Best of Mikola

Kovács Pisti és a halálkultusz’ – megdöbbentő Mikola-idézetek 2006. március 26. 13:56 “Hiteltelennek tartjuk Mikola István bocsánatkérését, hiszen a fideszes politikus már régóta mondja, és újra meg újra megfogalmazza nagy visszhangot kiváltó gondolatait” – mondta Kuncze Gábor. Szerinte Mikolának most azért kellene bocsánatot kérnie, mert úgy tesz, mintha ez nem a Fidesz programja lenne. Megdöbbentő és meghökkentő Mikola-idézetek! “Csodálkozunk, hogy Mikola István tisztában van az egyéni járulékbefizetések összegével. Mindössze egyetlen bankárról tudok, aki még 1996-ban egy forintos fizetésért végezte a munkáját, igaz később ő is 600 millió forintot keresett a privatizációs díjakból. Az illetőt Járai Zsigmondnak hívják” – reagált Kuncze Gábor Mikola István szavaira, mely szerint minimálbérre bejelentett milliárdos bankárok veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. A pártelnök – “másság felvonulásáról” szóló idézett mellett – több részletet levetített egy Mikola Istvánnal február 23-án Szegeden készült beszélgetésből, ahol Mikola a következőt mondta: “Ha én csúnyán írtam annak idején az iskolában, kaptam egy körmöst, aztán egy óra múlva szépen írtam. Most elviszik pszichiáterhez. Tehát itt elképesztő helyzet van.” “Ha Mikolát gondolkodni tanították volna meg, mindannyian jobban jártunk volna – reagált Kuncze. “Így néz ki az a világ, amit a fideszes kormányfőhelyettes-jelölt, Mikola István felrajzol, s ha ehhez Semjén Zsolt újabb, és régebbi keletű gondolatait is hozzávesszük, azt kell mondanom, ebből a világból az SZDSZ nem kér” – fogalmazott a pártelnök. * * * Néhány Mikola-idézet az utóbbi hónapokból Ezen az oldalon nézhetőek és hallhatóak is!

 

A diszgráfiáról: “Ha én csúnyán írtam annak idején az iskolában, kaptam egy körmöst, aztán egy óra múlva szépen írtam. Most elviszik, pszichiáterhez. Tehát itt elképesztő helyzet van.”

Kovács Pistiről és a halálkultuszról: “Én azt mondom, most az országnak egy nagyon kemény irányításra és rendteremtő akaratra van szüksége. Nem lehet ezt csinálni. Ha körülnézünk ebben az országban, hát kéremszépen, csak ami az utóbbi időben lezajlott: jöjjön el az én országom, ezek az individualsita, önmegvalósító plakátok, a csúcsával lefelé fordított karácsonyfa, az ideológiai zűrzavar, amit szándékosan keltenek, Kovács Pistikének az idétlen vigyora a plakátokon, ez a halál kultusza…”

A másságról: “Amikor az Andrássy úton indul a menet, a másság, úgy mondják, a másság. Félmeztelen fiúk, lányok fülbevalóval lufit eregetnek, egymás nyakába borulva kapaszkodnak fel a trélerekre. Szól a vesekőlerázó zene, ez a nemtom mostan hogy hívják a nevét, a gyerekeim mondták. Technó, igen. És akkor megy a nagy pszichiáter meg az író a menet élén, könnyű drogok mellett érvelnek, és akkor azt mondják nekem, hogy ez a másság. Semmi köze hozzá. AIDS-es betegekkel foglalkoztam évekig. A másság az diszkrét, az nem megy az utcára. Ez közbotrány. Ez a bigbrotheres valóságshow-s közbotrány. Ezek a lélekhámozott gyerekek pedig bekerülnek előbb-utóbb a pszichiátriai rendelőkbe.”

Az új csúcsminisztériumról: Akkor nem is egészségügyi miniszterre lesz szükség az új kormányban? – Nem is lesz ilyen, ezt megsúgom most. Akkor legyen humán erőforrás miniszter Mikola István! – Na, erről van szó. Erről van szó. Nagyon tájékozott a riporter. Ezt szeretnénk. Azt szeretnénk, ha az embert valamiféle új rendszerben tudnánk megfogalmazni és ezt kormányzati struktúrába is leképezni. …Most egy olyan politika készül, és ha Orbán Viktor jön ide el fogja mondani, mert ebben teljes egyetértésben vagyunk, ahol fölértékelődnek az emberi tényezők. Ez a bizonyos humán erőforrás. … Az oktatás ott legyen, ott legyen a környezetvédelem, ott legyen az ifjúság, család sport. Most egy ilyen kormányzati szervet szeretnénk létrehozni. Új tipusú irányítással, nem megyek a részletekbe.

Arról, hogy miért akarja az oktatást is: “A gyerek bekerül az iskolába, már nem lesz hívő, mert a szekularizált világban az oktatás is olyan, hogy már, hitről sokszor szó sincs. Nem mondom, ebben az iskolában persze, de az iskola falain túl kell lépnünk. Ez azt jelenti, hogy már nem tudja, hogy mi végre van a világon. Azért szeretném hangsúlyozni, azért ez egy keresztény ország, nehogy elfelejtsük. Ennek az országnak az ezer év tragédiáit túl élő hatalmas energiái a hitből fakadtak. És ennek népegészségügyi szempontból is értelme van, hiszen a hívő ember tovább él. De a családja is tovább él. Egy hitetlen, morálisan szétzilált, a demokráciát anarchiába hajló módon értelmező országban szükségszerűen rengeteg betegség van.”

A keresztény állam újjáépítéséről: “Kell egy kormány, amelyik tudomásul veszi, hogy ez egy közösség építő, keresztény megalapozottságú ország és ezt újra kell építeni.”

A kereszténydemokráciáról és a liberalizmusról: “A Fidesz szekerét tolom, és a Fidesznek kereszténydemokrata párttá kell lenni. Ezért kötött szövetséget a KDNP-vel. A fidesznek kereszténydemokrata néppárttá kell válnia. Miért? Elkezdődött egy ilyen megtérés. Nem megy gyorsan, de kínlódunk vele. Orbán Viktor azt mondat nekem: értsd már meg, hogy ez lesz a Kereszténydemokrata Néppárt. Mondtam neki: megértem, de akkor tegyünk is érte. Ez 3-3,5 évvel ezelőtt volt. …Igenis, fel kell vállalni a kormánynak, hogy a közjó és az igazságosság szellemében, korlátozza az egyénnek a parttalan szabadságvágyát. Mit csinál a másik oldal, a liberális oldal? Azt mondja, minden az egyén boldogulása, nem érdekes a közösség. Mindent meg kell tenni, hogy az egyén parttalan szabadságvágyát kielégítsük. Nem kell adót szedni, oda kell neki a pénzt hagyni, hadd költse el a plázákban.”

Európa megtérítéséről: Európa re-evangelizálása a magyarságnak a missziója. … Én dolgoztam Európában több évet. Brüsszelben a nemzetközi gyógyszergyártóknak voltam a managing directora. Nagyon nehéz két év volt az életemben, én megtanultam kezelni európát. Ott tanultam meg erőszakos lenni. … Erre buzdítok mindenhol, sokfelé megyek, hogy tessék már ráébredni a magyarnak is arra, hogy egy ősi hatalmas kultúrát hordoz magában. Mi nemcsak úgy odacsapódunk Európához, hanem egy óriási értéket viszünk Európába. Tessék megadni nekünk a tisztességet. Soha nem felejtem el, amikor először elkezdtem dolgozni Brüsszelben. Úgy bántak velem, mintha a Balkánról jöttem volna, valami tudatlan, kulturálatlan akármilyen helyről. Első hét után már átvettem az irányítást.

Húsz év Fidesz: “Most már ha egy jó nagyot nyerünk a választásokon, el tudom képzelni, hogy olyan húsz évre bebetonozzuk magunkat. Meg lehet csinálni. Mert ha valóban tudunk állampolgárságot adni a magyarnak határon túl, és muszáj neki állampolgárságot adni, akkor húsz évre berendezkedhetünk, és húsz év alatt föl lehet zárkóztatni ezt az országot. Én ebből nem engedek. Én ennek látom most egy jó realitását. Bár minél többen elhinnék, hogy ezt meg lehet csinálni. Az önszuggesztiónak is van ám nagy szerepe.

Arról, hogy miért nem akar multinacionális tőkét az egészségügyben: “Támogatjuk az olyan magánforrás bevonását, ahol szakmai befektetők jelennek meg, de nem támogatjuk a multinacionális pénzügyi befektetők szerepvállalását az egészségügyben. Mit jelent ez? Ha egy orvos, háziorvos magánpraxis keretében gyógyítja a betegeket és nyeresége van, akkor mit csinál a nyereségével? Akkor nem valószínű, hogy elviszi Malajziába és ruhaüzemet fog ott építeni belőle vagy kuplerájt csinál Thaiföldön, mert ilyen is van. Ezt láttuk. Már nem a kuplerájt, hanem a jelenséget.”

Az OEP adatokról: “Társadalmi szolidaritás? Hát kéremszépen, megnéztük az egészségbiztosításnak a befizetési listáját a napokban (!), és ott találtunk néhány milliárdos bankigazgatót minimálbéren bejelentkezve.”

És végül egy régi parlamenti felszólalása (2001. november 9-én) Nyilván már utánam, a következő ciklus elején bele kell kezdeni a biztosítási reformba is, de ez egy szerves része lesz ennek a folyamatnak a mi elképzeléseink szerint. http://www.mkogy.hu/naplo98/239/n239_122.htm