A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében sikerült tegnap lejutni a négyes metró egy általam korábban még nem látott szakaszára. Korábban voltak a Kálvin téren, a Fővám téren, de ezeket még tavaly letudtuk az Indafotós fotóséta keretében, bár azok a területek sokkal kevésbé voltak készen, hiszen ottjártunkkor a fúrópajzs éppenhogy csak elhagyta a megállót, az egyiknek a vége még belógott az állomásra.

A mostani sétán a Bocskai úti és a Móricz Zsigmond körtéri állomásokat ill. kettő közötti alagutat jártuk be.

A Bocskain feltűnt rögtön, hogy egy aluljáróba mentünk le, ahonnét már le lehetett látni az állomásra.  A hivatalos adatok szerint ez az állomás (tehát ahonnét a fenti kép készült) 15.6 méterre van a felszíntől, ami nem túl sok, főleg ha a Gellért téri 31 méterhez számítjuk – ahová anno azon a billegő állványzaton keresztül mentünk le… A négyes metró legmélyebb pontja egyébként – mint megtudhattuk – a Kálvin téren van, ahol a hármas metróhoz vezet az átjáró.

A Bocskain is láthattuk, hogy milyen tágas lesz az új metró, ez a koncepció lényege, hogy a felülről épített állomásokat tágasra építették, szemben a korábban, bányászati módszerekkel épített állomásokkal, amelyekre inkább a szűkösség a jellemző.

Ami ezen az állomáson a leginkább szembetűnő volt, az a liftek központi elhelyezése. Kimondhatatlanul nagy királyság a lift egy metróállomáson, ezt láthattuk Berlinben, ahol minden állomáson van lift, néhol több is, így figyelve oda a mozgáskorlátozottakra vagy a babakocsival érkezőkre. És a lustábbaknak is nagy segítség.

Az állomást elég szépen bejárták a csoport tagjai, ahogy a fenti képen is látszik, elég szépen elsétálgattak. Innen indultunk tovább az alagútban, amely a tavalyiakhoz képest alul már kapott egy vastag réteg betont, sőt a nagyvas sínpára is benn volt (és néhány rögzítőszerkezet is hevert erre-arra, de a sínpár még szabadon állt. Az alagútban éppen az oldalfalakra a tartókonzolokat szerelték, amelyek a biztosítóberendezések és egyéb adatkábeleket, tápvezetékeket fogják tartani (amit az ember a metróból kinézve lát). Mivel az alagútban elég korrekt világítás is volt, elég kellemes tempóban tudtunk sétálni, csak a középen elhelyezkedő vízelvezető csatorna lyukaira kellett figyelni.

Tulajdonképpen visszafelé, szemben a menetiránnyal mentünk végig az alagútban. Különleges érzés volt, bár nem újdonság, hiszen én láttam már. Ettől függetlenül megérte lemenni. Kicsit rohanós lett a vége, megnyomtuk, de azért amennyire lehetett, húztuk. Egészen hamar értünk a Móricz Zsigmond körtéri állomásra (mert tényleg közel vannak egymáshoz).

A Móricz Zsigmond körtéri megálló 24 méterrel van a felszín alatt, talán ezért is tűnt olyan könnyednek az alagútban a séta. Az egyik legnagyobb eltérés a Bocskaihoz képest, hogy az aluljárónak az állomás mindkét végén lesz kijárata, tehát a tér három pontjáról tudja befogadni az érkezőket. A másik szembetűnő érdekesség, hogy az állomás tetején ki lehet majd látni az égre, vagyis természetes fény is fog beszűrődni. Az állomás sokkal magasabbnak tűnik (mert az is), és sokkal tágasabbnak is.

Ezen az állomáson a tervező a “látszó-betonról” mesélt, ugyanis a négyes metró állomásain ez lesz a fő dekoráció, ez a divatosnak mondott, csupasz betonfület. Ezt játékossá lehet tenni a zsaluzat mintáival, de ahogy itt néztük, fel sem merült. A tervező szerint a látszó beton 80 százalékban technológiai fegyelem és hozzáértés, 20 százalékban az anyag minőségének kérdése. Itt sajnos erős hiány volt a hozzáértésben, ami látszik a minőségen.

Ami még szintén látszott, hogy a látszó-beton néhány helyen át volt nedvesedve, penészedve, és itt mintha csavarok álltak volna ki belőle. Nos, ez azért volt, mert ahogy az állomás elkészült, a talajvizet távoltartó szivattyúkat lekapcsolták, és a talajvíz elkezdett emelkedni az állomás körül. Ekkor jelentek meg a szivárgások, amelyeket a beton mögé injektált műgyantával próbáltak megállítani, ami többé-kevésbé sikerült is, viszont a helye ocsmányul néz ki.

Nos, azt kell mondanom, érdekes fog kinézni, ha ezzel nem kezdenek valamit.

Egyébként én teljesen laikusként nem értem ezt a látszó-beton őrületet. Nem tartom szépnek, de ez az én magánvéleményem, biztosan vannak, akiknek tetszik. Értem én, hogy ez a szakma egyik nagy ismeretterjesztési lehetősége, tudják diktálni a divatot, az embereknek megmutatni, hogy milyen szép (is lehetne) a látszó-beton, nekem azonban akkor sem tetszik. Egy szép kőburkolatnál egy ilyen látszó-beton csak a szegény, csúnya vidéki rokon szerepében tetszeleghet.

Miután felkapaszkodtunk a lépcsőházban, már csak egy utolsó megálló volt: az aluljáró. Ez az aluljáró hosszúkás, mintegy 100 méterre van a másik vége.

Ezzel a végére is értünk a sétának, nekem nagyon tetszett. Különösen tetszett, hogy a témában érintett, nagy tudású szakemberek meséltek az építkezésről.

Köszönet a szervezésért a KÉK-nek és a szakembereknek a tárlatvezetésért! Ha lesz még, biztosan jövök!

Az összes kép megtekinthető itt.