Röghöz kötöttség

Aztán a gázos témából cselesen (szabadulván a tárgyi tudásomban tátongó hiányosság miatti helyzeti hátrányomtól) átvezettem a beszélgetés fonalát arra, hogy vajon miért van az, hogy valaki azon kereseg, mennyi lesz a telefonszámla, ahelyett, hogy szolgáltatót váltana… A legnagyobb gond szerintem, hogy az emberek többségét belehajszolták a kényszerbõl ingatlantulajdonosok táborába. Ma Magyarországon senkinek néznek, ha nincs ingatlanod. Szerencsétlen lúzer vagy, aki még arra is képtelen, hogy saját lakást vegyen. Eközben több millió ember nyögi a lakáshitelek díjait, mert hagyta magát belesodorni egy olyan ördögi álomba, amelyet a nagyravágyás táplál, miközben gyakran híján van a pénzügyi realitásoknak. Szerintem igenis tudni kell váltani, ha a szükség úgy hozza, ehhez pedig az kell, hogy az ember ne ragadjon bele az ingatlanába. Mert egy átlagos lakás sem ér annyit, hogy ne legyek hajlandó megválni tõle, hogy ne kelljen napi 2-3 órát utazgatnom a munkába. Sajnos, mivel nem létezik valódi bérlakás-piac, ez azoknak a dolgát is megnehezíti, akik hajlandóak és képesek váltani, ha a (z anyagi vagy egyéb) szükség úgy hozza. Miért éhezne és fagyoskodna egy nyugdíjas házaspár egy olyan ingatlanban, aminek a fenntartására nincs pénzük és csak az egészségük megy tönkre azért, hogy fenntartsák a jómódú ingatlantulajdonosság látszatát, mert lúzer vagy, ha nincs ingatlanod. Aki tehát az összes pénzét a lakására költi, hogy úgy élhessen, ahogy szeretne, az inkább utazgat órákat a munkába, vagy fogcsikorgatva, de kifizeti az értelmetlenül magas közös költséget, pedig mindkettõre megoldás lenne egy kis mozgás, de ez az ingatlantulajdonlási-para azt mondatja velük, nem hagyom veszni az általam hozzáadott értéket, mert annak csak én tudom az értékét és az árát. Kemény az élet.