Misikével az eddigi legvidámabb kirándulást tettük a múltkor.

Némi dugóban autózás után hat óra körül értünk a Citadellához, ahol tettünk egy jó kis túrát. Misike az eddigiektől eltérően úgy döntött, hogy nem akar feküdni, ő ülni fog. Így is lett, tehettünk volna mást? Körbejártuk a Citadellát, néhány helyen fotózkodtunk (az megérne egy külön mesét, hogy miket mesélnek az idegenvezetők a turistáknak – érdekes társadalmi kórisme), Misike pedig minden szembejövőt úgy megnézett, hogy magunk is elcsodálkoztunk rajta.

Őszintén ez volt az első ilyen aktív kiruccanása, eddig leginkább csak a fák lombjai hozták lázba. Most azonban láttuk, hogy az embereket nézi és minden érdekelte, nagyon büszkék voltunk rá…

Érkezéskor még a parkolóban. Mindenkit megnézett alaposan.

“Miközben Apa fotóz a pesti panoráma előtt én jól megskubizok mindenkit…”

“Le sem tudnám tagadni, hogy mennyire tetszik ez nekem!”

“Apa, hagyd abba a fotózást és menjünk tovább!”

“Na jó, még egy portrét engedek a lágymányosi vidékkel a háttérben…”

Ez volt eddig a legjobb kirándulásunk!