Mostanában kínlódok a blog folyamatos frissítésével, pedig egy blogon “tolni kell a kontentot”, különben egyszerűbb abbahagyni. De mostanában olyan kevés időm van rá, hogy gyakran inkább eldobom a témát, a gondolatot, mert frissen jó, de többnaposan már romlott az “áru”.
Ráadásul a körülmények is rossz irányba konvergálnak.
Kezdődött azzal, hogy a Flickr úgy döntött, hogy kivonja a WordPress blogokat a támogatott listából, ami azt jelenti, hogy innentől egy slideshow sem működik (egyik sem). Mivel ezt a funkciót jómagam igen gyakran használtam, először itt fordult meg velem a világ, mert óriási meló lenne a slideshow-k visszamenőleges kijavítása (van egy script, ami ki tudja hogyan és meddig működik, de pont ezért egyelőre erre nem vagyok hajlandó). Ugyanígy kivonta a Flickr a WordPress blogokon történő megosztást, úgyhogy mostantól csak a legnépszerűbb szósöl netvörkök működnek (Facebook, Twitter, Pinterest, Tumblr), ja és az email. ami nem a tesztek során mégsem működött.
Szóval, ettől már elment a kedvem az egésztől…
Aztán kipróbáltam néhány Flickr-alternatívát, mint pl. a Smugmug, Zenfolio, Ipernity, 500px. Mindegyik teljesen jól működik, de sajnos nem működnek együtt a WordPress motorral. Lesújtó.
Így jutottam arra, hogy bármennyire is nem tetszik ez a lehetőség (majd elmondom, hogy miért), csak a Facebook marad, mint az egyéb tartalmú képeim legjobb gyűjteménye.
Bár a legtöbb fotós fenntart a Facebook-on oldalt vagy galériát, a Facebookkal az a bajom, hogy egyrészt iszonyatos dolgokat művel a fotókkal (és mivel ebben amúgy sem vagyok túl jó, nem szimpatikus, hogy még le is rontják a képminőséget). Másrészt a Facebook habitusban hasonlít a Google-ra (és most már sajnos a Flickr-re is), miszerint egyik napról a másikra változtat szolgáltatásokon, a feltételeken.
Ennek ellenére a pálya a Facebook-felé lejt – kár is tagadni. Ott van a közönség/közösség, ingyenes, korlátlan, felhasználóbarát – ennyi elég.
Így tehát létrehoztam az igen fantáziadús “AZso fényképei” oldalt, ahová a szerintem legjobban sikerült képeimet töltöm, amelyek nem Misikével kapcsolatosak – azok a képek továbbra is mennek az én idővonalamra.
Úgyhogy mostantól egyfajta fotóblogként az alábbi oldalon érhetőek el azok a képek, amelyeket én a legjobbnak tartok a saját képeim közül:
http://www.facebook.com/azsopix
😀