A harmadik napot én magamban csak Neretva-napnak hívom, hiszen reggeltől estig a folyó mentén mozogtunk. A hajnalig tartó buli után meglepően korán, de – egyáltalán nem meglepően – fáradtan kerültünk elő, hogy egy juhtúrós rántottát együnk reggelire.
Ne felejtsd el 93-at!
Konjic szélén laktunk egy igazi road-house-ban, a szoba végülis rendben volt, átutazóknak elég korrekt. Konjic egyébként leszámítva a rombolás jeleit, elég fejlett városnak tűnt, nem messze a szállástól volt egy (még magyar szemmel nézve is) full-extrás szupermarket, az itteni Öreg-hidat (Stari Most) pedig éppen a török kormány támogatásával újították fel. Innen indultunk a délelőtti rafting-túrára, majd tovább a Jablanica-i tározó mentén Mostarba. Az első rész a rafting-túrát mutatja be.
Konjicot délkelet felé, a folyó folyásával szemben hagytuk el, majd rövid időre búcsút intettünk a folyónak, hogy átkeljünk a hegyeken, amelyeken neki évmilliók alatt sikerült egy elég komoly szurdokot kivájnia. Mi a legalább olyan izgalmas országutat választottuk. Ez még gyakorlott autósként szemlélve is félelmetes volt, egyrészt fent ültünk a kakasülőn, másrészt minden egyes kanyarban azt tippeltük, hogy elférünk-e vagy sem. Sofőrjeink viszont olyan rutinnal nyomták felfelé (ahol ugye az sem árt, ha nem torpan meg a lendület), hogy gyakran a fák lombját, néha szinte az út melletti sziklafalat súrolva jutottunk fel a hegygerincre. Persze szerencsénk is volt, hogy nem jött szembe semmi, főleg nem még egy busz. Némi fennsíkon történő autókázás után jött a feketeleves, az ereszkedés a Boracko jezero-hoz, ami egy tengerszem egy szűk völgyben. Az alábbi képen (amit egy siklóernyős készített) látható az út, amin ereszkedtünk lefelé.
Végülis megérkeztünk az út melletti házikóhoz, ami egy komplett rafting-túrázó bázis volt. A szárítókötélen ott lógtak a neoprene ruhák, azt tippelgettem, hogy vajon van-e nekem való. Aztán elkezdték adni a ruházatot: ruhát, cipőt, fejvédőt, mentőmellényt. Kicsit mókásan nézett ki a csapat. Nem kicsit.
A fotó után még találgattuk egy kicsit, hogy vajon a bázisról a partra induló drótkötélpályán lecsúszás benne van-e az árban, de aztán megnyugodtan, gyalog mentünk le a folyóhoz. Úgy totyogtunk ott a papucsainkban, mint egy kacsacsapat.
A folyóhoz leérve csapatokra oszlottunk. Összeismerkedtünk a vezetőkkel, akik helyi, tapasztalt raftingos fiatalok voltak, akik irányítottak és diktáltak. Elmagyarázta az alapvető dolgokat és vízre tettük a hajókat. Ekkor kezdett esni az eső, ekkor tudtam, hogy jó döntés volt a nem-vízálló fényképezőgépet a buszban hagyni.
Az alábbi, egyetlen fotó készült a vízen lévő hajónkról (ráadásul ez is már kikötéskor):
A rafting igazi csapatjáték. Azt tudjuk Petőfi óta, hogy a víz az úr, de az ember mégis valami beteges késztetést érez, hogy megpróbálja legyőzni. Szóval, a rafting alapelve, hogy a víz viszi a hajót, viszont irányíthatóvá csak egy bizonyos sebesség felett válik. Vagyis, ha úgy akarunk átmenni a vízeséseken, ahogy a kapitányunk elképzeli, nekünk kell előállítani a megfelelő sebességet, méghozzá egyszerre evezéssel, összhangban. És figyelni kell minden szavára, mozdulatára, különben ideges lesz, vagy mi leszünk vizesek.
A hajó alja lyukas. Több helyen. Ez biztosítja, hogy a beleeső víz ki is menjen belőle. Az átlagos sűrűsége pedig olyan a hajónak, hogy egy nagyon pici víz mindig van az aljában, úgyhogy a lábunk vízben áll végig. Érdekes.
Eleinte esett, aztán elállt. Aztán megint esett, megint elállt. Így haladtunk a Neretva-szurdokban, amely csodálatos hely. Szavakkal nehéz leírni. Néhol alig néhány méternyi kanyon, máshol egy mellékfolyó csatlakozik jobbról dübörögve, aztán van föld alatti vízfolyás vízesésként a folyóba ömölve (ez látható az alábbi képen),
Fotó: Hazruna http://www.flickr.com/photos/hazra/146812974/
Azt hiszem, az első raftingozásomon nagyon szép élményeket szedtem össze. Nem azt mondom, hogy rohanok vissza, hogy még egyszer lejöhessek, de szívesen visszamennék egy fényképezőgéppel megörökíteni a Neretva szurdokvölgyét, mondjuk amikor süt a Nap és jó sok víz van a folyóban. Azt hiszem, nekünk szerencsénk volt, a napok óta esőzés szépen felduzzasztotta a vizet.
Következzék még egy kép, amely elég jól kifejezi a hangulatát a Neretván raftingolásnak!
Rafting a Neretván Fotó: Lejna http://www.flickr.com/photos/24771874@N00/817870776/
Azt, hogy a rafting-túrán ért alul-felül megfázás, valamelyik kollégám cseppfertőzése vagy a félórás várakozás a buszra a hideg szélben és fürdőnadrágban vagy valami más miatt történt, azt nem tudom, de az biztos, hogy másnapra kitört a lázas szenvedés rajtam, nem örültem neki túlzottan. A vállam pedig leégett.
Mindegy, nagy élmény volt. Ez az egyik abszolút turistacsalogató Bosznia-Hercegovinában, egyszer majd még szeretnék visszamenni oda.
(Itt most nem lesz fotóalbum, hanem a nap második részét is feldolgozó poszt végén.)
AZso dot net 