[Ezt a kiselőadást adtam elő Berlinben.]

1945 májusában Franciaország, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szövetsége győzelmet aratott a nemzetiszocialista Németország felett. A Berlint elfoglaló szovjet hadsereg a város nyugati területének megszállási feladatait átadta a nyugati szövetségeseinek. Berlin területének 53,9%-a, míg népességének 62,9%-a került a nyugati államok ellenőrzése alá.

A Szovjetunió és az Egyesült Államok 1945 után fokozatosan szembefordult egymással. A kezdődő hidegháború része volt az a földrajzi pozícióharc is, melynek keretében a Szovjetunió megkísérelte elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel berlini megszállási zónáikat. A szovjet megszállási övezet nyugati határán 1947-re fokozatosan kiépült a műszaki határzár. 1948 nyarán az NSZK-ban (vagyis Nyugat-Németországban) végrehajtott valutareform miatt Szovjetunió lezárta a berlini belnémet határt. A berlini blokád idején a nyugati szövetségesek légi úton gondoskodtak a város ellátásáról. A blokád csak 10 hónapig akadályozta az áruforgalmat a két városrész között, 1949 májusában újból szabaddá vált az átkelés. Hamarosan azonban újabb szigorítás lépett életbe. 1952-től nyugat-berlini lakosok nem léphettek be az NDK-ba.

Az NDK kikiáltása  (1949. október 7.) után Németország keleti felében a mind rosszabbá váló életkörülmények mellett a hatalom egyre keményebben lépett fel a sztálinista mintájú társadalom kiépítése érdekében. Ezzel egy időben az NSZK-ban növekedni kezdett az életszínvonal, kiépültek a liberális demokrácia intézményei. A romló kilátások elől a keletnémetek évről évre jelentős számban távoztak a nyitott berlini határokon keresztül nyugatra. A legmagasabbra a Sztálin halála után kirobbanó tüntetések erőszakos elfojtása után szökött a kivándorlók száma, akkor néhány hónap leforgása alatt 200 000 német hagyta el Kelet-Németországot. 1949 és 1960 között az NDK 17 millió lakosa közül összesen 2,6 millió települt át az NSZK-ba, míg az ország összlakossága több mint 1 millió fővel csökkent. A határ lezárása előtti napokban már napi 1500–1900 menekültet regisztráltak a nyugat-berlini menekülttáborokban.

1961. augusztus 12-éről 13-ra virradó éjjel az NDK különböző fegyveres egységei, együttesen 15 000 főnyi csapaterővel lezárták a nyugati szektoroknak a szovjet szektorral, illetve az NDK területével érintkező határait. Az utcákon a szektorhatárok közvetlen közelében, azokkal párhuzamosan, de még NDK területen először szögesdróttekercseket húztak ki, amelyekkel a gyalogos- és járműforgalom nagy része számára elvágták az átjárás lehetőségét. A drótakadályok előtt pár méterrel árkot ástak keresztbe az utcákon, hogy a kordon autókkal való áttörését megakadályozzák. Ezt követően elsősorban az NDK vidéki területei és a nyugati szektorok között húzódó határszakaszon (a korábbi zónahatáron), de helyenként a város belterületén is könnyű betonoszlopokra feszített, kb. 2 méter magas fonatos drótkerítést is telepítettek, a vidékiesebb szakaszokon kettős kiépítésben. Ezekben a munkákban a fegyveres testületek mellett NDK-s munkásmilicisták és önkéntesek is részt vettek.

A szovjet szektorban a határvonaltól beljebb, mélységi zárást és forgalomelterelést alkalmaztak, a nyugati szektorok felől az átjárást elsősorban a szögesdróttekercsek és a közvetlenül mögéjük felállított őrség akadályozta meg. Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is. Csak a friedrichstrassei állomás maradt meg, ahol egy határállomást alakítottak ki. Augusztus 15-én éjjel Szászországból érkező építőipari munkások fegyveres felügyelet mellett elkezdték az addig felállított drótakadályok bontását és a betonelemekből álló fal felépítését. A fal a szovjet és a nyugati (francia, brit és amerikai) szektorok határa mentén, de NDK területen épült.

A váratlan határzárás Berlin lakosságát mindkét oldalon sokkolta. Családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalaira, százak nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz. Az első órákban a határszakaszokon és a lezárt korábbi átkelőknél emiatt viták alakultak ki és atrocitások történtek. A kordont a biztosítás ellenére számos esetben átlépték: az építkezés ideje alatt 85 keletnémet katona szökött nyugatra az épülő falon át, míg 800 polgári személy is sikerrel menekült el az NDK-ból.

A Berlin közepén húzódó műszaki zár bénítólag hatott mindkét városrészre. Megszakadtak a város egységét addig biztosító közlekedési kapcsolatok. Az addig városközepi területek hirtelen rossz megközelíthetőségű perifériákká váltak. Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig fontos valutabevételi forrástól esett el. A városban romlott a közszolgáltatások minősége, a kommunális hulladék elhelyezésének megoldatlansága pedig egyre súlyosabb környezetvédelmi válságot idézett elő. A fal építésével egy időben elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, így a nyugati szektorokban egy időre instabillá vált az áramszolgáltatás. Nyugat-Berlint elszigeteltsége miatt számos lakója hagyta el az évek folyamán, így lélekszáma az 1961-es 2 197 408-ról 1984-re 1 848 585 főre csökkent.[8]  A leginkább hátrányos helyzetbe a Nyugat-Berlin körüli falvak kerültek. E települések elveszítették kapcsolatukat a nagyvárossal, a közszolgáltatások minősége romlott, az államigazgatási központok 30-40 kilométeres távolságba kerültek. Az itt élők életét igen megnehezítette a határőrség állandó jelenléte is. A folyamatos ellenőrzések és a romló életkörülmények miatt e falvak lélekszáma csökkenni kezdett, lakóik Potsdamba és Kelet-Berlinbe vándoroltak.

A szovjet és az amerikai szektorok később országhatárrá (sőt világrendszerek határává) alakult határvonala (átszelve a Friedrichstraßét) ezen a szakaszon a kelet-nyugati irányú Zimmerstraße déli oldalán álló házak homlokzata és a járda találkozásánál húzódott, ami érdekes helyzeteket teremtett. Például a Checkpoint Charlie tőszomszédságában, a keresztezés sarkán mindmáig álló, ismert Café Adler sarokház-épülete pontosan a határvonalra esett, így ha a kávéház Zimmerstraßéra néző ablakain valaki kihajolt, akkor gyakorlatilag “behajolt” az NDK-ba.

A határvonalat a Friedrichstraße teljes szélességében fel is festették (fehér festéksávval), és ezt mindig tiszteletben tartották, még a későbbi konfrontációk során is.

A Checkpoint Charlie ettől a határvonaltól délre, az amerikai szektor területén, a Friedrichstraße közepén került kialakításra, homokzsákokkal megerősített, szabványos, fehér színű fabódé formájában, “Allied Checkpoint Charlie” felirattal. A későbbiek során ezt a fabódét egy nagyobb, laposabb, szögletesebb könnyűszerkezetes építmény váltotta fel. Az építmény körül a jármű- és gyalogosforgalom mindvégig szabadon zajlott.

A II. világháború utáni, de még a Fal felhúzása előtti időben a Friedrichstraße/Zimmerstraße átkelő átlagos átkelőpontnak számított, ahol bárki átmehetett. A Checkpoint Charlie-t képező fabódéban ülő szövetséges katonai rendészek kizárólag a szektorok között átmenő katonai forgalmat ellenőrizték és regisztrálták (de azt kötelezően), a civileknek eseti tanácsadást, útba igazítást nyújtottak, de nem ellenőrizték őket.

A civil jármű- és gyalogosforgalom szúrópróba-szerű ellenőrzése a szovjet szektorban a Friedrichstraßénak a határvonaltól mintegy 10-25 méterrel északabbra eső szakaszán történt. A Fal felépítése előtt itt sem voltak határvédelmi objektumok vagy épületek. Az ellenőrzést végző posztok és járőrök a járdán, illetve az úttesten mozogtak.

Az ellenőrzőpontot eredetileg az amerikaiak alakították ki 1945-ben. Nevét az amerikaiak által használt ICAO ábécé harmadik betűje (Charlie) után kapta. (A Checkpoint Alpha az NDK és az NSZK határán álló marienborni átkelő, míg a Checkpoint Bravo az A10-es autópálya Dreilindennél levő nyugat-berlini átkelőhelye volt.) A határátkelő kifejezést helyettesítő Checkpoint  („Ellenőrzőpont”) kifejezés használatával az amerikai politika azt fejezte ki, hogy a berlini belnémet határt nem ismeri el törvényes államhatárként. 1972 után csak a berlini határon maradt fenn a Checkpoint kifejezés.

A Fal létrejötte után az NDK hatóságai a Zimmerstraße keresztezéstől északra eső NDK területen, a korábbi egyszerű NDK szektorhatár-átkelőhely kibővítésével a Friedrichstraße két oldalán fekvő, romos, elhanyagolt telkek és háztömbök átépítésével új határátkelő állomást (Grenzübergangstelle Friedrich/Zimmerstraße) építettek ki gépjármű- és gyalogosforgalom számára. Az új átkelőhelyet délről a Zimmerstraße, északról a Leipziger Straße, keletről a Charlottenstraße, nyugatról pedig a sors furcsa fintoraként a már régóta így nevezett Mauerstraße (Fal utca) határolta. Ezt az új átkelőhelyet csak világútlevéllel rendelkező külföldi állampolgárok (az NSZK állampolgárait kivéve), az NDK-funkcionáriusok, és az NSZK berlini megbízottjának munkatársai használhatták.

A szövetséges négyhatalmi megszálló erők katonai forgalma változatlan maradt, mert a megállapodások értelmében ezek az erők előzetes bejelentkezést követően, bármely szektorban szabadon mozoghattak. Az ellenőrzésüket továbbra is a katonai ellenőrzőpontok, így a Checkpoint Charlie is végezték.

1961. október 27-én politikai válság tört ki, mivel az NDK vezetése akadályozta a nyugati hatalmakat jogaik kelet-berlini gyakorlásában. A kivezényelt amerikai tankokkal szemben hamarosan szovjet páncélosok is felvonultak és farkasszemet néztek a határ két oldalán. A hidegháborús válság azonban nem vált világháborúvá, mivel a tiszteknek mindkét oldalon parancsba adták az önmérsékletet.

A nevezetes átkelőpont felfestett határvonalánál a Fal felhúzásának évfordulóin, nyugati oldalról rendszeres demonstrációk zajlottak. Ezek alkalmával keleti oldalról az NDK határőrsége, nyugati oldalról a nyugat-berlini rendőrség biztosította a helyszínt, egymástól (és az NDK határőrök számára a szabadságtól) alig karnyújtásnyira, de a felfestett határvonalat egyik testület tagjai sem léphették át.

Az ellenőrzőpont környéke tragikus menekülési kísérletek színhelye is volt. A menekülő kelet-berlini Peter Fechter 1962. augusztus 17-én, a nemzetközi jogi megkötések miatt tehetetlen nyugatiak szeme láttára vérzett el a szektorhatár keleti oldalán, miután menekülési kísérlete során több lövés is érte.

A német újraegyesítést követően az NDK Zimmerstraße átkelőhelyet elbontották, a hatalmas (négy háztömbnyi) üres területen helyreállították az eredeti utcaszerkezetet, a telkeket pedig modern épületekkel beépítették.

1990. október 2-án a Checkpoint Charlie-nál tartották a megszálló hatalmak búcsúünnepségét, amelyen az egykori háborús szövetségesek feloldották Berlin megszállt városi státuszát. 2000. augusztus 13-án az eredetivel megegyező kinézetű épületet állítottak fel az egykori ellenőrzőpont helyén. Ez az egykori szektorhatáron szintén helyreállított, a szektorhatár átlépésre 4 nyelven figyelmeztető táblával, és az ugyanitt emelt, a régi keleti szektor felé (északra) amerikai, a régi amerikai szektor felé (délre) szovjet katonaportrét mutató arcképtáblával együtt, ma Berlin legismertebb idegenforgalmi látványosságainak egyike.