Korábban már írtam érdekes helyekről, mint a Berkeley Pit, vagy Centralia, vagy az elhagyott autópálya, következzék most egy írás egy hasonlóan érdekes helyről!

Ez a helyszín lényegesen közelebb van hozzánk, úgyhogy akár személyesen is meglátogatható – nem mondom, hogy nem jutott eszembe. Úgy is mondhatnám, hogy akár fel is kerülhetne a bakancslistámra, hogy személyesen lássam.

Szóval, következzék egy rövid összefoglaló Erto és Casso falvakról, történetükről: múltjukról és jelenükről!

Olaszországban járunk, 130 kilométerre északnyugatra Trieszttől. A hegyes vidéken épült meg 1957 és 1959 között Európa, de akkoriban a világ egyik legnagyobb völgyzáró gátja. 262 méter magassága tekintélyt parancsoló. Gondoljunk csak bele, egy 10 emeletes panelház olyan 30-35 méter magas – olyan 70-80 emeletes háznak felel meg. Távolról nem tűnik nagynak, de hatalmas építmény. Érdemes figyelni a számokra ebben a cikkben, mert döbbenetes mennyiségekkel találkozhatunk és ez nem elírás!

Bár már az építése során is több jel utalt arra, hogy a Toc-hegy (Monte Toc) instabil, folytatták az építkezést. A gátrendszer elkészülte után, 1960. november 4-én, amikor tározórendszer feltöltése során  a vízszint a tervezett 262 méteres helyett még csak 190 méternél járt, 800 000 köbméter föld omlott a tározóba. Ekkor lejjebb engedték a vizet és egy kiegészítő gátat építették, hogy az esetleges további földcsuszamlás esetén is használható legyen a tározórendszer.

1962 áprilisában és májusában, amikor 215 méteres szinten állt a víz, Erto és Casso lakói több földrengésről számoltak be, amelyet a hatóságok elbagatellizáltak. 1962. júliusában a mérnökök által végzett tesztek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egy  lehetséges földcsuszamlás 20 méteres hullámot eredményezhet. Ezért úgy döntöttek, a maximális vízszintet a gát teteje alatt 25 méterrel maximalizálják.

1963 nyarán feltöltötték a tározót. A földcsuszamlások folyamatosak voltak. Szeptember 15-én az egész hegy 22 centit csúszott lejjebb, ekkor döntöttek a 240 méteres szintről, hogy megálljon a csúszás, azonban októberre 1 métert csúszott a hegyoldal lefelé naponta.

1963. október 9-én már nyilvánvaló volt, hogy a földcsuszamlás bármikor bekövetkezhet. Mivel a hatóságok és a gát üzemeltetői miatt szerint nem fenyegetett semmilyen veszély, nem értesítették a lakosságot. A gát mérnökei pedig a gát tetején gyülekeztek, hogy megtekintsék a látványosságot.

22:39-kor bekövetkezett a földcsuszamlás. 45 másodperc alatt 260 millió köbméter föld, szikla, fa, növényzet csúszott a tározóba 110 kilométer /órás sebességgel. Feltöltötte a tározót, és a benne lévő 50 millió köbméter vizet szinte kinyomta a helyéről a gát felett egy 250 méter magas hullám formájában.

A következmények katasztrofálisak voltak. A hatalmas hullám egy hatvan méter mély és nyolcvan méter átmérőjű krátert vájt Langarone város helyén a földbe és elmosta Langarone-t, Pirago-t, Rivalta-t, Villanova-t és Faé-t a Piave folyó völgyében. Nem jártak sokkal jobban a tározó-menti települések sem, Erto és Casso, ill. Codigasso szintén jelentős károkat szenvedett.

Az áldozatok számát 1900 és 2500 közöttire becsülik, 350 családnak valamennyi tagja meghalt.

A gát maga sértetlen maradt, csak a felső néhány métere sérült meg, ahogy átcsapott felette a víz.

A szerencsétlenség után hosszas vizsgálatok következtek, de végül nem kötelezték a gátat építő céget semmilyen kártérítésre. Az olasz állam építette újra az elmosott városokat és a túlélőknek támogatást nyújtottak vállalkozásaik újraindításához.

A gátrendszert átépítették, hogy a gát felett maradt tó állandó szinten álljon, a gátat karban tartják és 2002 látogatható. A korábbi tározó helyén a belecsúszott föld található, nincs terv arra, hogy valaha is újra üzembe helyeznék a tározórendszert.

Ez, vagyis a Vajont-gát katasztrófája volt az egyik legnagyobb ipari katasztrófa Európában. Az UNESCO 2008-ban a világ öt legtanulságosabb esetévé nyilvánította, amelyet mérnökök és geológusok hibái okoztak.

Aki ennél több információra vágyik, vagy vizuális típus, ajánlom figyelmébe az alábbi videót, amely az eseményt dolgozza fel.

Erto és Casso, a két kis falu a tározó felett, szintén nem járt túl jól.

A 341 lakosú Erto-t már a nyolcadik század óta említik írások. Szemben a 35 lakosú Cassoval, ahol a ladin nyelv ertano-nak nevezett dialektusát beszélték, Erto-ban bellunese nyelven beszéltek anno.

A földcsuszamlás után 3 napon belül a falvak teljes lakosságát kitelepítették és a környező falvakban, illetve a túlélőknek épített Vajont városában telepedtek le. Néhány évvel a katasztrófa után azonban a tiltás ellenére visszatértek az emberek az ingatlanjaikba és azóta is próbálnak ott megélni.

Festői.