Árvízi adomány #2

Korábban volt már róla szó, hogy átadtuk a kollégák adományaiból vásárolt szivattyút a miskolci tűzoltóknak, akik Felsőzsolcán a legtöbbet dolgoztak az árvíz levonulása után a helyreállítási munkálatokon. Maradt még egy kis pénz, amiből még tudtunk volna ezt-azt venni, úgyhogy újra feltettük a kérdést, hogy mire lenne igazán szükségük. A válasz nem túl sok gondolkodás után…

Felsőzsolca

Tanulságos, érdekes videó Felsőzsolcáról. Azt sugallja, mintha hasonlóképpen jártunk volna, mint anno a New Orleans-iak… Holnap meglátjuk…

Római part – talán mozdul valami?

Súlyos kárt a fővárosban csak a Római part szenvedett, az is a hiányzó gát miatt. Demszky üdvözölte a helyi vállalkozók felajánlását, hogy egy újabb gátat építsenek az állammal és önkormányzattal közösen. Az ugye világos, hogy mindeddig azért nem épült rendes gát a Rómaipart déli részén, miközben sorra többemeletes villák, lakóházak, hotelek és sportcentrumok igen, mert…

Folyóparton árvíz?

A zöldek “kézenfekvő” ötlete, az árterek visszaadása csak kevés esetben valósítható meg, és a Dunán nem is jelentene megoldást. Marad az ártéri erdők kitakarítása, de a legjobb megoldás az lenne, ha árvízveszélyes területekre nem adnának ki építési engedélyeket, véli a szakember.

Ez már annyira morbid…

A hatalmas árvíz kapcsán: A szintén Pest megyei Surányból, amelyet az árvíz miatt nem lehet megközelíteni közúton, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy másfél éves gyereket a budapesti László Kórházba. A kisgyermeket kiszáradás miatt kellett gyorsan kórházba juttatni – mondta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. A szóvivő az esettel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a mentőszolgálat légimentő flottája…