A hétfővé vedlett szerda reggel vezető híre lett, hogy a reggeli ködben a minisztérium autója karambolozott az M5-ön. A minisztériumi járműben ülő Lázár János államtitkár és sofőrje kisebb zúzódásokkal szállt ki a VW Transporterből, míg a  hírek jelenlegi állása szerint a balesetet okozó Ford Fiestát vezető 36 éves nő a balesetben elhunyt.

Természetesen rögtön előkerültek a megmondóemberek (akik mostanában már a Facebook-on nevükkel és teljes valójukkal vállalják néha a büntető törvénykönyv tényállásait megvalósító véleményüket), akik tudták, hogy biztosan száguldozott, meg gyorsan ment, meg úgyse fog kiderülni, hogy mi történt pontosan, stb., de ezen blogbejegyzés nem erről fog szólni.

Annál is inkább nem erről, hiszen a vizsgálatok lezárultáig bárki bármit tudni vél, nem más, mint megalapozatlan pletyka, szóbeszéd, rágalom.

Amiről én akarok gondolatot ébreszteni, az egy kicsit más.

Gondoljuk csak végig, mi is történt itt?

Egy vidéken lakó államtitkár (miniszterhelyettes) tartott munkába a négynapos hétvége után a hivatali gépjárművével és sofőrjével. Szerencsétlenségükre balesetet szenvedtek.

De gondoljuk csak végig, azon senki sem akadt ki, hogy egy államtitkár, országgyűlési képviselő vajon miért jogosult egy 9 személyes autó sofőrrel való használatára! Ez olyan természetes. Tényleg az?

Senkiben sem merült fel, hogy az államtitkár úr vajon miért nem vonattal jár a munkahelyére, mint sokan mások? Persze rögtön lehet a kérdésre rutinosan elmúltnyócévezni, úgyhogy nem is ez a kérdés, ami felmerült bennem.

Hanem az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon mikor romlott el annyira ebben az országban valami, hogy az embereknek fel sem tűnik, hogy mennyire abszurd, hogy egy politikus hazamegy a sofőrjével a hosszú hétvégére a hivatali autóval.

Amikor minden közgazdász azon rágódik, hogy hogyan tudna az állam megszorítani, akkor fel sem merül, hogy vajon hány állami alkalmazott/köztisztviselő/stb. számára hány autót tartanak fenn hány sofőrrel mennyi pénzért, miközben nem jut elég pénz a háziorvosi rendszer működtetésére avagy bármi más értelmesnek gondolt célra.

Vajon mennyi pénzt lehetne ezen spórolni ab start, miközben olvasom, hogy a Néprajzi Múzeumban a dolgozók a jegyszedők és a többdiplomásokat rúgják ki először, mert azok többet keresnek? Miközben látom, hogy az élet minden területén minden zsugorodik össze, feléli a tartalékait, züllik, avul.

Mikor romlott el ennyire ez az ország?

Persze, akiket megkínáltam élőben a kérdésemmel, olyan választ adtak, amely tovább árnyalta az egyébként szerintem súlyos helyzetet, hiszen azt mondták, ez bizony “mindig is így volt”. És lehet, hogy igazuk van.

De vajon miért hagytuk, hogy így legyen?