Az előadóművész 57 évesen halt meg influenzában. Illetve a stúdiója egyik (!) liftjében. Halottakról vagy jót vagy semmit? Miért?

Prince alighanem egy istenverte idióta lehetett, akinek megadatott a világhír, de ő nem akart vele élni – se jól, se rosszul.

Mert minek lehet nevezni azt, amikor valaki

• akkora egy nem létező, névvel nem kimondható jelnek (nyilván szimbólum akart lenni, de azok ugyebár nem így születnek) kezdi magát neveztetni, miközben a kiadója floppylemezek ezreit küldi szét az újságíróknak a fontkészlettel, hogy le tudják írni a jelet, aminek hívatja magát “A művész, akit korábban Prince-nak hívtak”? (Megvan az az európai ország, amelyet hivatalosan úgy hívnak “A korábbi jugoszláv tagköztársaság Macedónia”? Agyrém.)
• egy súlyosan rétegzenével sikeresen kitör az ismeretlenségből, de 20 év alatt képtelen felfogni agyilag, hogy az internet nem az a hely, ahol ellopják a zenéjét, hanem ahol mostantól fizetnek érte? Milyen parasztvakítás, amikor valaki évekig küzd ellene, aztán egyszercsak hirtelen, amikor elfogy a lóvé a kokóra, akkor hirtelen irány az iTunes, a Spotify. Lehet vásárolni. Aztán ugyan miért venném meg még egyszer a lemezét, madárnak néz? Mondjuk annyi szerencséje volt a művésznek, akit korábban Princenek hívtak, hogy ezt a halála után tette meg az örököse/kiadója. Úgy látszik, neki jobb üzleti érzéke van, mint annak a szerencsétlennek volt…
• a szar zenéjéből remek világsikert csináló énekest pereli be, ahelyett, hogy lefölözné a hasznot… Mindegy. (erre utal ennek a posztnak a kiemelt képe is)
• influenzában hal meg? Hahó, az influenza egy könnyen legyőzhető betegség! Ha valakinek annyi pénze van, akár antivirális gyógyszert is szedhet rá… Persze azt csak az immunhiányosoknak ajánlják… Szóval, miért is hal meg egy látszólag egészséges ember influenzában?

Emlékszem, amikor katona voltam, a Diamonds and Pearls kazettát hallgattam őrségben (elévült), amit a Délinél másoltak nekem (ez is elévült, hehe) egy zenei boltban, meg szerintem a Batman zenéje is megvolt.

Ma ez úgy néz ki, hogy ülök a jogtiszta Spotify előfizetésem előtt és nézek kifelé a fejemből.

Másrészt, Prince nem volt Magyarországon (de megkockáztatom, Európában sem) termék, egyszerűen nem létezett. Épeszű ember nem rajong olyan előadóért, aki kimondottan szarik a fejére (és ezt nem csak a tetteiből sejtjük, hanem meg is mondja, mert ő akkora művész). Márpedig ha egy termék nem létezik, akkor nincs miért rajongani érte, kivéve néhány nagyon elszánt embert.

Mint amikor a céges proxyról még működött a Pandora.com és frissen szerzett jazz-rajongásommal be is vásároltam Euge Groove egyik lemezét (kábé ez volt az utolsó CD-lemez, amit megvettem), amire heteket vártam, míg egy kis belvárosi zenei üzlet beszerezte Amerókából. Na, hát nem hiszem, hogy azóta egyet is eladott valaki Euge Groove lemezeiből kis hazánkban, de ott van a Spotify-n, iTunes-on, a termék létezik, hallgatom, ő pedig kapja a zsetont, mert megérdemli.

Szegény kisherceg, nehezen tudom sajnálni, mert bár tehetséges volt, valójában egy öntörvényű kis genyó volt, innen nézve szar zenével. Ezzel együtt kár érte, de azért ne legyenek kétségeink, nem azért hallnak “korán” az ilyen előadóművészek, mert egy kínai ligniterőmű mellett laknak egy nyomortanyán, kicsit mások a rizikófaktorok (bár annak is köze van a kémiához (ha már ligniterőmű), csak egy másik ágához)… Csoda, hogy eddig húzta…

RIP kisherceg, pörögjél a pokolban!