Kit érdekel, hogy vagyok én ezzel az amerikai elnökválasztással? Tudom, senkit.

A mostani elnök, Obama, nagy kedvencem volt. Nem elsősorban a politikája, hanem az attitűdje. Ahogy beszélt rendszeresen az emberekhez, részt vett kisebb nagyobb poénokban.

A politikájáról nem tudok sokat mondani, max. a külpolitikájáról. Sajnos a szíriai polgárháborúval kapcsolatos tétovázás ill. az iraki, afganisztáni megbékélés elmaradása nem igazán igazolta az elvárásokat. A külpolitikája gyenge és óvatos volt.

Az utódjával kapcsolatosan. Engem a választási kampány (az előválasztásit is beleértve) kezdete óta megdöbbentett, ahogy kifejlődött Trump és Clinton jelöltsége. Az egyik oldalon egy ondolált (festett/ragasztott/stb.) hajú rasszista ámokfutó, a másik oldalon egy megbukott külügyminiszter, aki hivatali idején nem/sem tartotta be a hivatali előírásokat az e-mailjeivel kapcsolatosan és ki tudja még milyen és hány súlyos hibát vétett, megbolondítva még egy rejtélyes akut betegséggel, amit persze tagadnak teljes erővel. Számomra egyszerűen hihetetlen, hogy két ilyen hiteltelen és vállalhatatlan figurát tudott csak kitermelni a két nagy párt magából. 

Azt mondjuk megértem, hogy miért volt törvényszerű Clinton bukása ezen a választáson, hiszen ez a váltógazdaság lényege, nagyon régen adott egy párt nyolc évnél tovább elnököt, de a botrányai is közrejátszottak.

Az FBI is leszerepelt, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a bizonytalan választókat átlökte Trump szavazói közé a választás előtt két héttel indított “nyomozás”. Ennyit a fejlett nyugati demokráciák független nyomozóhatóságairól!

Szóval, nem mondom, hogy örülök, hogy Trump nyert, de Clintonnénak se tudtam volna őszintén örülni, ő talán – de szigorúan csak talán – a jobb rossz lett volna… De ezt már aligha tudjuk meg, remélhetőleg ezzel kikopik a Clinton név az amerikai politika első soraiból.

Hogy Trump mihez kezd az ölébe hullott szinte már felfoghatatlan hatalommal, azt hamarosan megtudjuk, tartok tőle, hogy nem lesz egy egyszerű futam.

Obamát pedig szánalmas életem eddigi legszimpatikusabb elnökeként őrzöm meg egyre halványuló emlékezetemben.

És hát a legszebb természetesen kicsiny országunk vezetőjének reakciója volt:

Mert hát ugye nincs is demokrácia, ha nem az nyer, akinek mi drukkolunk, ugye-ugye?