Már tegnap akartam, de nem is értem rá, másrészt mégiscsak kellemetlen, hogy ilyenekről kell írni egy blogban… Elbírja, de mondjuk úgy, hogy “kívül esik a komfortzónán”…

Akkor vágjunk bele.

Minden reggel találkozok egy ostoba vénasszonnyal az Alkotás utcán (teljesen korrekt, pc jelzők, ostoba és vén, tényleg). Háromnegyed hétkor jön egy leharcolt kutyával, amire három háznyi távon belül jön rá a szükség. Ekkor az öregasszony megáll, a kutya odahugyozik a járda mértani közepére, néhány tíz méterrel arrébb pedig folytatódik az ürítés és a széklet is megvan (amit általában bezacskózik a vénasszony, kivéve, ha a kutyának gyomorrontása van, mert akkor az (is) ott marad a járda kellős közepén). Ez a kép a ma reggeli állapot:

A képen látszik, hogy a dög valószínűleg a tegnapi mintájának a szagára engedte el a záróizmait. Összehasonlítva, a tegnapi sokkal jobban kirajzolta a kutyus két lábát, a mai adag sokkal nagyobb volt, ezért három kis patak indult a járda széle felé (ergo tegnap kellett volna lefotózni, az olyan volt, mint az atomvillanás után a falra exponált emberalakok… – én kérek elnézést!)…

Hogy nehogy bárki megvádoljon azzal, hogy kontextusból kiragadott helyzetről van szó, lefotóztam a járdát is teljes szélességében, íme:

Legközelebb találkozok velük, lefotózom őket. Vajon a Közterület Felügyelet foglalkozik az ilyen problémákkal? Vagy a KÖJÁL? Nagyon idegesítő. Az Alkotás utca egyébként egy ilyen vidék, reggelente több ház előtt is akadálypályára van hugyozva a járda. Nem azt mondom, hogy a járda mellé hugyoztatás jó megoldás, mert én is jártam már úgy, hogy későn vettem észre a kocsiból kiszállva az aknákat, de azért mégsem a járda közepére kellene csurgatni, nem? (Főleg ha kicsúszik a hasmarsch is közben, amit aligha lehet bezacskózni…)

***

Más. Vajon mit érdemel az az ember, aki cigányzenének titulálja Lindsey Stirling (egyébként nyilván inkább populáris, mint magaskulturális) munkásságát?

Ennyi.