Farkasgödör 2006 beszámoló – 1. rész: Péntek

Mivel szabadságon voltam, azt terveztem, hogy alszok kb. kilencig és pihenek. Ehhez képest már Móni 5:15-ös ébreszto”jénél éreztem, hogy túl vagyok máris pörögve, nem fogok tudni visszaaludni.

Így aztán elmentem a Kaiser’s-be reggel, friss péksüteményért, majd megreggeliztem, összepakoltam a motyómat. Néztem egy kicsit a tévét, aztán már alig vártam, hogy jöjjön az ido”, amikor Roobi és Vera Jedi jönnek értem. Ez hivatalosan 11:45-re volt megbeszélve, azonban a Városkapunál félkor már ott lévo” srácoknak nem tartott három percnél, hogy odaérjenek hozzám, így a telefonjuk után lázas öltözésbe kezdtem, és úgy döntöttem, szkippelem az utolsó elleno”rzést. Ennek mondjuk az lett a következménye, hogy a napszemüveg, a pézsé, a wc-papír és még néhány apróság sikeresen otthon maradt. Végülis nem volt belo”le gond, megoldottuk, csak így alakult.

 

Roobiéknél már a társaság nagy része fogadott, szinte mindenki ott volt, kivéve a legközelebbro”l érkezo” Árpit és a mindig-pontos Évát. Bepakoltunk mindent az autóba, befutott Árpi is, majd látva, hogy még mindig várunk, visszaszaladt a Chinoinba a napszemüvegéért. Befutott Éva, aztán Árpit is kirángatták a munkahelyéro”l és már indultunk is. A terv szerint M3-Füzesabony-Eger-Szilvásvárad-Mályinka-Szentlélek útvonalon többé-kevésbé laza konvojban haladtunk.

 

Roobi vezérgépként nagy tempót diktált (legalábbis a többieknek), de a kamionok kerülgetéséhez és a tempós haladáshoz kellett ez a 130-140 közötti sebesség. Ezt végülis Laci és autója bírta, Éváék lemaradtak, Petiék pedig nem bírták a nagy tempót (Egerig kb 5 perc hátrányuk lett). Éva és utasai (Gaber és Szabi) a nagy beszélgetésben el is nézték a kihajtót, így Miskolcon vették észre, hogy valami nem stimmel. Ott viszont jól jött GabeR GPS-e, amellyel elég egyszeru”en kijutottak a Lillafüred felé vezeto” útra. Így tehát mi a már jól ismert (minden Szilvásvárad Maratonra használt) útvonalon jutottunk el Szentlélekre, míg Éva a másik irányból.

 

Mályinka után egyébként egy kiadós hegyi szerpentin vezetett Szentlélekre, ahol jól lehetett gyakorolni a vezetéstechnikát.

 

 Szentléleken a Turistapark tulajdonosa fogadott minket, beálltunk a parkolójába. Kipakoltunk, o” elmondta a tudnivalókat a házról, aztán felmálháztuk magunkat és elindultunk a kulcsosházhoz.

 

Az elso” szakaszon, még a nagy szikláknál rájöttünk, hogy nem is ittunk áldomást a megérkezésünkre, úgyhogy elo”húztam a mélyhu”tött Jägert a kezemben lévo” kistáskából és keretes versszerkezetben ittunk áldomást a hétvégére.

 

Az út nagyon szigorúan vezetett lefelé gyakorlatilag végig, Klareszt vitte lefelé a hátizsákjának a súlya, úgyhogy nagyon meglépett to”lünk, a kulcs meg nálam volt, a megfontoltan haladók utolsó harmadánál (na jó, most nem én voltam az utolsó), így aztán mire odaértem, már mindenki ott volt.

 

Gyorsan körbenéztük a házat. Az elso” két szobába Éva és Vera Jedi, illetve Laci Veronikával és Chiikoval költözött. Én a nappaliban aludtam, közel a kályhához, Árpival, Szabival és Tivadarral. A többiek felköltöztek a teto”térbe, ahol bizony igen csúnya hideg volt – akkor még.

 

A nappaliban lévo” kályhát viszonylag egyszeru”en sikerült beröffenteni, a hozott darált papírral és a házban lévo” fával pillanatok alatt elkezdett dübörögni a láng. A kályhának jó huzata volt, úgyhogy maximumra csavartuk a lángot és elkezdtünk fu”teni.
 A meleg csak nagyon óvatosan terjedt szét a házban, néhány órányi masszív vacogás kezdo”dött. Megpróbáltunk a konyhai kályhába is tüzet csiholni, kevesebb sikerrel. A gond az volt, hogy a kályha belülro”l össze volt omolva, a rácsot, amelyen a tu”znek égnie kellett volna, nem tartotta semmi, és a kéménynek sem volt igazán jó huzata. Másodikra sikerült úgy-ahogy begyújtani Szabinak.

 

A didergést kicsit kompenzálták a hölgyek, megpucolták a krumplit a másnapi paprikás-krumplihoz. Peti lett a vízfelelo”s, igény szerint hordta a félig-meddig befagyott forrásból a vizet. Raktuk a tüzet, a ho”fok lassan (nagyon lassan) komfortossá vált az alsó szinten, úgyhogy mindenki odagyu”lt.

 

A vacsora után elkezdtünk Activity-zni, teljesen józanon sikerült olyan vicceseket alakítani, hogy néha percekig fuldokoltunk a röhögésto”l. A poénparádéban élen járt Vera Jedi, aki felejthetetlen pillanatokat szerzett az érszu”kület elmutogatásával. Éjfélig szórták a poénokat, végül elcsendesedtek. Ekkor már én is aludtam egy kört, sajnos a kis ágyon a cucokkal kicsit rossz volt ergonómiai szempontból…

 

 

 Szóval, végre elcsendesedtek, ekkor jött el az én ido”m.
A telefonomon óránként állítva az ébresztést (szegény kis Motorola W220 nem tudott 12 ébresztést megjegyezni) keltem fel mindig, hogy a tu”zre rakjak. Beállítottam a telefont és próbáltam aludni gyorsan. Egyszer csak arra ébredek, hogy fagyos szél borzolja az arcomat. Szerencsére eszembe jutott, hogy nem férek el az ágy emelete alatt, ezért nem csapódtam fel, de felugrottam valahogy és odaszaladtam becsukni. Aztán ültem az ágy szélén, mert nem értettem, hogy magától nyílt ki, vagy kiment rajta valaki… Nos, az utóbbi változat jött be, Éva gomolygott hamarosan visszafelé, mondtam neki néhány kedves szót a nyílászárókról, a barlanglakó o”sökro”l, mire o” bevágódott a szobájába, én meg az ágyamba.

 

Innen eseménytelenül telt az éjszaka, leszámítva, hogy óránként felkeltem, raktam 3 fahasábot a tu”zre, beállítottam az órát és aludtam tovább. Egy alkalommal megborultam, valószínüleg a két óra utáni ébreszto”t aludtam át/nyomtam ki, mindenesetre a konyhai tu”z sajnálatos módon kialudt, a nappaliban viszont gond nélkül feléledt. Szerencsénk volt azzal a kályhával, nagyon jó volt.