Ha már Keszthelyen jártunk, adta magát, hogy elmenjünk a Balaton-felvidék egyik különleges építészeti emléke, az egregyi Szent-Magdolna templomhoz.
A templom körül korunkban egy temető található, míg Egregy ma Hévíz egyik városrésze.
Építésének ideje nem ismert, de úgy gondolják, hogy első írásbeli említése (1341) előtt épült, valamikor a XIII. század első felében. Az építmény a környéken található homokkőből épült. Hármas tagolású, hosszúkás alaprajzú, apszis, hajó, torony, amelyet nyolcszögletű, ún. csűrlős sisak fed le.
1731-ben a román stílusú templomot barokká alakították, többször renoválták, legutóbb 1964-65-ben, amikor korhű bútorokkal látták el, így az egyik legautentikusabb Árpád-kori falusi kistemplomot kialakítva.
A GPS gond nélkül odavezet, a szőlőhegyen át. Parkolási lehetőség nincs. Ottjártunkkor nyitva volt, be lehetett menni.
Az összes kép megtekinthető alább:
Visszajelzés: Hazajáró | Egregyi Szent-Magdolna templom
Semmi extra a hely, de valami nagyon finom aurája van a térnek, a templom környezetének. Sok évszázad elszaladt a falak fölött, de a kövek esetleges megmunkálása, a szinte teljesen lekopott falfesték azt az érzetet kelt, mintha tegnap még itt kopácsoltak volna a mesterek. Pedig sokadik leszármazottjuknak is csak a haló porai vannak a falak körül…
Semmi extra, végülis csak egy majd’ 700 éves templom. Sajnos a fényviszonyok nem tették lehetővé, hogy megfelelő fényképanyaggal ábrázoljam a “hely szellemét”…