A nagyság átka

Ma csúnyán feltúrta a lelkemet a DHL futára. Ugyanis hozott 16 dobozt, amiben számítógépek, monitorok és hasonlók voltak, és úgy gondolta, elég, ha behozza a házba, ledobálja az ajtó mögött és aláíratja a frissen sült helyettesítő recepciósunkkal, hogy átvette. A dobozokban közel két millió forint értékű hardver volt (vagy még talán több is). Mikor lementem, és jeleztem neki, hogy esetleg nem a bejárati kapuban kellene lepakolni, hanem fel kellene hoznia az irodába, annyira felszívta magát, hogy lelépett köszönés nélkül, még a kis kocsiját is ott hagyta. Ígyhát úgy határoztam, hogy ennek következménye lesz. Írok egy szívhez szóló levelet a DHL-nek. Minden nap hoz vagy visz a DHL valamit nekünk, nem kevés pénzért. Ezért cserébe azt kapom, hogy ledobálja az ajtó előtt. Valahogy elszaladt a ló, nem? Vagy túlzás azt kérnem, hogy az irodában szeretném átvenni a számomra küldött árut, nem pedig a bejárati kapunál???