Gyurcsány blogja

Tegnap este Seszták Ágnes (Magyar Nemzet) és Tóta W. Árpád (Index.hu) “vitájának” lehettünk tanúi az RTL Klub Házon kívül c. (egyébként riport-) műsorában. A műsorban bemutatták röviden a két újságírót, majd összeeresztették őket. Seszták harmatgyenge volt, fideszista frázisokat ismételgetett, míg Tóta W. ahogy mondta is, arról beszélt, amiről akart, vagyis nem tette le a voksát semmilyen oldal mellett, hanem szokásos stílusában mindenre nagyon keményen és pontosan reagált. Sajnos a beszélgetésen látszott, hogy talán több órányi anyagból hozták össze azt a 10-15 percet, ami a műsorba belefért. A levegő szinte izzott, azonban ez alig jött át… Viszont benne maradt egy Sesztáktól származó erőtlen szúrás Gyurcsány blogjával szemben, és ez nagyon megfogott. A Magyar Nemzet újságírója kifogásolta, hogy Gyurcsány a blogjában bennfentes információkat közöl benne azokkal, akikkel akarja közölni és a tömegek csak utána, mintegy másodlagos közönségként. Erre próbálták neki felhozni, hogy ezeket az információkat utána leközlik a napilapok, mint pl a Magyar Nemzet is, de hajthatatlan volt. Szerinte az internet is valami baloldali csapda, ahol a miniszterelnök kódolt vagy nyilvánvaló üzenetekkel irányítja bennfentes alattvalóit, akik aztán a kapott utasításnak megfelelően terjesztik a fővezér gondolatait. Nos, azt kell mondanom, Seszták Ágnesnek fogalma sincs a blogoszféráról (nem lep meg, sokan vannak ezzel így), fogalma sincs az internetről, amely szabad és korlátozhatatlan (legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint), amelyen nincsenek elsőrangú vagy másodrangú felhasználók. Nincsenek bennfentesek vagy privilégizált felhasználók. Mindenki annyit tud, amennyi információt összegyűjt, amennyit megért. A műsor maga szerintem ráadásul ott lett elhibázva, hogy Tóta W. nem keménymagos baloldali újságíró, mint amennyire Seszták jobboldali… Innentől nem volt miről beszélniük. Jobb egy jobboldali para, mire egy független véleménnyel találkozott…