt épülete egy amerikai Apache helikopterrel

Akárcsak ez a kép. A város évekig blokád alatt állt a szerbek által, mert a fekvése miatt ez volt a legegyszerűbb és legkönyörtelenebb módja annak, hogy megtörjék a lakosságot. A linkre kattintva el lehet jutni egy képhez, amely elég jól ábrázolja a város helyzetét és drámáját.

Ahogy beértünk a városba, a modern negyedeken keresztül vezetett utunk, amelyek katasztrófális látványt mutattak. A lakótelepek házain tüzérségi lövedékek robbanásainak nyomai, toldozva-foltozva, ahogy éppen sikerült helyreállítani. Rengeteg szanaszét lőtt ház, romok.

És akkor bevillan egy-egy csilicsáré toronyház, vagy egy sértetlen mecset. Hatalmas kontrasztok. Ez egyébként az egész utunk során megfigyelhető volt, a vallási ingatlanok feltűnően újszerű, jó állapotban voltak.

Szarajevóban a város keleti végében, a Bosna folyó völgye fölé magasodó szirt oldalában lévő Hotel Saraj-ban laktunk. Az látszott, hogy a szálloda szegényes, ám nagyon igyekeztek.  Talán ez a legtalálóbb, legkevésbé sértő kifejezés rá. Sok panaszunk nem volt, és relatív szép kilátás nyílt a városra.

Panoráma a Hotel Saraj-ból

Panoráma a Hotel Sarajból. Nagyítható.

Őszintén szólva, kevés időnk volt Szarajevóra. Ezt én nagyon sajnáltam. Minden szempontból. Egy különleges város a fekvése, a lakóinak a sokszínűsége, az átélt, borzasztó történelme miatt. Szívesen eltöltöttem volna ott néhány napot, hátha sikerült volna egy kicsit jobban megismerni, megérteni.

Ehelyett csak egy délutáni/kora esti városnézés maradt és egy villanás az éjszakából, mert reggel már indultunk is tovább.

Nos, Szarajevó. Zoltán szerint a város úgy épült fel, hogy a hegyen laknak és a völgyben dolgoznak az emberek. Jó taktika.

Az általunk látott keleti városrész és a városmag érdekes helyek. A hegyen olyan helyeken vannak házak, hogy oda felmászni este egy élmény lehet (reggel sem lenne egyszerűbb). Egészen magasra felkúsznak a házak. Sok helyen azonban fehér sírköveket látni, a háború áldozatainak sírhelyeit. A legváratlanabb helyeken, a házak között (gondolom régi parkok helyén, vagy hasonló helyeken) terülnek el ezek a friss temetők, messziről is jól látható mementójaként az ostromnak és az értelmetlen öldöklésnek. A város lakossága a háború során 64%-al csökkent, köszönhetően a 12000 halottnak és a több százezer elmenekülőnek.

Az egyik ilyen temetőben nyugszik Dr. Alija Izetbegovics, a független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője 1992-1996-ig, majd 1996-2000 között a Bosznia-Hercegovina Elnökségének tagja. Sírja az alábbi fotón látható.

Temető

Temető

Szarajevó vegyes képet mutat. Csodálatos fekvése van, hatalmas hegyek veszik körül. Az óváros gyönyörűen rendbe van téve, miközben a lakóövezetek siralmak látványt nyújtanak. A város egyes részei teljesen átlagos képet mutatnak, de majdnem minden utcában találkozni a pusztítás nyomaival. Nyomasztó hely.

Láttuk a Bosna folyó egyik hídjánál azt a helyet, ahol Gavrilo Proncip megölte Ferenc Ferdinándot és ezzel okot adott az első világháború kitörésére. Láttuk a Nemzeti Könyvtár kiégett és félig összedőlt épületét, ahol valamilyen kiállítás zajlott, láttunk koldusokat/kéregetőket a nagy mecsetnél és megismerhettük az iszlám vallás és szokások egy nagyon-nagyon kicsi részét.

Piactér

iactér

Szóval, megnéztük a várost (este vacsora után a szakadó esőben elmentünk egy körre még egyszer), láttunk egy éjszakai szórakozó helyet, nagyon szinvonalas (és drága) volt), de kár, hogy nem jutott több idő rá (egy jó fotómasinával szívesen kóborolnék ott néhány napot egyszer nyáron).

Kollégáim és saját fotóim az alábbiakban tekinthető meg Szarajevóról és az oda vezető útról:

Boszniai benyomások #1” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szarajevóban csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Z., akinek élettörténete jól mutatja ennek az országnak a múltbéli és jövőbéli sokszínűségét és abszurditását. Z. már nem fiatal, anno a Vajdaságban született, majd (gondolom, jócskán hányattatott életút után) kötött ki Szarajevóban. Dolgozott állítólag az ottani magyar nagykövetségen is (ha volt ilyen egyáltalán). Ötvenes évei elejére döntött úgy, hogy családot alapít, egy szerb nővel állt össze (nem házasodtak össze), két gyermekét római katolikus templomban keresztelte meg és Szarajevóban él (alighanem a szerb negyedben).

    “Abszurd, nem? Leginkább az az abszurd ebben, hogy ez számít. Mert egyik ember származásának vagy a vallásának sem lenne szabad megkülönböztetnie egyik embert a másiktól. Itt azonban mindkettőről volt szó. A keresztény horvátok, az ortodox szerbek és a muzulmán bosnyákok. Mindenki mindenki ellen. Borzalom.”

    Jo iras, meg akarlak nyugtatni hogy nem abszurd es nem borzalom az eset amirol irsz. Kulombozunk, mindenki mindenki mastol. Ha a politikusok a mult szazad folyaman nem igyekeztek volna eltussolni ezeket a kulombsegeket sok verengzest megsporolt volna a vilag.

Hozzászólások lezárva.