Főpróba is volt, kiábrándító eredménnyel és a hasamra sütő nappal. Ma azonban felvirradt a napja a vadászatnak…

Szóval, szombaton kimentem az erkélyre éjjel két órakor és ültem, vártam az üstököst. Persze az Alkotás utcában egy első emeleti erkélyen, szemben a három emeletnyi magasan világító reflektorokkal nem igazán optimálisak a megfigyelési lehetőségek.

Azóta az is kiderült, hogy a kelet felé néző erkélyről a Stellarium app folyamatosan délkelet felé prognosztizálta az üstököst, ami északkeleten van mostanság, vagyis fel sem kellett volna kelnem, mert abban az irányban az épületek takarásában úgysem láthattam az üstököst (ha a fényszennyezéstől esetleg látszott volna).

Stellarium sux.

A hétfő reggel (hajnal) lett volna optimális, de gyerekkel ez nem annyira megoldható, úgyhogy kedd hajnal lett a vége. Este elég rosszul nézett ki a felhőzet, nagy lapos felhők voltak mindenfelé.

1:20-kor rezgett az óra, kiugrottam az ágyból (erős túlzás) és kimentem az erkélyre. Amennyire meg tudtam állapítani, a felhők eloszlottak. Így aztán nem volt mást tenni, felöltöztem és elindultam a Hármashatár-hegyre, a Guckler-Károly-kilátóponthoz. (LOL, egy egyemeletes kilátó, nem is igazi kilátó, csak kilátópont, amiből a város felé korlátozott a kilátás. Hogy mit jelent, hogy korlátozott? Hogy például a Parlament nem látszik egy fa tetejétől. Szánalmas.)

Szóval, lehetett vagy kettő, mire felértem. Ahogy megálltam, a parkolón átszaladt egy őzike… Egyébként szépen megcsinálták a HHH tetején a “parkolót”. Annál jobb, amilyen volt régen.

A kilátóba felérve észak felé szúrtam ki az üstököst, még a telefon iránytűjével is ellenőriztem az irányt, hátha a korai demencia egyik első jeleként az irányt nem tudnám… De tudtam. Szóval nemhogy nem délkeletre van, ahol a Stellarium mutatja, hanem majdnem teljesen északra. Egészen halványan északkelet felé. Mármint picit északkelet felé.

Az üstökös pedig tök halvány. Sajnálom, ha belegázolok bárkinek a lelkivilágába, de nem lenne szabad világgá kürtölni, hogy “jujj, mennyire fényes üstökös, úristen, blabla”, hanem oda kellene éjjel háromkor ültetni az újságírót a kilátóba és azt mondani, “nézd meg a saját szemeddel, aztán írjál róla”. Egész kevés cikk születne róla, hogy mennyire látványos üstökösről van szó.

Anno a Hale-Bopp az tényleg látványos volt, szabad szemmel is jól látszott naplemente után a nyugati égbolton még a városból is.

A Neowise esetében semmi ilyesmiről nem beszélhetünk. Persze, életre szóló élmény, de ha nem viszem el a 8×30 távcsövet, akkor alig láttam volna belőle bármit.

A megfigyelést nehezítette, hogy iszonyatos szél fújt, úgy rángatta az állványt, hogy kétlem, hogy lett akárcsak egyetlen használható kép is.

Ezért ma lépést váltunk.

Ha minden igaz, érkezik az új teleobjektívem, a Canon EF-S 55-250 f/4-5,6 IS STM, ami a tesztek szerint nagyságrendekkel jobb fotókat csinál, mint a mostani Tamron 18-200mm F/3.5-6.3 Di II VC, ráadásul a végén egy fényértékkel beljebb van, ami előny is lehet akár.

Ezen kívül az esti égboltot megcélozva nem a kilátóban fogok helyet foglalni, hanem ha sikerül, akkor a hegy nyugati oldalán. Elvileg ott lehet mit keresni, ráadásul szélcsendben – persze hacsak nem fordul meg a szélirány…

Szóval, elég nagy csalódás volt elsőre az üstökös-vadászat.

De hogy ne legyünk teljesen negatívak, nézzük, mit láttam az üstökösön kívül!

Ja, mégis egy üstökösös kép, telefonos, ami egy vicc, hiszen az a pici szenzor a szinte teljes sötétben összerakja ezt a képet, ráadásul több képből sztekkeli…

Na mindegy. Ezen a képen látszik az üstökös, egy kis éjszakai világítófelhő (nem volt túl nagy parádé ma reggel).

A következő képen a Mátra látható, ami olyan élesen kirajzolódott, mintha karnyújtásnyira lenne. Kár, hogy a keleti horizont felett végigfutó felhőcsík felül belógott. Mindegy, a 83 kilométerre lévő hegy tetején tisztán kivehető a Kékestető, a TV-torony. Tőle keletre egyébként a Mátrai Erőmű füstfelhője is markáns csíkot rajzolt a reggeli párába… (de ezen a képen az nem látszik)

A másik kép pedig a légvonalban lefotózott tereptárgyak kategóriában az új rekordom. A 193 kilométerre lévő Magas Tátra csúcsai látszanak a napfelkelte előtti égen. Sajnos, ahogy várható volt, napfelkelte után a reggeli párában eltűntek. Viszont ha másért nem, ezért visszamennék még egy körre, hátha sikerül szebben lefotózni.

Sajnos nem ismerem a Magas-Tátra csúcsait annyira, de egy másik oldalon megjelent kép alapján egyértelműen beazonosítható, hogy ez bizony a Tátra.

Nagygépes képek és újabb sorozat hamarosan!