Végső visszaszámlálás

Az űrkutatásra és egyéb NASA programokra fordítandó források átcsoportosításával próbálják a NASA vezetői betömni az űrsikló büdzsén keletkezett 17 milliárd dolláros lyukat. Ez lehetővé teszi, hogy még 17 űrsikló startot nézhessünk végig a program 2010-es befejezéséig, beleértve a Hubble esetleges szervizelését is. Ebben az évben csak két start lesz, egy májusban, egy pedig nyár végén valamikor, ezzel kilábalva a Columbia katasztrófa utáni sokkból és befejezve az Endeavour nagyjavítását. Emlékeztetőül, Bush elnök 2004-ben új irányt hirdetett a NASA-nak, 2010-ig be kell fejezni az űrsiklós repüléseket és egy olcsó, többször felhasználható utasszállító eszközt kell kifejleszteni, melynek segítségével 2020-ig vissza kell térni a Holdra és ott űrbázist kell kialakítani a Mars utazás előkészítésére. A Columbia balesete után úgy döntöttek, hogy csak nappali indításokat fognak végrehajtani, hogy elemezhető felvételek készüljenek a szerkezetről és észrevehessék az esetlegesen lehulló darabokat. Ez a tavalyi repülésnél be is jött, viszont emiatt elég szűkösek az űrsikló indítási ablakai: * május 3-22 * július 1-19 * augusztus 28-tól szeptember 14-ig. A tavalyi startnál lehulló darabok forrását elemezve a mérnökök úgy döntöttek, hogy átalakítják az összekötő elemeket, hogy áramvonalasabb legyen. Az új kialakítást márciusban a 119. számú üzemanyagtankon fogják tesztelni, amelyet március 3-án szállítanak át a Lockheed Martin üzeméből a Kennedy Ûrközpontba. A 118-as tank, amelyet az Atlantis fog használni a Columbia utáni harmadik repülésnél, nem viszik Floridába május vége előtt. Az Atlantis és a 118-as tank lesz az esetleges mentőegység, ha valami komoly probléma merülne fel a Discovery repülése során, ha nem lenne más lehetőség, minthogy a Discovery legénysége a Nemzetközi Ûrállomáson húzza meg magát. A 118-as tank relatív kései érkezése miatt a bajba jutott legénységnek elég sokáig kellene várakoznia. A május közepei Discovery start után az Atlantis nem lenne készen csak augusztus 4. környékén. Az űrállomás üzemeltetői szerint az űrállomáson elegendő étel-ital, oxigén állna rendelkezésre, illetve készen állnak egy esetleges tartalékellátmány soronkivüli indítására…. Nem szívbajosak…