A vég elkezdődött 2. – Az út vége

Ebéd után kiszaladtam a telekre, a két téligumit lekaptuk – hátha jó lesz még valamire alapon – és felugrott a két nyári gumi a helyére. A kifelé úton – meglepő módon – szinte alig világított az LHM hiányát jelző lámpa. Forgalom is alig volt. Hamar kiértem.

A kerékcsere után kiszedtük még amit kilehetett, és elindultam a Citrony utolsó útjára, a budai-pilisi regionális autóbontóba. Szegény öreg járgány szépen teljesített, nem gondolta, hogy az út végén tényleg az ő útjának a vége várja. Pedig így volt. Beálltam az “udvarra”, de sokkal inkább egy pusztát kellene elképzelni, amit kerítés övez és a kerítés mentén szétszedett, összetört autómaradványok sorakoznak. Bizonyos szempontból szomorú látvány, de még mindig jobb, mintha az erdő mélyén hagynák el gazdáik a roncsaikat…

Kitöltöttük a papírokat, kezembe nyomták a rendszámokat és mehettem békével. Végignéztem az autón utoljára, aztán elindultam a főút felé, mivel busszal mentem haza. Még a kanyarból visszanéztem, vetettem egy végső pillantást az első autómra, ahogy ott állt a műhely és az iroda között és magára hagyva várta a sorsát. Ennyi volt.

Öt és fél év, 63 ezer kilométer, sok közös élmény, bosszúságok – amelyeket az idő megszépített -, most lett vége. 24 éves kora előtt a Citronyt beadtam a bontóba.

Holnap az okmányirodában hivatalosan is véget vetek az autó földi pályafutásának… 😦