Én, a katasztrófaturista

Ma reggel túrázni indultam, Pesten dél felé a Lánchídig, majd vissza Budán a Tímár utcáig. A pesti oldalon igazából nem tapasztaltam semmi különöset, leszámítva, hogy a Szent István parknál kiesett a joghurtom a hátizsák oldalzsebéből és a hátsó kerék nyakát is szegte. Szépen végigkattogtam (eszeveszett módon kattog a bicajom – vagy a monoblokk, vagy a pedál, nem t’om) a Parlament felé, fotózgattam. Sokan jöttek le a partra fotózni. A budai oldalon csak a Jégverem utcán keresztül lehetett a Lánchíd lábához eljutni, ahol a híd alatti kis átjáróban pontosan meghatározhatatlan mélységű víz hömpölygött. A legtöbben a kerékpárúton dél felé tartók belátták, hogy vissza kell menni egy utcát, egy bicajos azonban, miután megkérdezte tőlünk, hogy jár-e a villamos (válasz: nemrég ment el), elindult a villamossineken. Aztán ahogy befelé botorkált, a bentről hallatszó síncsikorgástól elbizonytalanodott… És ahogy topogott ott, jött is szembe a villamos. Hát, ő nyerte a mai túra elmebajnoksági díját…