Google Sync a gyakorlatban

A múlt héten jelentette be a Google a Gmail kontaktok és a Google Calendar naptárbejegyzéseinek interneten keresztüli, automatikus (push) szinkronizálási lehetőségét mobil eszközökre vonatkozóan. És bár az ok egyértelműen az Android oprendszer támogatása az anyavállalat részéről, természetesen a jóságból részesültek más készülékgyártók is, nokiások és ájfonosok is.

A migrációról és a tapasztalatokról, pro és kontra a lapozás után tessék olvasni…

A migrációt (az adatok migrációját) két lépésben sikerült abszolválni, tekintettel arra, hogy az iPhone korábban a munkahelyi notebook Outlook kliensével szinkronizálta (kábelen) a telefonkönyvet. Először is be kellett látni, hogy a hálózati beállítások miatt a notebook-on futó iTunes nem képes a Google Contacts-val szinkronizálni, ezért először is hazaköltözött az iTunes Library, ezzel ugyan elvesztette mobilitását, amit nem sajnálok annyira, hiszen a mobilitásra az iPhone a válasz, viszont sikerült az iPhone-ról fellőni a Gmail-be a kontaktokat. Az Outlookból a Gmailbe adatexport/-import nem járt sikerrel, csak az emailcímet ismerte fel, a többi adat a megjegyzés rovatba ugrott be, használhatatlan volt.

Ezután következett a beállítás az iPhone-n, amely először törölt minden kontaktot az iPhone-ról (szorítottam nagyon!) és letöltötte a Gmail Contacts listát.  Nagyjából minden jól működött.

Előnyök

Egyértelmű a folyamatos párhuzamosság, a realtime backup. A modern IT legfontosabb alapelve szerintem ez a fajta pozitív redundancia, amely nem az adatok szimpla megduplázását jelenti, hanem az adatok oda-vissza szinkronizálását wireless módszerekkel (mobilháló vagy wifi).

Hátrányok

  • Az első áttöltés során elvesztek a kontaktok képei. Azokat, amelyeket a telefonkönyvből indítva készítettem, végképp elveszítettem.
  • A beállított, egyénekhez rendelt (lehet röhögni, az iPhone nem kezeli a hívócsoportokat Nokia-szerűen) csengőhangok-beállítások is elvesztek, egyelőre néhány kulcs-kontaktot leszámítva nem is akarok ezzel foglalkozni újra.
  • Az iPhone elveszítette a saját telefonszám-mezőit (amely egyébként rendkívül rugalmas, több azonos kategóriájú telefonszám, illetve egyedi mező is létrehozható), jelenleg a Gmail Home/Work/Mobile/2 fax/pager/radio mezők léteznek, amelyek néha nem elégségesek. Remélem, ezt a jövőben felülvizsgálja a Google, bár valószínüleg kicsi rá az esély.
  • Néhány kontaktnál a nevek és a telefonszámok összezavarodtak.
  • Az iPhone rendkívül hamar kimerül a push funkció használata esetén (másfél nap).

A fenti hátrányok ellenére egyértelműen megéri, hogy az iPhone adatai azonnal szinkronizálódnak a Gmail-el. Ezek a problémák egyrészt egyszeriek (szinte minden migráció után vannak hasonló problémák), másrészt várhatóan javításra kerülnek.

A fentiekkel ellentétben némiképp pozitívabb a kép a Calendar esetében. Valamennyi adat korrekt módon kerül át, fájdalommentesen és azonnal. A naptárnál mindig az a kritikus pont, hogy az alapértelmezett naptáron kívül van-e mód további (akár saját, akár mások nyilvános) naptárai szinkronizálására. Az eddigi megoldás a Google-Outlook szinkronizáció csak a fő naptárra volt érvényes, csak fizetős megoldások léteztek erre. Ez azonban nem túl jó dolog, hiszen egy ilyen program telepítése egy corporate számítógépre biztonsági kockázatot jelenthet.

A Google-nak van erre megoldása, természetesen a világ másik, fejlettebb felének tartogatva, ilyenkor mindig az az érzésem, hogy a Föld fagyigolyóbis másik fele kapja az öntetet, nekünk itt oldalt csak az jut, ami lefolyik. Szerencsétlenek alul meg kapaszkodhatnak, le ne essenek… 😉

Google Mobile

Google Mobile

Komolyra fordítva, a több naptár szinkronizálásához meg kell látogatni az m.google.com oldalt a mobileszközzel, ügyelve arra, hogy mind a nyelv angolra legyen állítva, mind a látogatás helye az USA legyen, ekkor egy egész szolgáltatási kánaán tárul elénk és a Sync menüpontra bökve bizony képesek vagyunk öt naptárt kiválasztani. Ez szerintem átlagos felhasználónak elég lehet.

Nekem például a személyes naptáron (1) kívül be van jelölve a HBSE naptár(2), egy F1 naptár (sajnos Londoni időzóna szerinti, ha esetleg valaki tud jobbat, jelezze!)(3), a magyar névnapok (4) és a magyar ünnepnapok (5), de ez utóbbi kettő nem annyira fontos, így lehet, hogy lecserélem őket a háziorvosom rendelési naptárára vagy a fodrászoméra, ezeknek több értelme van… Meg is csinálom gyorsan….Kész.

Na mindegy, itt egy screenshot, hogy mindez hogyan néz ki, ha lemegy a szinkronizálás. Hibátlan.

Google Calendar iPhone-n

Google Calendar iPhone-n

Amennyi gond volt a kontaktokkal, annál kevesebb a naptárral. Összességében egy nagyszerű szolgáltatás és maximálisan elégedett vagyok vele.

Számomra nagyon jó dolog látni, hogy a Google és az Apple milyen remekül felismerte a mobilok szerepét az emberek életében és milyen remekül összefogtak, egy nagyon korrekt szolgáltatási csomagot raktak össze. Mindezt úgy, hogy

  • mindkét cégnek van saját hardvere és szoftvere  (Android/Gmail vs. iPhone/MobileMe)
  • a Microsoft évtizedes piaci részesedése és fejlesztései pillanatok alatt porladnak el.

Az ilyen új, innovatív szolgáltatások miatt nem bántam meg az iPhone-vásárlást és tartom mind a mai napig egy nagyszerű, remekül használható eszköznek, amelyet ha arra akarunk használni, amire kitalálták, akkor a legjobb vásárlói elégedettséget okozza a tulajdonosának – nekem.

Google Sync a gyakorlatban” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hogy sikerült az iPhone-ról átvinni a kontaktokat a gmail-be? Nem lenne rossz, csak félek, mert az outlook-ból nekem is össze-vissza rakta át anno a gmail-be a kontaktokat, ezért az most szinte üres nekem.
    Mindegy, a lényeg, hogy szeretném a gmail-be átteni a kontaktjaimat az iPhone-ról. Hogy kell?

    • Hello, végülis úgy sikerült, hogy az Outlookos szinkronizálás után az iTunes-ban átállítottam, hogy a Google Contact-val szinkronizáljon és a telefonról feltöltötte oda a kontaktokat.
      A posztban leírt direkt GmailiPhone szinkronizálást azért utasítottam el, mert egyrészt a Gmailt akarja rátolni a telefonra, ami öngól lett volna, másrészt nincsenek benne telefonmezők (annyi), ezért volt olyan ember, akinek nem tudtam beírni valamennyi telefonszámát (most abba ne is menjünk bele, hogy miért van egy embernek 3 mobiltelefonszáma)…

      Kb. ennyi!

Hozzászólások lezárva.