iGo for iPhone: előremutató frissítés

Ma megjelent az iGo iphone-os verziójára egy frissítés, amely olyan újítást tartalmaz, amely mindenképpen előremutató. De ne szaladjunk előre. Már írtam róla korábban is, hogy egy fullos Európa-térképpel ellátott Navigonom van (44 euróért vettem), illetve egy HU+RO iGO-m. A Navigonnak sokkal kifinomultabb a kezelőfelülete (legalábbis szerintem), vettem hozzá közlekedési információs szolgáltatást (TMC jön az internetről),…

Ültünk a moziban: Másnaposok 2.

Megnéztük az utóbbi évek egyik legeredetibb filmjének a folytatását. Mivel az előző rész is abszolút kedvenc, nem meglepő, hogy ezt a bemutató hetében megnéztük. A filmről röviden csak annyit, hogy akinek tetszett az első, annak jó lesz a második is. Kicsit vadabb, kicsit más, sokkal koncentráltabb és abszolút korhatáros. Ennek kapcsán érdekes volt látni a…

Mi is az a HDR?

Úgy emlékeztem, írtam már ilyet, de úgy látszik, elvesztek a fordításban, úgyhogy röviden vázolom a témát újra! A HDR a “high dynamic range” szavakból összerakott mozaikszó. Jelentése az, hogy a HDR technológiával készült képnek nagyobb a dinamikája, mint a nem azzal készült képeknek (ennek is van neve, LDR). A magas dinamika tartomány azért izgalmas a…

Augmented reality játékos élőben!

Nos, mielőtt még továbbmennénk, a főszereplő engedélyezte a megjelenést, így tehát itt most megtekinthető, hogyan is kell játszani egy AR-irányítású játékkal… De most ki is vezeti az űrhajót? 😉 (Elnézést a gyenge minőségű videóért, de itt a dokumentálás volt a legfőbb cél, úgyhogy az első kezünkbe akadó mobillal beértük, ami egy Nokia E51 volt…)

Hogyan készült a Budapest c. timelapse videó?

Nos, hamarosan felkerül ide is a videó, azonban előtte néhány szót arról, hogy hogyan is készült  a videó. A videókat a helyszíneken egy iPhone4-el készítettem, az alábbi beállításokkal: teljes felbontással 2 másodpercenként készült egy fotó, amelyből 15-t rakott egy másodpercbe a Nexvio Reelmoments alkalmazása realtimeban (tehát nem utólag). Gyors fejszámolás után látszik, hogy ez annyit…