Akartam írni egy posztot az ügyről, miszerint az Apple szoftveresen lelassítja az iPhone-kat, illetve ki is kapcsolja, hogy megkímélje a készüléket a teljes tönkremeneteltől, ami így kergeti őrületbe a készüléktulajdonosokat és irányítja új készülék-vásárlás felé. Szóval erről akartam még a múlt héten.
De a blogolás (mint ahogy az internetes publikáció manapság divatos valamennyi formája) gyorsan avuló média. Ami a múlt héten hír volt, az mára már egészen messzire jutott történet. De miről is van szó!?
Az Apple elismerte, hogy az iPhone 6, 6s, SE és 7 készülékeket szándékosan lelassítja azért, hogy állítása szerint védje a készüléket. “Mint a cég elmondta, a lítium-ionos akkumulátorok a készülék csúcsra járatásakor feladták a harcot, így a készülék, védve a belső áramköröket, lekapcsolt. Ezt oldották meg úgy, hogy a csúcsra járatás idővel egyre kisebb teljesítményt jelent.” Ebből a felhasználó annyit érzékel, hogy bizonyos alapvető funkciók elérése is sokkal tovább tart (és akkor ez mostantól hivatalos) és ez nem csak képzelődés, hanem tényleg így van. A másik jelenség az, amibe én is belefutottam, hogy hidegben 30 százaléknál hirtelen kikapcsol a készülék. Ebbe a jelenségbe futottam bele, amikor elkísértem az ovisokat, hogy lefotózzam és videózzam őket. Ennek a kirándulásnak lett az a vége, hogy a videózásból nem lett semmi, mert a készülék simán kikapcsolt és legközelebb csak a befűtött autóban tért magához (teljesen magától)…
Az iPhone 6-nál volt visszahívás, a többi modellnél nem. Én ezen rágtam be. Egyértelmű, hogy tudtak róla, hogy az akksival kapcsolatosan gondok vannak, mégsem szóltak, inkább aranyáron adták az akksit a régebbi telefontulajdonosoknak, hogy szabaduljanak a belassult telefon miatti őrületből az egyébként hibátlan készülékkel…
Azt azért hozzátenném, hogy a cikkek többsége kitér arra, hogy van egy tippem arra, hogy mitől makkant meg a telefon akksija végleg. Az úgy volt, hogy amikor jöttünk haza a Zemplénből, eszeveszett meleg volt. A három óránál hosszabb út során a telefon az ablakban navigált a napon. Nem felejteném el azt a körülményt, hogy a járműnek elromlott a klímája, így az autóban elviselhetetlen meleg lett. Ezt a telefon is bejelentette és kikapcsolt. Ekkor beraktam a rádió alatti árnyékos helyre, ahol szerintem még melegebb lehetett. Az egész autó annyira átforrósodott, hogy kész agyrém volt – valószínüleg alulméretezett a hűtése a motornak és/vagy a tűzfalnak és a motor irányából elképesztő forróság árad.. Télen is. Ezért kapcsolt be a klíma télen is. Az autó annyira be tudja fűteni magát, még télen is, hogy klíma nélkül nyáron szinte használhatatlan. Nyilván a nagy ablakfelületek is hozzájárulhatnak ehhez, aminek az a vége, hogy rossz klímával az autó teljesen átmelegszik napos, meleg időben.
No mindegy, szóval, egy héttel a botrány kirobbanása után az Apple már ott tart, hogy bocsánatot kért és 79 dollár helyett 29-ért adja a csere-aksikat a rászorulóknak (valószínűleg sokan vannak). Másrészt beépíti az iOS-be azt a funkcionalitást, hogy jelzi, ha az akksi kezd megzuhanni. Ekkor a tulaj eldöntheti, mit csinál a készülékkel.
Függöny.
Nem tudom, miért csinálja ezt az Apple. Mármint van-e erre szüksége? Nem hiszem. Értem én, hogy meg tudják magyarázni, de miért nem inkább előre szóltak erről az iPhone 6-tal bevezetett gyakorlatról? Rejtély.
Nyilván itt azért benne volt a pakliban, hogy “hallgatni arany”. Egy akkora mamut, mint az Apple méltán volt büszke az iPhone-ra, mint korszakalkotó fő brand termékre. Hogy hangzott volna a iBirkák számára a Keynote-on, hogy itt ez a halom új meg remek funkció, DE van egy kis gond az akumulátorok élettartamával. Mintha teljesen természetes lenne, hogy évente váltják a vásárlóik a telefonjaikat.
Ha ügyesek lettek volna, akkor már eleve “feature”ként adták volna el. A aksik szépen fogytak volna, mindenki örült volna, hogy “milyen lelkiismeretes” a cég. Előbb utóbb a sok letöltött alkalmazás egyre nagyobb proci és memóriaéhsége megoldotta volna a gondot, és vált a felhasználó egy erősebb modellre.
Igaz akkor lehet, hogy egy éves ciklus helyett kitolódott volna 3 évre a telefoncsere, ami pénzügyi szempontból nem túl rentábilis egy minden évben új modellel kijövő cégnek 😦
És itt fordul a sztori abba az irányba, mikor is kiderül: az Apple sem az égiek földi követe, hanem egy egyszerű, pénzéhes cég, mint az összes többi.
Korrekt.