Ilyen van? Graffiti-eltávolítás Budapesten!

Pénteken a Mókusban ebédeltünk (siralmas volt), már odafelé is láttuk, hogy két autóval két ember dolgozik az Árpád-híd aluljárójának falfestményeinek eltávolításán, illetve egészen pontosan akkor pihentek, visszafelé készültek az alábbi fényképek.
Lehet, hogy hétfőn csinálok még néhány képet róla (ha arra megyünk), mindenesetre megdöbbentem, hogy ilyennel találkoztam. Őszintén szólva nem tartom a graffiti művészetet rossznak, de csak azt a fajtáját, amelyik a helyén van. A graffiti helye a lerobbant, elhagyott házakon, falakon van, ahová az ember szinte úgy megy, mint egy kiállításra, megbecsülve a falfestés igazi művészeit. A működő közösségi terek, a lakott épületek graffitivel való elcsúfítása szerintem határozottan elítélendő és büntetendő. Talán a legmerészebb, amit én még engednék, a lepukkant vasúti kocsik telepingálása, de azt is csak valamilyen koncepció alapján és meghagyva funkciójukat (pl. az ablakon kilássak).

Sajnos nem találtam az eltávolító csapatra a neten, de sajnos szélmalomharcot folytatnak. Lehet, hogy már hétfőn össze lesz firkálva az aluljáró.