Ezúttal az igazi. Felejtsd el. Egy csillag. Kerüld el!

A bejáratnál, ahogy elindulunk az első kaputorony felé, előbukkan a csirke-kerítés. A korábbi sétány közepén egy Toitoi (egy mobilvécé, ami lecserélte a terméke nevévé vált nevét valami szarra). Belegondolni is rossz, hogy egy melós éppen kábelt fektet abban a műanyag-budiban a nyári melegben, miközben a turisták besétálnak a várban. Szép.

A bejáratnál megvesszük a jegyet, utána kapunk egy 30 másodperces idegenvezetést egy embertől. Ennyi az egész.

• Kazamaták?
• Érdeklődjenek az információban!

OK. Az információban a hölgy olyan állapotban van, mintha kiégett volna a munkájától – kétszer. Láthatóan teljesen zavarban van, egy összefirkált lapot nézeget, ahogy magyarázza, hogy nincs hely, de igazából fogalma sincs, hogy van-e hely, de sokan vannak (alig van valaki). Egy félmondat elhangzik osztálykiránduló diákokról (később láttuk őket, szorgalmasan szidalmaztuk a kurva anyját annak, aki idehozta őket szombaton), de a hölgy teljesen el van veszve. Igazából kérdezhetnénk őt a holnapi időjárásról, a válasz arra is jó lenne…

OK, megpróbáljuk később.

Megnézünk egy hitvány fegyverkiállítást a Dobó-bástya mélyén (még szerencse, hogy felfelé volt lift), utána irány a különfizetős Panoptikum, ami éppen beázik (ez az eső egy nyavalyás liberális szar, akkor esik, amikor akar és megtalálja a lyukat a rossz szigetelésen, na!).

Az ajándékboltban  otthagyunk hatezret (egyéni szocprobléma). Még egy próba az információban – a hölgy küzd a határaival, egy üres papírt forgat a kezében, csapdába esett, lövése sincs. Én még ilyet nem láttam.

Jó, akkor fegyverbemutató, tele iskolással. Egy rövid szablya-magyarázat, egy lövés a szakállas puskával. Se hangosítás, se semmi. Ennyire futja kétmilliárdból. Elmehetnének megnézni a boldogkői bemutatót és tanulhatnának belőle.

Utána irány az ebéd, az 1552 nevű étterembe, ahol a boxok már kicsi kopottak, de az étel jó. Ugyan a pincérek a fizetés elől megpróbáltak elbújni, de végül sikerült fizetnünk nagy nehezen.

Még egy próba a kazamaták-úrnőjével, már oda sem megyek, mert a gyerek majdnem sír, hogy nem jut le, én meg lehet, hogy kikapom a fülkéjéből és ledobom a bástyáról. Úgyhogy inkább oda sem megyek. Az eredmény nem meglepő, teljesen feleslegen jöttünk ide, nincs kazamata-megtekintés, nem is volt.

Lemegyünk a városba, ahol az egyik kuka éppen kigyulladni készül, valaki nem oltotta el a cigijét. Eloltom egy deci vörösszőlős Vöslauerrel. Mellesleg meglököm a kuka szélére rakott használt pelenkát, hogy a kukában megtalálja helyét. Kultúra.

Ahogy sétálunk az ún. belvárosban, ugyanaz a benyomásom, mint a budai várban, és elég hasonló, mint Sopronban. Üres, lakatlan házak. Sok üzlet bezárt, dübörög a gazdaság.

A minaretbe akartunk felmenni, de mivel majdnem beleszorultam a csigalépcsőbe, inkább visszafordultunk.

Semmi sem sikerült.

A belváros másik felén a térköves maffia (nem) dolgozik, június elején nincs lerakva a térkő, akkor már nem érdemes kapkodni. És tényleg, nem is kapkodnak. Kerülgetjük a tyúkrácsot és a toitoi-vécéket.

Lepukkant vidéki kisváros, ráadásul ez még a jobbak közül való. Fogalmam sincs, mitől kellene elájulni. Nincs mitől. Az egyetlen parkolóban 350 óránként a parkolás szombat délelőtt is?

A vár egy förtelem, igazából nem mutat semmit. Kétmilliárdból nem kálváriát kellett volna építeni, hanem a falakat rendbe tenni, szigetelést csinálni, esetleg a templom falait egy kicsit megemelni, hogy elképzelhető legyen. Turistaszezonra vagy belehúzni, vagy kitakarítani a toi-toi-t, a tyúkrácsot meg a konténereket.

Fantáziátlan, amatőr megvalósítása egy jó ötletnek. Magyarország egyik legnagyobb turistamágnese nem vonz engem, a fizetőképes turistát.

Senkinek sem ajánlom. Összes kép alább.